Pápa

2014.08.26. 12:27

Bemutatta jelöltjeit a baloldal Pápán

Pápa – Azt hiszem, hogy a kampány nem pártokról szól, még csak nem is egyéni ambíciókról, hanem a város, a városunk jövőjéről, az előttünk álló lehetőségekről és reményekről.

Nagy Imre

Ezek azonban nem önmaguktól válnak valóra. Azokért sokat, okosan, keményen és jól szervezetten kell dolgozni. Ezekkel a gondolatokkal mutatta be a helyi önkormányzati képviselő-jelölteket Grőber Attila, a baloldali együttműködés polgármester-jelöltje.

Fotó: Nagy Imre

– Elvárás a jelöltjeinkkel szemben, hogy ne a pártjaikkal, hanem a pápai polgárokkal, lakótársaikkal, szomszédaikkal kössenek szövetséget. Legyenek önállóak, kezdeményezők, gondolkodók. Figyelve az induló kampányt, nem lesz könnyű dolguk. Néhány internetes portál hozzászólásai alapján azt gondolom, sokan már most rossz úton járnak, mert az egyéni ambícióikkal ócsárolják a másikat, és nem a városról beszélnek. Mi ebben nem fogunk részt venni. Fontos szempont volt számunkra, hogy jelöltjeink esetében a hölgyek és a férfiak aránya minden korábbihoz képest megváltozzon. Ma Magyarországon a politizáló hölgyek aránya kisebb, mint az arab országokban. Ez rendkívül helytelen – mondta Grőber Attila, aki programjuk kapcsán arra is kitért, hogy megalkotását pontos helyzetelemzés előzte meg. Az MSZP, az Együtt 2014 és a Párbeszéd Magyarországért közös jelöltjei Pápán Jabronka Richárd, Gőgös Enikő, dr. Bányai Katalin, Simon Brigitta, Kovács József, Laki Tamás, Link Tamás, Szirbek Rita és Kovács Csilla. A tizedik jelölt Grőber Attila. Programjukat a későbbiekben, több részletben ismertetik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!