Pápa

2014.04.15. 15:17

Segítenek állást találni

Pápa - Balatonfüred után kedden Pápán, a városi sportcsarnokban állásbörze keretében találkoztak egymással munkáltatók és álláskeresők. A rendezvény célja az volt, hogy tovább javítsa a munkaerőpiaci helyzetet, és lehetőséghez juttassa az álláskeresőket.

Nagy Imre

A sportcsarnokban harminc munkáltató kínálta közel négyszáz álláslehetőségét. Ezen kívül a munkaügyi központ is számos szolgáltatással várta az érdeklődőket. – A foglalkoztatási mutatók lényegesen javulnak Magyarországon, jelenleg több mint négymillió ember dolgozik. A javuló tendencia a mi megyénkre is jellemző, a foglalkoztatottak száma meghaladja a százötvenezer főt. Ezzel párhuzamosan a munkaerőpiaci helyzet is javul, lényegesen kevesebb az álláskeresők száma, mint a korábbi időszakban. Jelenleg a megyében a regisztrált álláskeresők száma tizenegyezer-háromszázhatvannyolc fő, egy egyharmaddal kevesebb, mint egy évvel korábban  – fogalmazott köszöntőjében Katonáné Bellovics Andrea, a megyei kormányhivatal munkaügyi központja igazgatója, aki azt is elmondta, hogy a tavalyi évben a pápai térségben a munkáltatók több mint ötezer álláshelyet jelentettek be, és négyezer sikeres közvetítést bonyolított a járási munkaügyi kirendeltség. Az igazgatónő kiemelte a téli közfoglalkoztatási program, illetve a helyi önkormányzatok, mint legnagyobb foglalkoztatók jelentőségét. Unger Tamás alpolgármester a város gazdaságélénkítő stratégiájáról szólva elmondta, a megalkotott dokumentum közép- és hosszútávon is a város gazdasági fejlődésének egyik alapdokumentuma lehet. Az alpolgármester ezen túl felhívta a figyelmet a fekete munka társadalomra és egyénre egyaránt veszélyes voltára.

A munkaügyi központ kiemelt programja a Társadalmi Megújulás Operatív Programján belül A hátrányos helyzetűek foglalkoztathatóságának javítása projekt, aminek keretében a munkáltatók különböző támogatásokhoz juthatnak, így segítve elő az álláskeresők elhelyezkedését, képzését. A pápai állásbörzén az érdeklődők száma jóval meghaladta az előző évieket. Remélhetően számosan találtak maguknak munkalehetőséget a felkínált négyszáz álláshely közül.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!