Pápa

2014.10.22. 13:56

A pápai polgármester visszautasítja a Jobbik helyi elnökének kijelentéseit

Áldozó Tamás, Pápa polgármestere határozottan visszautasította Orbán Imrének, a Jobbik pápai elnökének a sajtón keresztül tett azon kijelentéseit, amelyek szerint a pápai városvezetők érdekeltek a bérek alacsonyan tartásában, valamint támogatják az alacsony munkakultúrát és a kvalifikált munkaerő Pápáról történő elüldözését.

Polgár Tibor

Szerdai sajtótájékoztatóján Pápa első embere úgy fogalmazott, a radikális párt helyi vezetőjének állításai észérvekkel alátámaszthatatlanok. A polgármester cáfolta azt is, hogy Pápán csupán betanított munkára lenne szükség. Mint mondta, a munkaügyi központ helyi kirendeltségének aktuális állásajánlatai között számos szakmunka található, így például lakatos, kőműves, szobafestő, asztalos, szakács és pultos is. Emellett keresnek többek között recepcióst, könyvelőt, gazdasági ügyintézőt, marketing- és reklámügyintézőt, vagy éppen szociális munkatársat.

Áldozó Tamás kiemelte, a Pápai Ipari Parkban, illetve a város szélén elhelyezkedő nagyvállalatoknál immár nemcsak pápaiak és környékbeliek dolgoznak, hanem a munkaerőhiány miatt Szlovákiából érkező munkások is.

Fotó: Polgár Tibor

– A számok azt mutatják, hogy a város iparűzési adóbevétele drasztikusan növekszik, miközben a szociális kiadásai jelentősen csökkennek. Mindebből az következik, hogy Pápán többen dolgoznak és szerezik meg munkával a jövedelmet – mutatott rá a polgármester.

Áldozó Tamás egyúttal tűrhetetlennek nevezte azt a hangnemet és nyilatkozatot, amit Orbán Imre a hátrányos helyzetűek felzárkóztatásával kapcsolatban tett.

– A helyi cigányság és a többségi magyarság közötti együttélésnek, a társadalmi integrációnak, a munka világában való elhelyezkedésnek ezek a szólamok és demagóg állítások egyáltalán nem kedveznek. A pápai önkormányzat kifejezetten büszke arra, hogy olyan programokat tudott indítani a városban, amelyek megteremtik az esélyt a munka világába történő visszatérésre azok számára is, akiknek ez eddig – akár saját felelősségük okán – nem sikerült – jegyezte meg Áldozó Tamás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!