Pápa

2017.03.23. 21:00

Szépül a város - Virágosabb közterületek lesznek Pápán

Pápa - Megkezdte a tavaszi munkákat a városgondnokság: fanyeséseket végeztek, rendezték a Március 15. tér növényzetét, felállították az új virágoszlopokat a Fő téren, illetve folytatják a csókai körforgalom kialakítását.

Bakó István, a városgondnokság vezetője úgy fogalmazott, a hosszú, hideg, hómentes tél nyoma nagyon meglátszik a tavaly telepített növényzeten - olvasható a papa-ma.hu-n. Mint mondta, a növények nyesésével, rendezésével kezdték a tavaszi munkát, ahol szükséges volt cserélték, pótolták a virágokat.

Tavaly a csókai körforgalomnál a hideg idő beköszöntével abba kellett hagyni a parkosítási feladatokat, az időjárás most engedte ezek folytatást. A napokban előkészítették a talajt a finomkertészeti munkáknak, kialakították a megfelelő térszíneket, magasságokat, illetve a négy darab szem alakú, egyenként közel 90 négyzetméteres ágyást. Ezekbe örökzöld növényeket telepítenek, amit egynyári növényekkel, télen pedig árvácskával egészítenek ki.

Két ágyásba talajtakaró rózsákat ületetnek különböző színben. A szemek közötti területet fűmaggal ültetik be. A körforgalom zöldfelületén létrehozott rézsűt körben fél méteres kavicságy zárja le, ennek az a funkciója, hogy elvezesse a csapadékvizeket. Bakó István hozzátette, a terület rendezése után megkezdik a virágok ültetését.

A Fő téren összesen öt darab ilyen virágoszlopot helyeztek el
Fotó: Polgár Tibor

A Fő téren is folyamatosak a munkálatok, itt helyezték el azokat a virágoszlopokat, melyek új zöldfelületet képeznek majd a 16 ezer négyzetméteres területen. - Öt darab virágoszlopot helyeztünk el a Fő téren, vannak önállóan állóak és villanyoszlopokat körülölelők. A virágoszlopok két méter magasak, kilenc koncentrikus kör szinttel rendelkeznek. Az egyes szinteken 18, 20, 22 centiméter távolságra ültetünk olyan növényeket, amelyek aztán megerősödve lefutnak az alatta lévő térszínig, így alkotnak majd egybefüggő virágoszlopot - magyarázta a városgondnokság vezetője.

A virágoszlopokat már megtöltötték föld és tőzeg keverékével, s mivel ez összefüggő földtömeget jelent, a természetes tömörödést meg kell várni, hogy később a felső szintek virágai ne süllyedjenek meg. Várhatóan április végén már ezekben is elhelyezik a növényeket. Mindezek mellett fanyeséseket, favágásokat végeznek ebben az időszakban, a héten például a Nátuskerti Óvodánál dolgoztak a szakemberek, de még néhány helyszínen lesz hasonló munkájuk az április 15-ig tartó nyesési időszakban.

A tavasz feladata lesz a Téglagyári úti kereszteződés növényzetének kialakítása, ahová az egynyári növények mellé talajtakaró rózsákat és örökzöldeket ültetnek majd. Az idei feladatok között szerepel a Korona utcai és a Celli úti körforgalom növényzetének megújítása is - írja a papa-ma.hu. Bakó István arról is tájékoztatott: a tavalyihoz hasonló mennyiségű, közel 30 ezer egynyári növényt terveznek elültetni városszerte, mivel azonban 2016-hoz képest nagyobb területet kell beültetniük, az ágyások átalakításával és örökzöldek, talajtakarók telepítésével alakítják ki a zöldfelületek egy részét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!