Pápa

2014.07.21. 12:45

Kerítés épül a tókerti sporttelep köré

Önkormányzati forrásból 584 méter kerítés épül a tókerti sporttelep, az úgynevezett Spartacus-pálya köré – jelentette be dr. Áldozó Tamás, Pápa polgármestere hétfőn a helyszínen.

Polgár Tibor

A városvezető emlékeztetett, a nagy hagyományokkal büszkélkedő sporttelepre tavalyelőtt jelentős összeget költött a város, amelynek keretében többek között felújították a salakos pályákat, valamint elkészült a középső pálya világítása.

Dr. Áldozó Tamás polgármester a tókerti sporttelep épülő kerítésénél. A városi beruházás közel 15 millió forintba kerül (Fotó: Polgár Tibor)

– Ez a sporttelep több funkciót is betölt, hiszen amellett, hogy itt található a Pápai Egyesített Labdarúgó Club utánpótláscsapatainak az egyik edzőpályája, atlétikai versenyeknek és a tókerti iskola foglalkozásainak is helyet ad. A Spartacus-pálya kerítése legalább 40 éves. A Fiumei utcai részét néhány évvel ezelőtt felújítottuk, viszont a többi balesetveszélyessé, használhatatlanná vált. A betonkerítésnek vannak életveszélyes részei, a drótkerítés pedig időközben az enyészeté lett, így nem várhattunk a kerítés újjáépítésével – mutatott rá dr. Áldozó Tamás.

Megtudtuk tőle, az 584 méter kerítés mellett felépítenek egy labdafogó-hálót a negyedik utca irányába, ugyanis korábban előfordult, hogy a műfüves pályán zajló focimeccsről a labda átrepült a szomszédos házakhoz. A hálóval ez a probléma is megoldódik. A polgármester elmondta, az egész beruházás közel 15 millió forintba kerül, a mintegy háromhete kezdődött munkálatok várhatóan július végére befejeződnek. A kerítésnek betonalapja lesz, és kapukat is építenek a könnyebb átjárás érdekében. A spottelep hátsó részen szabadon maradt egy nagyobb terület – itt a későbbiekben akár egy kisebb parkot is ki lehet majd alakítani.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!