Programok

2014.02.16. 09:51

Programok, rendezvények Veszprém megyében február 17-től

Tudja meg, mi történik Veszprém megyében - programok, rendezvények, bulik, koncertek, sportesemények február 17-től. Böngésszen, és válogasson!

MÁRCIUS 15.

Tavaszi szöszmötölés

Tihany - A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság március 15-én Tihanyba, a Levendula Ház Látogatóközpontba szervez kicsiknek és nagyoknak kellemes időtöltést. A kézműves foglalkozás során a virágcsokor készítését sajátíthatják el az érdeklődők. A részvétel térítésmentes.

 

MÁRCIUS 8.

Dörgicsei geotúra

Dörgicse – A Bakony-Balaton Geopark geotúrát szervez március 8-án. A hármas szám jegyében zajló túra során három híres középkori templomot (Boldogasszony dörgicsei-templomrom, Kisfalud-dörgicsei templomrom és Szt. Péter-dörgicsei templomrom), három Dörgicse nevű települést és három teljesen különböző arculatú mészkőterületet  mutatnak be a természet szerelmeseinek. A lankákba simuló kora középkori templomok környezetében betekintenek egy felhagyott bánya különleges mészkőfejtési technikáiba. Megnézik a nyugati országrész egyik legszebb karrmezőjét, egy vadregényes szurdokban kisebb barlangüregeket fedezhetnek fel. Találkozási hely Alsó-dörgicse, Boldogasszony templomrom. A túra hossza hat kilométer.

 

MÁRCIUS 1.

I. Pápai Böjtelőt rendez a város és a húsipar két cége

Pápa - A város polgármestere egy új, hagyományteremtő gasztronómiai kezdeményezésről számolt be a sajtónak: - Amikor a Pápai Hús 1913 Kft. tulajdonosai lettünk, elmondtuk azt az ötletünket, hogy a város közreműködésével szívesen adnánk helyet egy olyan gasztronómiai rendezvénynek, amire más városokban jó példák léteznek. Pápán a disznófeldolgozáson alapuló rendezvényre gondoltunk. Idén megszületett az áttörés, aminek az volt az előzménye, hogy a kft. csapata a budapesti „Bálnában" az Edd meg, amit főztél elnevezésű versenyen sikerrel szerepelt. Akkor született az elhatározás, hogy egy hasonló rendezvénynek mi is helyet tudunk adni itt a piacon. A március 1-jére, szombatra tervezett rendezvényt I. Pápai Böjtelőnek neveztük el – fogalmazott Áldozó Tamás. A polgármester hozzátette: a rendezvényre hat csapatot hívtak meg, olyanokat, akik mögött termelő húsipari vállalkozás áll. A házigazda a Pápai Hús 1913 Kft. csapata, illetve pápai csapatként vesz részt a Pethő Zoltán vezette Böllér kft. is. A többiek Kaposvártól a Szigetközön át Gyuláig képviselik a húsos szakmát. A versenyen két félsertésből hurkát, kolbászt és disznótoros pecsenyét kell majd készíteni.

 

FEBRUÁR 28.

Versenyben sütögetnek

Veszprém – Két versenyre is lehet jelentkezni február 28-ig, melyeket a Bor-blues-böllér napokon tartanak meg, vagy értékelnek. A március 7-8-9-én tartandó programon összecsaphatnak a töpörtyűsütők és a kedvenc ételeiket helyben megfőzők három-öttagú csapatai. A karitatív süteménysütő versenyre a finomságokat otthon kell elkészíteni, a programon kiállítják és értékelik, végül pedig elárverezik őket.

 

FEBRUÁR 27.

Szabadegyetemi előadások

Ajka - A Nyugdíjas Szabadegyetem érdekes előadásokkal várja vendégeit a művelődési központban a következő hónapokban. Február 27-én A madarak fejlődése és élettartama címmel  Kovácsné Éllő Irén tart előadást, márciusban a kiegyezés kora kerül terítékre, Dr. Paksi Zoltán előadásában. Áprilisban a kiegyezés utáni időszak gazdaságáról beszél Gerencsér Hilda, májusban pedig csillagászati előadást tart Lőrincz Ernő és Papp Béla.

Érdekes, értékes asszonyok

Veszprém – A Veszprémi Nők Kerekasztala Egyesület következő összejövetelén, az Érdekes, értékes asszonyok sorozat keretében Nők a tu-dományban címmel tart elő-adást Skodáné dr. Földes Rita, a Pannon Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára. A rendezvény február 27-én, csütörtökön 17 órakor kezdődik a Városi Művelődési Központban.

Kisgrafikák a könyvtárban

Ajka – Fülöp Irén kisgrafikagyűjtő kiállításán Bagarus Zoltán grafikus rézmetszeteit mutatja be a könyvtárban. A kiállítást február 27-én 16 órakor Padné Szabó Mária tanár nyitja meg. A tárlattal emlékeznek a tizenöt éve elhunyt művészre, aki Ajkán élt és alkotott.

Farsangi koncert

Devecser – Kérem a következőt címmel farsangi koncertet rendez a devecseri zeneiskola február 27-én 16 órai kezdettel a művelődési házban. A vidám télbúcsúztatón fellépnek a növendékek és tanáraik. Köszöntőt mond Kovács László alpol-gármester. A koncert fővédnőke Némethné Takács Cecília, a devecseri tankerület igazgatója.

FEBRUÁR 25.

Pilis-szindróma

Veszprém – Pilis-szindróma címmel Golarits Miklós könyvtáros tart előadást a Pilissel kapcsolatos kutatásokról február 25-én, kedden délután öt órakor a Padányi katolikus gyakorlóiskolában.

 

FEBRUÁR 24.

Önvédelmi oktatás nőknek

Veszprém - Nőknek és kamasz lányoknak önvédelmi oktatást szervez a Veszprémi Rend-őrkapitányság február 24-én 17.30–18.30 óra között a VMK-ban az áldozatok napja apropóján. A tanfolyamot Balogh Zsuzsanna katona zászlós, Tőkés Renáta önvédelmi oktató és Rusz Attila rendőr törzszászlós vezeti. A részvétel ingyenes.

RENDEZVÉNY

Filmklub: Valaki más élete ma 18 órakor a VMK-ban.

Veszprém-Kádárta: Gyerekfarsang ma 9-kor a Faluházban a Ficánka tagóvodával.

Balatonfüred: dr. Erdélyi Zsuzsanna kiállításának megnyitója ma 16.30-kor a polgármesteri hivatal folyosógalériáján.

Várpalota: Ötven év, ötven írás – Ármás János újságíró ötven válogatott írása, bemutató ma 17 órakor a Krúdy Gyula Városi Könyvtárban.

Zirc: Ingyenes jogi tanács-adás és előadás ma 14 órától a városi könyvtárban.

SZÍNHÁZ

Ajka, Nagy László Szabad-időközpont: Janika – ma 19 órakor Nagy László-bérlet.

MOZI

Veszprém, Cinema City: MŰKINCSVADÁSZOK (premier): 13.00, 17.30, 20.00 órakor. POMPEJI 3D (premier): 15.45, 18.00, 20.15 órakor. MEGDÖNTENI HAJNAL TÍMEÁT: 17.15, 20.30 órakor. TÉLI MESE: 18.15 órakor. A LEGO KALAND 3D: 14.00, 16.15 órakor. ROBOTZSARU: 14.45 órakor. HERKULES LEGENDÁJA 3D: 13.30 órakor. A MOGYORÓ-MELÓ 3D: 15.30 órakor. A WALL STREET FARKASA: 19.30 órakor.

Tapolca, Városi mozi: MEGDÖNTENI HAJNAL TÍMEÁT: 14.00 és 16.00 órakor. ANNA NETREBKO & DMITRI HVOROSTROVSZKY RED SQUARE CONCERT: 18.00 órakor. POMPEJI: 20.00 órakor.

 

FEBRUÁR 23.

Farsangi télűző

Alsóörs - A farsangi népszokásokat felelevenítő téltemető vigasságra várják az érdeklődőket február 23-án délután. A program 16 órakor toborzóval kezdődik a faluközpontban, ahonnan zenekarral, síppal, dobbal és egyéb zajkeltővel a móló melletti Sirály parkba vonulnak. A farsangi műsor végén a kiszebábu elégetésével űzik el a telet. A vigasságot néptáncbemutató zárja a művelődési házban. A rendezvényre érkezőket az önkormányzat forralt borral, forró teával kínálja.

 

FEBRUÁR 22.

Nyitott műhely

Veszprém - A veszprémi Laczkó Dezső Múzeumban február 22-én a Nyitott műhely című „restaurátor” kiállításhoz kapcsolódóan kézműves foglalkozást és ingyenes tárlatvezetést tartanak. Az érdeklődők Egervári Márta restaurátor vezetésével nézhetnek körbe. A kézműves foglalkozásokon többek között a szövés, a fonás, a csipkeverés, a papíröregítés titkait leshetik el a résztvevők.

Álarcosbál a népházban

Balatonfüred – Itt a farsang, áll a bál címmel rendez álarcot bált az Arácsért Közhasznú Alapítvány február 22-én 19 órától az Arácsi Népházban. A zenét Jehoda Ferenc szolgáltatja. A evés-ivás batyus alapon, a megjelenés álarcban javasolt. A jelmezeket is lehet már készíteni a március 1-ei Arácsi karneválra.

Újra nyit a mobil fogadóiroda

Devecser - A helyi önkormányzat, a rendőrőrs, valamint a Devecseri Járási Hivatal a feladat- és hatáskörébe tartozó ügyekben február 22 -én mobil fogadóirodát nyit a délelőtti órákban a Nagy László, Kodály Zoltán, Ady Endre, Honvéd, Ifjúság, Csokonai utcákban. A gyalogos munkatársak, rend-őrök szívesen fogadják a lakók véleményét.

KONCERTEK

MAJKA & CURTIS lép fel február 22-én 22 órától a balatonfüredi Cocomo Caféban.

FIGULA, PINGICZER ÉS FARKAS BUBU koncertje február 22-én 20 órától a veszprémi Decanter Bisztróban.

A MOJO WORKINGS ad koncertet február 22-én 20 órától a balatonalmádi Lounge, Coffee & Wine színpadán. Vendég: The Blues.

A KRÍZIS zenekar ad koncertet február 22-én 22 órától a várpalotai Alagsor sörözőben.

 

FEBRUÁR 21.

RENDEZVÉNY

Veszprém: A Veszprémi Szemle 32. számának bemutatója 15.30-kor a Gourmandia különtermében.
A sarkkörön túl, Máthé Éva és Máthé László előadása 17 órakor a VMK-ban.
Debreczeni Imre Hibrid narratíva című kiállításának megnyitója 18 órakor a Csikász Galériában.
Még nem elég, Battyányi-Nagy Annamária előadói estje 18 órakor a VMK-ban.
Mi a logód? Stigmák és az önértékelésed – előadás 18 órakor a Hangvillában.
Vad Fruttik 21 órakor az Expresszóban.

Ajka: Farsangi játszóház 14–15.30-ig a szabadidőközpontban.

Balatonalmádi: Balatoni téli esték: Éhes bolygó, Szauer Rózsa előadása 16 órakor a Pannóniában.
A gombák titokzatos világa, előadás 17 órakor a Pannóniában.
Táncházi kultúra 17.30-tól a Vörösberényi Művelődési Házban.
Balatonfüred: Pálffy Károly Gondolatok a Balatonról – ecsettel című kiállításának megnyitója 17 órakor az Arácsi Népházban.

Balatonszepezd: Elsősegélynyújtás – általános ismeretek 17 órakor a népfőiskolán.

Pápa: A Győri Filharmónia előadása 19 órakor a JMSZK-ban.

Pécsely: Fonók világa – Boldogasszony havától böjtmás haváig, a Balaton-felvidék népművészeti értékeinek bemutatása 17 órakor a kultúrházban.

Tihany: Tetőtéri esték: Hölvényi György: Tihany, Brüsszel, Budapest 17 órakor a bencés apátságban.

MOZI

Veszprém, Cinema City: MŰKINCSVADÁSZOK (premier): 13.00, 17.30, 20.00, 22.30 órakor. POMPEJI 3D (premier): 15.45, 18.00, 20.15, 22.30 órakor. MEGDÖNTENI HAJNAL TÍMEÁT: 17.15, 19.30, 21.45 órakor. TÉLI MESE: 18.15 órakor. A LEGO KALAND 3D: 14.00, 16.15 órakor. ROBOTZSARU: 14.45 órakor. HERKULES LEGENDÁJA 3D: 13.30 órakor. A MOGYORÓ-MELÓ 3D: 15.30 órakor. A WALL STREET FARKASA: 20.30 órakor.

Tapolca, Városi mozi: MEGDÖNTENI HAJNAL TÍMEÁT: 14.00 órakor. CSILLAGHERCEGNŐ: 16.00 órakor. TÉLI MESE: 18.00 órakor. POMPEJI: 20.00 órakor.

Vad Fruttik hazai pályán

Veszprém – Hosszú idő után végre ismét hazai pályán koncertezik Veszprémben a Vad Fruttik. A Likó Marcell frontember vezette zenekar ugyanis február 21-én, azaz péntek este 22 órától a Hangvilla alagsorában található Expresszó klubban lép színpadra, hogy tavaly decemberben megjelent, Darabok című lemezét mutassa be a nagyérdeműnek. Az egyébként kiválóan sikerült korongról a Másodpercek és decibelek vagy a Válaszok nélkül már most sláger, azaz garantáltan ismerős dallamok fogadják majd a koncert látogatóit. Persze garantálható az is, hogy a régi opuszok, mint a Nekem senkim sincsen, a Lehetek én is vagy épp a Kemikáliák is felcsendülnek majd a bulin, ahol előzenekarként a Zup együttest hallhatja a közönség.

KONCERTEK

AZ LGT EMLÉKZENEKAR ad koncertet február 21-én 20 órától a veszprémi Daiquiri kávézóban.

AURÓRA koncert lesz február 21-én 21 órától az ajkai Rakéta presszóban.

A RÓZSASZÍN PITBULL lép fel február 21-én 21 órától a pápai Klastrom borozóban.

A VAD FRUTTIK és a Zup koncertezik február 21-én 22 órától a veszprémi Expresszóban.

 

FEBRUÁR 20.

Könyvbemutató és farsang

Ajka-Padragkút - A padragkúti művelődési központban február 20-án 16 órakor Mayer Ferenc: "...fel a fejjel!" című könyvének bemutatóját tartják. A művelődési központban farsangi játszóház lesz 21-én 14 órától. A gyerekeket február 25-én pedig színházba hívják, a Fogi Színház előadásában Az ördög három aranyhajszála című zenés mesejátékot láthatják.

Indul a Klímaőrjárat

A Csalán Egyesület szervezésében indul a 2014-es Klímaőrjárat vetélkedő. A régiós fordulók során a diákok háromfős csapatokban szövetkezve derítik fel a környezetükben, iskolában és otthon tapasztalható környezetrongáló folyamatokat, vizsgálják meg a lehetséges megoldásokat, és tárják fel, a lehető legmeggyőzőbb módon, saját nyelvükön kutatásaik eredményét. A tanulók valós élethelyzetben tanulják meg környezetük védelmének fontosságát, és mai sikerszakmák (oknyomozó újságíró, kutató, kommunikációs szakember) csínját-bínját kiismerve bizonyíthatják, hogy képesek felelősebben fellépni, mint sok felnőtt. A felső tagozatosok számára meghirdetett játékos éghajlatvédelmi vetélkedőre február 20-ig lehet jelentkezni.

RENDEZVÉNY

Veszprém: Nagyszülők iskolája 14 órakor a VMK-ban.
Jeruzsálemhegyi Esték: Amíg a mentő megérkezik, Tóta Tamás előadása 18.30-kor a Malomkő u. 3-ban.

Ajka-Padragkút: Mayer Ferenc ...fel a fejjel! című könyvének 16 órakor a művelődési házban.

Balatonfüred: Róna Emmy emlékezete programsorozat 16.30-kor a városi könyvtárban.

Pápa: Pápai Dumaszínház 19 órakor a JMSZK-ban.

Zirc: Diabéteszklub 17 órakor a Békefi Antal Városi Könyvtárban.

SZÍNHÁZ

Veszprém, Petőfi Színház: Légy jó mindhalálig 15 órakor Nagy Sándor bérlet, 19 órakor Csillagszóró bérlet. 

Ajka, Nagy László Szabad-időközpont: Janika 19 órakor Bródy bérlet.

MOZI

Veszprém, Cinema City: MŰKINCSVADÁSZOK (premier): 13.00, 17.30, 20.00 órakor. POMPEJI 3D (premier): 15.45, 18.00, 20.15 órakor. MEGDÖNTENI HAJNAL TÍMEÁT: 17.15, 20.30 órakor. TÉLI MESE: 18.15 órakor. A LEGO KALAND 3D: 14.00, 16.15 órakor. ROBOTZSARU: 14.45 órakor. HERKULES LEGENDÁJA 3D: 13.30 órakor. A MOGYORÓ-MELÓ 3D: 15.30 órakor. A WALL STREET FARKASA: 19.30 órakor. 

Tapolca, Városi mozi: MEGDÖNTENI HAJNAL TÍMEÁT: 14.00 és 16.00 órakor. TÉLI MESE: 18.00 órakor. POMPEJI: 20.00 órakor.

 

FEBRUÁR 19.

Csodálatos Júlia a könyvtárban

Balatonfüred – A Csodálatos Júlia című vígjátékot vetítik február 19-én, szerdán délután négy órakor a városi könyvtárban. A Somerset Maugham könyve alapján készült filmet Szabó István rendezte, főszereplői Anette Bening és Jeremy Irons.

A tartótiszt: vetítés, beszélgetés

Veszprém – A Padányi katolikus gyakorlóiskola tornatermében február 19-én, szerdán délután öt órakor A tartótiszt című filmet vetítik. A film megtekintése után kerekasztal-beszélgetést tartanak, vezeti Elmer István újságíró. A beszélgetés résztvevői: Borián Tibor Sch.P, dr. Korzenszky Richárd OSB és P. Reisz Pál OFM. 

RENDEZVÉNY
Veszprém: Szexualitás és párválasztás, előadás 16.30 órakor a VMK-ban.
A tartótiszt filmvetítés, majd kerekasztal-beszélgetés 17 órakor a Padányi katolikus gyakorlóiskolában.

Balatonalmádi: Népek tánca 17 órakor a Pannóniában.

Balatonfüred: Ringató foglalkozás 9.30-kor a városi könyvtár gyermekrészlegén.
Csodálatos Júlia – filmvetítés 16 órakor a városi könyvtárban.

Lovas: Lovasi esték: Magyarország gyógyvizei, Vancsura Miklós előadása 18 órakor a Faluházban.

SZÍNHÁZ

Veszprém, Petőfi Színház: Veszedelmes viszonyok: ma 11.30 órakor Ipari bérlet, 19 órakor Kolontár bérlet. MOZIVeszprém, Cinema City: JUSTIN BIEBER – BELIEVE (premier): 13.00, 17.30 órakor. MEGDÖNTENI HAJNAL TÍMEÁT (premier): 15.45, 18.00, 20.15 órakor. TÉLI MESE (premier): 13.30, 17.45, 20.00 órakor. A LEGO KALAND 3D: 14.30, 16.30 órakor. ROBOTZSARU: 15.00, 20.30 órakor. HERKULES LEGENDÁJA 3D: 18.30 órakor. A MOGYORÓ-MELÓ 3D: 14.00, 16.00 órakor. A WALL STREET FARKASA: 19.30 órakor. 

Tapolca, Városi mozi: MEGDÖNTENI HAJNAL TÍMEÁT: 14.00 és 20.15 órakor. A LEGO KALAND: 16.00 órakor. A NŐ: 18.00 órakor.

 

FEBRUÁR 18.

RENDEZVÉNY

Veszprém: Móricz felolvasó délután ma 14–18 óráig a Cholnoky könyvtárban.

Válás és kommunikáció, Poór Balázs előadása ma 16.30-kor a VMK-ban.

A siker kulcsa – vállalkozási alapismeretek, előadás ma 17.30-kor a VMK-ban.

Születéskövek legendái, Dékán Péter előadása ma 17.30-kor a Hriszto Botev iskolában.

Világraszóló hungarikumaink: A mohácsi busójárás ma 18 órakor a VMK-ban.

Veszélyes-e a mikrohullámú sütő használata?, Csengei Károly előadása ma 18 órakor a Szigethy J. u. 14-ben.

Zeneakadémisták hangversenye ma 18 órakor a Dohnányi Ernő Zeneművészeti Szakközépiskolában.

Csopak: Balatoni téli esték: Lehet mérgek nélkül is, előadás ma 17 órakor a kultúrházban.

SZÍNHÁZ

Veszprém, Latinovits–Bujtor Játékszín: Tábori piknik: ma 14 órakor Padányi bérlet.

MOZI

Veszprém, Cinema City: JUSTIN BIEBER – BELIEVE (premier): 13.00, 17.30 órakor. MEGDÖNTENI HAJNAL TÍMEÁT (premier): 15.45, 18.00, 20.15 órakor. TÉLI MESE (premier): 13.30, 17.45, 20.00 órakor. A LEGO KALAND 3D: 14.30, 16.30 órakor. ROBOTZSARU: 15.00, 20.30 órakor. HERKULES LEGENDÁJA 3D: 18.30 órakor. A MOGYORÓ-MELÓ 3D: 14.00, 16.00 órakor. A WALL STREET FARKASA: 19.30 órakor.

Tapolca, Városi mozi: MEGDÖNTENI HAJNAL TÍMEÁT: 14.00 és 20.15 órakor. A LEGO KALAND: 16.00 órakor. A NŐ: 18.00 órakor.

 

FEBRUÁR 17.

Túra a jezsuita templomhoz

Veszprém – Az Édesvíz Természetbarát Egyesület február 17-én, hétfőn reggel kilenc órára várja a túrázás kedvelőit a veszprémi vásárcsarnok órájánál. A hat kilométeres Kul-túra célja a Betekints-völgyben a jezsuita templom és környéke. A gyaloglás során GPS-szel kincseket is keresnek majd.

RENDEZVÉNY

Veszprém:
Filmklub: Rúzs, reptér, satöbbi 18 órakor a VMK-ban.
Veszprém-Gyulafirátót: Rádli Jánosné festménykiállításának megnyitója 16.30-kor a művelődési házban.

SZÍNHÁZ

Veszprém,
Latinovits–Bujtor Játékszín: Tábori piknik 14 órakor Padányi bérlet.

MOZI

Veszprém, Cinema City: JUSTIN BIEBER – BELIEVE (premier): 13.00, 17.30 órakor. MEGDÖNTENI HAJNAL TÍMEÁT (premier): 15.45, 18.00, 20.15 órakor. TÉLI MESE (premier): 13.30, 17.45, 20.00 órakor. A LEGO KALAND 3D: 14.30, 16.30 órakor. ROBOTZSARU: 15.00, 20.30 órakor. HERKULES LEGENDÁJA 3D: 18.30 órakor. A MOGYORÓ-MELÓ 3D: 14.00, 16.00 órakor. A WALL STREET FARKASA: 19.30 órakor. Tapolca, Városi mozi: MEGDÖNTENI HAJNAL TÍMEÁT: 14.00 és 20.15 órakor. A LEGO KALAND: 16.00 órakor. A NŐ: 18.00 órakor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!