Pápa

2017.05.24. 17:06

Bérmálás a Nagytemplomban

Pápa – Kilencvenegyen részesültek a bérmálás szentségében vasárnap a zsúfolásig megtelt Fő téri Szent István vértanú-templomban.

Laskovics Márió

A katolikus általános iskolából harminckilenc, a tókerti Szent Benedek-plébániáról huszonnégy fiatal vehette a Szentlélek ajándékait. Továbbá az Erkel Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és a Türr István Gimnázium alsó tagozatáról is többen, illetve hárman már felnőttként bérmálkoztak, miután a megelőző napokban meggyóntak.

A négy pap által tartott ünnepi szentmise főcelebránsa Márfi Gyula veszprémi érsek volt, aki szentbeszédében arra hívta fel a hívek figyelmét, hogy az igazság emberei legyünk. Megjegyezte, hogy a mai médián keresztül sok dezinformálás történik, a migráns témában is. Ha úgy vesszük, Jézus is menekültként érkezett Egyiptomba, de nem felforgató, hanem beintegrálódó szándékkal. Az Európába hódítóként érkező magyarságot Szent István és Boldog Gizella bevezette a keresztény kultúrkörbe, ezért maradhattunk fenn eddig is - tájékoztatott a szentmise egyik koncelebránsa, Szijártó László plébános.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!