Pápa

2014.09.01. 08:30

Eleink játékai a Kékfestőben

Pápa - Idei harmadik időszaki kiállításán üdvözölhette az érdeklődőket a Kékfestő Múzeum. A neves intézményben a múlt hét végén nyílt meg a Játékvilágok című tárlat.

Nagy Imre

A gondosan válogatott, Mészáros Veronika és Schleicher Vera néprajzos muzeológusok által rendezett anyag a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum vándorkiállítása. A mostani szerves folytatása a tavaly ősszel ugyancsak a Kékfestőben nyílt Születés kiállításnak.

A tárlat megnyitóján Nagy-L. István múzeumigazgató szólt az intézmény eredményeiről. – Idén a tavalyi évhez viszonyítva a múzeum látogatottsága harminc százalékkal emelkedett. A közönség reakcióiból figyelemmel kísérhető, hogy a gyönyörű műemlék mellett az időszakos kiállítások is érdeklik a múzeumlátogatókat. Ezért fontos, hogy időről időre megújuljunk -fogalmazott a múzeum igazgatója. A tárlat anyagát S. dr. Perémi Ágota, a Laczkó Dezső Múzeum igazgatója mutatta be az érdeklődőknek, ismertetve a rendezők szempontjait.



– Az egyik a múzeum által gyűjtött, vagy vásárolt tárgyakat helyezi előtérbe, a másik szempont a helyi értékek összegyűjtése, bemutatása volt. Ezek a szempontok jelennek meg a tíz tematikus egység anyagában, amik a kisgyermekkor játékvilágának meghatározó, fontos részei – fogalmazott a múzeumigazgató. Számos értékes, különleges játék alkotja a bemutatott anyagot, ezek főként a közép- és szépkorúak számára ismertek, a fiatalok pedig rácsodálkozhatnak a nem mindennapi tárgyakra. Ezeket általában még nem gyárakban, hanem kézi munkával, egyedileg készítették. A tárlat egy része a pápai Győry Endréné gyűjtéséből származik, Éva néni több évtizeden keresztül őrizte ezeket. A tárlatot dr. Áldozó Tamás polgármester nyitotta meg, aki a gyermekkorra emlékező  szineztézikus élményének nevezte a kiállítást. A megnyitón hegedűn Pusztai Boglárka és Szabó Tamás működött közre, Schermann Evelin pedig jóízű népmesével szórakoztatta a közönséget. A Játékvilágok című kiállítás november végéig látogatható.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!