Pápa

2015.04.17. 19:21

Ismét eredeti pompájában tündököl a pápai Esterházy-kastély

Pápa - Kivételes adottságú települése Magyarországnak Pápa, amelynek fantasztikus barokk belvárosában igazi ékkő a kastélyegyüttes – fogalmazott Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter az immár ismét eredeti pompájában tündöklő Esterházy-kastély ünnepélyes átadásán.

Polgár Tibor

A pénteken késő délután tartott hivatalos ceremónia csupán egyik, ám annál jelentősebb része volt a kastélynyitásnak, amely köré tegnap több programot is szerveztek. Már délelőtt meg lehetett tekinteni a teljesen felújított főépületet, amire a nyitástól kezdve nagyon sokan kíváncsiak voltak. A jeles alkalomból megnyílt az új attrakciókkal és szolgáltatásokkal gazdagodott nagy múltú kastély két állandó, erős pápai kötődéssel is rendelkező kiállítása. Az egyik tárlat Nemcsics Antal színkutató, festőművész, míg a másik Cziráki Lajos festőművész, grafikus alkotásaiból állt össze.

Áldozó Tamás, Pápa polgármestere a kiállításmegnyitón rámutatott, jelentős mérföldkőhöz érkezett az Esterházy-kastély rekonstrukciója, amire mintegy hárommilliárd forintot költöttek el az elmúlt években. Hozzátette, várják a további támogatásokat a munka folytatásához. A délutáni kastélyátadáson a városvezető rövid beszédében arra emlékeztetett: közel tíz évvel ezelőtt készítettek egy közvélemény-kutatást a pápaiak körében a tervezett beruházásokról, és akkor a helyiek a legnagyobb arányban az Esterházy-kastély felújítása mellett tették le a voksukat. – Azóta nagy utat tettünk meg, a rekonstrukció elkészült, és ezen a hétvégén ezt most ízlelgethetjük. Elhihetjük, hogy a kastély a miénk – mondta a polgármester.

Lázár János köszöntőjében kiemelte, egy régi épület felújítása becsületbeli kötelessége az utódoknak, emellett pedig azért is fontos, hogy a 21. században legyen fogalmunk a könnyed 18. századi szépségről. Megjegyezte, Pápa városának nagy szerencséje van, hogy a magyar történelem elmúlt 500 évének egy legfontosabb családja, az Esterházy-család összefonódott ezzel a településsel. A Miniszterelnökséget vezető miniszter külön megemlített három Esterházyt, Miklóst, Ferencet és Károlyt, akik rengeteget tettek a pápaiakért és a városért. Többek között templomot, kórházat és iskolát alapítottak. – A személyes élettörténetük arról szólt, hogy felelősséget viseltek a népért, a városért, az országért – hangsúlyozta Lázár János. Mint mondta, az Esterházyak példája jó minta minden pápai számára a polgári felelősségvállalásról, valamint arról, ha az embernek vagyona van, akkor kötelessége hozzájárulni a haza védelméhez, előrejutásához. – A mai gazdagok, bankárok tanulhatnának a pápai Esterházyaktól – fogalmazott a miniszter.

A kastélyudvaron tartott átadóünnepségen közreműködött a Pápai Barokk Hagyományőrző Egyesület és a német Hofstaat csoport.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!