Pápa

2014.09.01. 10:53

Falunap kápolna avatással

Egyházaskesző – Falunapot tartott a község a közelmúltban. Az ünnep délelőttjén átadták az 1819-ben épült, most pedig közösségi összefogással felújított Szent Antal Kápolnát.

Nagy Imre

Az avatásra a helyi lakosok mellett az elszármazottak is ellátogattak.

– A kápolna nagyon nagy, közel kétéves munka eredménye. Rendkívül büszkék vagyunk arra, hogy a felújítás társadalmi összefogással valósult meg. Ez azt jelenti, hogy az egyházaskeszőiek, a faluból elszármazottak adományaiból, illetve a helybeli szakemberek munkájával értük el, hogy ma a régi pompájában szolgálja az itt élő híveket. Szakmunkára egyetlen fillért nem adtunk ki. Minden támogatást megkaptunk az egyházi képviselő-testület részéről is – fogalmazott Lendvai Jánosné, a település polgármestere. Az ünnepélyes avatáson részt vett és köszöntőt mondott dr. Kovács Zoltán államtitkár, illetve ott volt az ünneplők sorában Pap Tamás, a megyei közgyűlés tagja is.



A kápolna avatására helyi lakosok és elszármazottak is eljöttek (Fotó: Vadas Csaba)

A falunap délutáni kulturális programjai, helyi és környékbeli csoportok fellépése adott lehetőséget arra, hogy a környező települések megismerjék egymás életét, hétköznapjait, közösségeit. A helyiek egyébként sem tétlenkednek, nemrég egy Leader-pályázat segítségével közel hatmillió forint összköltségű játszóteret avattak a település közepén. – Arra jutottunk, hogy a gyerekeinknek kell egy közösségi tér. Mégpedig olyan, ahol minden gyerek talál magának elfoglaltságot. Ezért olyan teret alakítottunk ki, ahol a pingpong asztaltól a kosárlabda palánkig, a mászókától a hintáig minden megtalálható. Azóta a faluban látni, hogy van élet, vagy gyerek. Ez nagyon jó érzés – mondta a polgármester asszony.

A falunapon, ami lehetőséget ad egy kis pihenésre, kikapcsolódásra is,  önfeledten ünnepeltek, sztárvendéget is hívtak a keszőiek: este Gergely Róbert szórakoztatta a helyieket és vendégeiket. Előtte azonban közös vacsorával vendégelte meg az önkormányzat mindazokat, akik barátai a bab- és krumpligulyásnak. A napot retro diszkó zárta. – Büszke vagyok arra, hogy a képviselő-testületre mindig számíthatok. Ők és az önkormányzat dolgozói segítettek a nap előkészítésében és lebonyolításában is. Bár elfáradtunk, ezért kárpótol bennünket az, hogy látjuk, jól érzik magukat az emberek – fogalmazott Lendvai Jánosné.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!