Programok

2014.02.09. 12:00

Programok, rendezvények Veszprém megyében február 10-től

Tudja meg, mi történik Veszprém megyében - programok, rendezvények, bulik, koncertek, sportesemények február 10-től. Böngésszen, és válogasson!

FEBRUÁR 28.

Versenyben sütögetnek

Veszprém – Két versenyre is lehet jelentkezni február 28-ig, melyeket a Bor-blues-böllér napokon tartanak meg, vagy értékelnek. A március 7-8-9-én tartandó programon összecsaphatnak a töpörtyűsütők és a kedvenc ételeiket helyben megfőzők három-öttagú csapatai. A karitatív süteménysütő versenyre a finomságokat otthon kell elkészíteni, a programon kiállítják és értékelik, végül pedig elárverezik őket.

FEBRUÁR 27.

Szabadegyetemi előadások

Ajka - A Nyugdíjas Szabadegyetem érdekes előadásokkal várja vendégeit a művelődési központban a következő hónapokban. Február 27-én A madarak fejlődése és élettartama címmel  Kovácsné Éllő Irén tart előadást, márciusban a kiegyezés kora kerül terítékre, Dr. Paksi Zoltán előadásában. Áprilisban a kiegyezés utáni időszak gazdaságáról beszél Gerencsér Hilda, májusban pedig csillagászati előadást tart Lőrincz Ernő és Papp Béla.

FEBRUÁR 22.

Álarcosbál a népházban

Balatonfüred – Itt a farsang, áll a bál címmel rendez álarcot bált az Arácsért Közhasznú Alapítvány február 22-én 19 órától az Arácsi Népházban. A zenét Jehoda Ferenc szolgáltatja. A evés-ivás batyus alapon, a megjelenés álarcban javasolt. A jelmezeket is lehet már készíteni a március 1-ei Arácsi karneválra.

 

FEBRUÁR 20.

Könyvbemutató és farsang

Ajka-Padragkút - A padragkúti művelődési központban február 20-án 16 órakor Mayer Ferenc: "...fel a fejjel!" című könyvének bemutatóját tartják. A művelődési központban farsangi játszóház lesz 21-én 14 órától. A gyerekeket február 25-én pedig színházba hívják, a Fogi Színház előadásában Az ördög három aranyhajszála című zenés mesejátékot láthatják.

FEBRUÁR 19.

Csodálatos Júlia a könyvtárban

Balatonfüred – A Csodálatos Júlia című vígjátékot vetítik február 19-én, szerdán délután négy órakor a városi könyvtárban. A Somerset Maugham könyve alapján készült filmet Szabó István rendezte, főszereplői Anette Bening és Jeremy Irons.

A tartótiszt: vetítés, beszélgetés

Veszprém – A Padányi katolikus gyakorlóiskola tornatermében február 19-én, szerdán délután öt órakor A tartótiszt című filmet vetítik. A film megtekintése után kerekasztal-beszélgetést tartanak, vezeti Elmer István újságíró. A beszélgetés résztvevői: Borián Tibor Sch.P, dr. Korzenszky Richárd OSB és P. Reisz Pál OFM.

 

FEBRUÁR 17.

Túra a jezsuita templomhoz

Veszprém – Az Édesvíz Természetbarát Egyesület február 17-én, hétfőn reggel kilenc órára várja a túrázás kedvelőit a veszprémi vásárcsarnok órájánál. A hat kilométeres Kul-túra célja a Betekints-völgyben a jezsuita templom és környéke. A gyaloglás során GPS-szel kincseket is keresnek majd.

 

FEBRUÁR 16.

Bábelőadás a ritmusról

Veszprém – A ritmus az első lépésektől kezdve végigkíséri az életünket. A ritmusról szól a szombathelyi Mesebolt Bábszínház Ti-ti-tá című vendég-előadása vasárnap, február 16-án 11 órakor a Kabóca Bábszínházban.A ritmust megszoktuk, észre sem vesszük: a szívünk ritmusra ver, ritmusra vesszük a levegőt, így pislogunk. E szerint éljük az életünket, hiszen a hétköznapokban is van ritmus, és még sorolhatnánk. A darabban azonban a ritmus önálló életre kel, és úgy is viselkedhet, mint egy kisgyerek. Lehet akaratos, szomorú, vidám, önzetlen vagy akár szófogadatlan. Ilyen lesz majd Ti-ti és Tá, de a szép Melodika is megjelenik ebben a vidám játékban. Akik életre keltik a figurákat: Dénes Emőke, Kovács Bálint, Takács Dániel. A rendező H. Nagy Katalin, akinek alkotótársa Rumi László. Az előadás négyéves korig ajánlott.

FEBRUÁR 15.

Újra báloznak

Városlőd – Az idén is megrendezik a svábbálokat a művelődési házban. Az első mulatság február elsején lesz, akkor a Die Lausbuben zenekar játszik. A második alkalommal, február 15-én a Donau Power zenél, március elsején pedig a Johanns Kapelle zenekar. Mindegyik bálban fellép a Városlődi Vegyeskar és a Pergő Rozmaring Tánc-együttes. A bálok este nyolc órakor kezdődnek.

Operettgála és farsangi bál

Veszprém – Hagyományteremtő szándékkal farsangi bált rendez a Veszprémi Petőfi Színház február 15-én, szombaton.

Operettgálával kezdődik a nagyszabású farsangi prog-ram, a műsorban a Marica grófnő, a Mágnás Miska, A víg özvegy, A montmartre-i ibolya, a Bál a Savoyban, a Bob herceg, A mosoly országa, a Cirkuszhercegnő, az Egy csók és más semmi, a Viktória, a Bajadér és a Má-ria főhadnagy című előadásokból csendülnek fel népszerű, ismert slágerek. A gálaműsorban fellép Halas Ade-laida, Csarnóy Zsuzsanna, Dominek Anna, Módri Györgyi, Kőrösi Csaba, Szeles József és két vendégművész, Teremi Trixi, valamint Bozsó József, az est rendezője. Huszka Jenő, Kálmán Imre, Lehár Ferenc, Szirmai Albert, Ábrahám Pál és Eisemann Mihály dalait tizenhat tagú zenekar kíséri. A színház előcsarnokában terített asztalok várják a bálozókat, akik különleges farsangi vacsorát kóstolhatnak, ál-arcot is magukra ölthetnek. A résztvevők hajnalig táncolhatnak a T-Boys együttes zenéjére, értékes tombolákat nyerhetnek. Az MKB-MVM kézilabdázóit is odavárják a Zagreb elleni, esti mérkőzés után. A gálaműsor február 15-én, szombaton 18 órakor kezdődik.

Forralt boros kemenceavató

Balatonudvari – Malackodással egybekötött kemenceavatóra várnak mindenkit a szervezők a meghívó szerint február 15-én 10 órától a régi halkeltetőhöz. A program forraltbor-főző versennyel kezdődik, déltől lehet kóstolni a kemencében sült malacságokat, pogácsát. A forralt borok zsűrízése 13 órakor kezdődik, majd a rendezvény helyszínét átteszik a kultúrházba, ahol 17 órától tartják a hagyományos bor- és borkorcsolya versennyel. A megmérettetésre helyi kötődésűek nevezhetnek boraikkal, sós, fűszeres süteményeikkel, falatkáikkal , illetve egy tányér borkorcsolyával legkésőbb február 14-ig. Közönségnek mindenkit várnak

Ovisuli a Simonyiban

Veszprém – A Simonyi Zsigmond Általános Iskola Ovisuli foglalkozást tart február 15-én, szombaton 10 és 12 óra között. Az iskolába készülő gyermekek és szüleik az intézmény pedagógiai munkájával és a tanító nénikkel dél-után játékos tanóra és beszélgetés keretében ismerkedhetnek meg.

Koncert 

A DEEP INSIDE mellett az Ez One és a Burnout zenekarok is színpadra lépnek a XVII. Rock-Tér Fesztiválon február 15-én 20 órától a nemesvámosi művelődési házban.

A THEATRICA és az Eukalipszis zenekarok adnak koncertet február 15-én 22 órától a pápai Ördög Pincében.

A FUEGO zenekar latin gitárestje február 15-én 20 órakor kezdődik a balatonfüredi Karolina Kávéházban.

AZ INSANE 15 éves születésnapját ünneplő zenekar mellett február 15-én 19 órától a veszprémi DiákCentrumban fellép még a Pigs Might Fly, a Metallophilia, az Éjfény, a Sleepless és a Pass On Hope.

FEBRUÁR 14.

Igazságért táncolnak

Veszprém – A nőket érintő társadalmi igazságtalanságokra figyelmeztet az a – Veszprémi Nők Kerekasztala Egyesület (Venőke) által gondozott – tánc, ami február 14-én 15 órakor lesz a Hangvillában. A klub idén ismét táncos tiltakozást szervez a Hangvilla éttermében és kávézójában .– A V-day flashmob eseményhez ezúttal is bárki csatlakozhat – mondta Arany Szilvia.

Nyílt fórum a tisztességről

Veszprém – Van esélye a tisztességnek? Mi lesz vbeled Magyarország címmel nyilvános fórumot tart a Tisztesség és Emberség Szövetsége (TESZ) pénteken 17 órától a volt Bányatröszt épületében. Előadók dr. Ángyán József egyetemi oktató, dr. Léhmann György ügyvéd, Horváth András az adóhatóság volt dolgozója és Ács Sándorné agrármérnök. Szóba kerülnek a földkérdések, a devizahitelek, az adók és Kishantos ügye.

RENDEZVÉNY

Veszprém: Házasság hete: A szerelem  isten ajándéka, előadás 11-kor a Padányi katolikus gyakorlóiskolában.
Golgotajárás – Bányászballada a Bakonyalján, Vaczkó László könyvbemutatója 15-kor a Mártírok u. 11-ben.
Farsangi játszóház és játékos sportfoglalkozás 16 órakor a dózsavárosi könyvtárban.
Egymásra hangolva, beszélgetés Székely Andreával és Zurbó Sándorral 17 órakor a Hangvillában.
Van esélye a tisztességnek? Mi lesz veled, Magyarország?, nyilvános fórum 17 órától a Budapesti út 2-ben.
A lélek lélegzetvétele, Zsiga Attila előadása 18 órakor a Hangvillában.
A hang – musical 19 órakor a Hangvillában.
Hősök 21 órakor az Expresszóban.

Balatonalmádi: Valentin-parti 22 órától a Piazzában.

Balatonszepezd: Az egészségtudatos életmód kialakítása, Király Tünde előadása 17 órakor a népfőiskolán.

Pápa: A Kertbarát Népfőiskola farsangi bálja 17 órától a JMSZK-ban.
Kortárs-társas 14.30-kor a Tarczy iskolában.

Várpalota: Bálint-nap – A magyar katona helytállása, rendezvény 14.30-kor a Nagy Gyula Galériában.

Zirc: Valentin-napi mézeskalácssütés 17–20 óráig a Reguly Antal Múzeumban.

SZÍNHÁZ

Veszprém, Petőfi Színház: Veszedelmes viszonyok: 19 órakor Sík Sándor bérlet (a korábbi Juhász Jácint bérlet).
Latinovits–Bujtor Játékszín: Hogyan ettem kutyát?: 19 órakor 5. bérlet. 

MOZI

Veszprém, Cinema City: JUSTIN BIEBER – BELIEVE (premier): 13.00, 17.30 órakor. MEGDÖNTENI HAJNAL TÍMEÁT (premier): 15.45, 18.00, 20.15, 22.30 órakor. TÉLI MESE (premier): 13.30, 17.45, 20.00, 22.20 órakor. A LEGO KALAND 3D: 14.30, 16.30 órakor. ROBOTZSARU: 15.00, 19.30, 22.00 órakor. HERKULES LEGENDÁJA 3D: 18.30 órakor. A MOGYORÓ-MELÓ 3D: 14.00, 16.00 órakor. A WALL STREET FARKASA: 20.30 órakor.

Tapolca, Városi mozi: MEGDÖNTENI HAJNAL TÍMEÁT: 14.00 és 20.15 órakor. A LEGO KALAND: 16.00 órakor. A NŐ: 18.00 órakor.

Koncertek

SZABÓ LESLIE ad lemezbemutató koncertet február 14-én 21 órától a veszprémi Decanter Bisztróban.

A HŐSÖK ad koncertet február 14-én 22 órától a veszprémi Expresszóban. Fellép: Tkyd és DJ Gozth. 

FEBRUÁR 13.

Itt a a farsang, áll a bál!

Tapolca - Itt a farsang, áll a bál címmel szervez interaktív koncertet a Wass Albert Könyvtár és Múzeum kisiskolások számára február 13-án, csütörtökön 14 órától a helyi oktatásban való aktív szerepvállalás jegyében. A rendezvény vendége a Kolompos együttes lesz.

Gerendás Péter ad koncertet

Balatonfűzfő – Gerendás Péter Liszt-díjas zeneszerző, előadóművész ad koncertet február 13-án, csütörtökön 17 órától a Balatonfűzfői Művelődési Központ színháztermében. A Valentin-nap alkalmából szervezett előadásra a belépés ingyenes.

Fogyókúrás foglalkozások

Veszprém – Testsúlycsökkentő és energia-egyensúly programot indít február 13-án, csütörtökön 16.15-kor a veszprémi Egészségfejlesztési Iroda a Csolnoky kórház könyvtárában. A hat alkalomból álló interaktív előadássorozatot dietetikus és gyógytornász vezeti.

Bábelőadás angolul

Veszprém – Angol nyelvű előadással készül a Kabóca Bábszínház, a bemutató csütörtök délután két órakor lesz.

Nagy a hagyománya az angol nyelvű színjátszásnak hazánkban, de ez a fővárosra és környékére koncentrálódik, és szinte kizárólag az angol anyanyelvű nézőket szolgálja ki. De mi a helyzet az ő gyermekeikkel, vagy azokkal a diákokkal, akik már gyermekkoruktól kezdve tanulnak angolul? Számukra kínál alternatívát a veszprémi Kabóca Bábszínház. Az On The Road című előadás egy olyan élethelyzetet tár a fiatal nézők elé, mely sokak számára ismerős lehet, ha valaha tanult idegen nyelven, vagy utazott már külföldre: Hogyan érteti meg magát egy fiatalember, aki egyáltalán nem beszéli a nyelvet? Vajon legyőzi gátlásait a kislány, és meri használni az iskolában tanultakat? Mi lesz a titokzatos hölgy története?

A produkció több nyelvi szinten is elkészült – így kezdő és haladó angolosok is „útra kelhetnek” a társulattal, és választ kaphatnak a kérdéseikre.

RENDEZVÉNY

Veszprém:
Házasság – család, kamarakiállítás megnyitója 16.30-kor a Laczkó Dezső Múzeumban.
Testsúlycsökkentés, energia-egyensúly program indul az Egészségfejlesztési Iroda szervezésében: interaktív foglalkozás 16.15-kor a Csolnoky Ferenc Kórház könyvtárában.
Antiszemitizmus, rasszizmus és kirekesztés Magyarországon, Marsovszky Magdolna előadása 17 órakor a Lovassy gimnáziumban.
India mai szemmel, előadás 17 órakor a dózsavárosi könyvtárban.
Házasság hete: Hogyan építhetünk jó kapcsolatot házastársunk szüleivel? – előadás 18 órakor a Városi Művelődési Központban.
Jeruzsálemhegyi Esték: Amíg a mentő megérkezik, Tóta Tamás előadása 18.30-kor a Malomkő u. 3-ban.
A Mendelssohn Kamarazenekar farsangi koncertje 19 órakor a Hangvillában.

Ajka: A Tapolcai Képzőművész Kör kiállításmegnyitója 16 órakor a szabadidőközpontban.
Pálfy Margit Jelentés szívdobogásról című irodalmi estje 17 órakor a szabadidőközpontban.

Balatonfűzfő: Gerendás Péter koncertje 17 órakor a művelődési központ és könyvtár színháztermében.

MOZI

Veszprém, Cinema City: JUSTIN BIEBER – BELIEVE (premier): 13.00, 17.30 órakor. MEGDÖNTENI HAJNAL TÍMEÁT (premier): 15.45, 18.00, 20.15 órakor. TÉLI MESE (premier): 13.30, 17.45, 20.00 órakor. A LEGO KALAND 3D: 14.30, 16.30 órakor. ROBOTZSARU: 15.00, 20.30 órakor. HERKULES LEGENDÁJA 3D: 18.30 órakor. A MOGYORÓ-MELÓ 3D: 14.00, 16.00 órakor. A WALL STREET FARKASA: 19.30 órakor. 

Tapolca, Városi mozi: MEGDÖNTENI HAJNAL TÍMEÁT: 14.00 és 20.15 órakor. A LEGO KALAND: 16.00 órakor. A NŐ: 18.00 órakor. 

SZÍNHÁZ

Veszprém,  Petőfi Színház: Veszedelmes viszonyok: ma 19 órakor Simon bérlet.
Latinovits–Bujtor Játékszín: Hogyan ettem kutyát?: 19 órakor 4. bérlet.
Kabóca Bábszínház: On the Road: 14 órakor, angol nyelvű bábelőadás.

 

FEBRUÁR 12.

RENDEZVÉNY

Veszprém: Előadás a kisgyermek mozgásfejlődéséről 10 órakor a Március 15. úti könyvtárban.
Házasság hete: Beszélgetés 12 órakor az Ortega–Nagy házaspárral a Hangvillában, 16.30 órakor Poór Balázzsal a VMK-ban.
Érvédő Klub: Szívfájdalmak, a szív-érrendszeri megbetegedésre hajlamosító tényezők, dr. Dósa Andrea előadása 16.30-kor a Vanderlich Egészségcentrumban.
Szexualitás és párválasztás, előadás 16.30 órakor a VMK-ban.
Tájékoztatás a Kék Madár programról ma 17 órakor a Báthory általános iskolában.
Hajós András 19 órakor a Hangvilla nagytermében.
Veszprém-Gyulafirátót: A Gyulaffy László Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola nyílt napja 8 órától az iskolában.
A Pegazus Színház bérletes bábelőadása 10 órakor a művelődési házban.

Veszprém-Kádárta: Tűvel festett természet, Raveczky Lászlóné kiállításának megnyitója 18 órakor a Faluházban.

Balatonfüred: Ringató foglalkozás 9.30-kor a városi könyvtár gyermekkönyvtárában.
Az élet szép, filmvetítés 16 órakor a városi könyvtárban.

SZÍNHÁZ

Veszprém, Petőfi Színház: Veszedelmes viszonyok ma 19 órakor Dobák Lajos bérlet.MOZIVeszprém, Cinema City: A LEGO KALAND 3D (premier): 16.30, 18.30 órakor. A LEGO KALAND (premier): 14.30 órakor. ROBOTZSARU (premier): 15.00, 17.30, 20.00 órakor. HERKULES LEGENDÁJA 3D: 14.00, 18.00, 20.30 órakor. AMERIKAI BOTRÁNY/AMERICAN HUSTLE: 20.00 órakor. ÉN, FRANKENSTEIN 3D: 16.00 órakor. A MOGYORÓ-MELÓ 3D: 15.15, 17.00 órakor. A MOGYORÓ-MELÓ: 13.15 órakor. A WALL STREET FARKASA: 19.00 órakor. JÉGVARÁZS 3D: 13 órakor.

Tapolca, Városi mozi: PHILOMENA – HATÁRTALAN SZERETET: 14.00 órakor, ROBOTZSARU: 18.00 órakor. ÉN, FRANKENSTEIN: 20.15 órakor.

FEBRUÁR 11.

RENDEZVÉNY

Veszprém: Házasság hete: Beszélgetés 11 órakor dr. Kiss Józseffel és dr. Berényi Éduával, 13 órakor Kováts Péterrel és Bendik Ágotával a Hangvillában, 16.30 órakor Poór Balázzsal a VMK-ban.
Múzeumi Szabadegyetem: Találkozási pont a múzeum? A kecske is jóllakhat, és a káposzta is megmaradhat?!, Vidi Nándorné előadása 16.30-kor a Laczkó Dezső Múzeumban.
Hogyan szabadulhatunk meg a stressztől? – előadás 17 órakor a dózsavárosi könyvtárban.
A Facebook és a közösségi médiafelületek veszélyei, előadás 17 órakor a Hangvilla konferenciatermében.
New Start főzőtanfolyam ételbemutatóval 18 órakor a Szigethy J. u. 14-ben.

Alsóörs: Irodalmi műsor 17 órakor a művelődési ház könyvtárában.

Csopak: Balatoni téli esték: Veszprém megye helyi jelentőségű védett területei – előadás 17 órakor a kultúrházban.

Pápa: Kéri György skót dudás műsora 18 órakor a városi könyvtár olvasótermében.

SZÍNHÁZ

Veszprém, Petőfi Színház: Veszedelmes viszonyok: ma 14 órakor Padányi bérlet, 19 órakor Kisfaludy bérlet.MOZIVeszprém, Cinema City: A LEGO KALAND 3D (premier): 16.30 órakor. A LEGO KALAND (premier): 14.30, 18.30 órakor. ROBOTZSARU (premier): 15.00, 17.30, 20.00 órakor. HERKULES LEGENDÁJA 3D: 14.00, 18.00, 20.30 órakor. AMERIKAI BOTRÁNY/AMERICAN HUSTLE: 20.00 órakor. ÉN, FRANKENSTEIN 3D: 16.00 órakor. A MOGYORÓ-MELÓ 3D: 15.15, 17.00 órakor. A MOGYORÓ-MELÓ: 13.15 órakor. A WALL STREET FARKASA: 19.00 órakor. JÉGVARÁZS 3D:13.00 órakor. 

Tapolca, Városi mozi: PHILOMENA – HATÁRTALAN SZERETET: 14.00 órakor. ROBOTZSARU: 18.00 órakor. ÉN, FRANKENSTEIN: 20.15 órakor.

FEBRUÁR 10.

Pápa: Hét évtizeddel ezelőtt történt, Krausz Tamás történész és Varga Éva Mária levéltáros előadása és könyvbemutatója 10-én 17 órakor a JMSZK-ban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!