Pápa

2017.05.24. 17:01

A népdal ünnepe Takácsiban

Takácsi _ Országos és térségi népzenei minősítőt rendezett a település művelődési házában a Kenderszer Kulturális Egyesület, valamint a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége (KÓTA).

Polgár Bettina

A Kodály-emlékév alkalmából a felhívásra hat megyéből összesen 181 fellépő érkezett – tudtuk meg Bakó Ildikótól, a takácsi Kenderszer Kulturális Egyesület vezetőjétől. Kifejtette, a folklórprogramra 12 népdalkör, egy népzenekar, valamint két szólista jelentkezett, és a zsűri elnöki posztját Birinyi József népzenész, népzenekutató, a KÓTA társelnöke töltötte be. Emellett az ítészek soraiban foglalt helyet Alföldy-Boruss István, a Magyar Rádió Zrt. zenei együtteseinek nyugalmazott igazgatója, valamint Berta Alexandra citeratanár, a Hagyományok Háza népzenei szakbizottságának elnöke.

Bakó Ildikó kiemelte, hasonló minősítőt Veszprém megyében utoljára 2015-ben rendeztek Zircen. – Az eseményen a két bemutatkozó csoport kivételével a területi minősítőre jelentkezett hét fellépő továbbjutott az országos megmérettetésre. Az országos szintű értékelésen pedig Ezüst-, Arany- és Aranypáva-díjakat adott át a zsűri. Utóbbit immár második alkalommal nyerte el a Kenderszer Népdalkör, emellett a tízéves múltra visszatekintő együttes díszoklevelet is kapott kiemelkedő munkájáért – emelte ki a Kenderszer Kulturális Egyesület vezetője.

Hozzátette, a minősítőn Veszprém megyét nyolc, Győr-Moson-Sopron megyét három, Zala megyét pedig két csoport képviselte, de érkezett résztvevő Komárom-Esztergom és Pest megyéből is. – Még az ősz folyamán fogalmazódott meg az ötlet, hogy minősítőt szervezzünk Takácsiban. Az ehhez szükséges feltételek adottak voltak, hiszen rendelkezésre állt a kultúrházunk, mely lehetőséget biztosíthatott a vendégek fogadására. A Nemzeti Együttműködési Alap és a takácsi önkormányzat támogatása mellett sok önkéntes segítette a rendezvényünk megvalósítását – tájékoztatott Bakó Ildikó.

–  A fellépőknek maximum tíz perc állt a rendelkezésére, ez idő alatt kellett előadniuk két népdalcsokrot, vagy egyetlen hosszabb népdalkoszorút. Az Aranypáva-díjasok pedig meghívást nyertek az országos népzenei gálára – ismertette Bakó Ildikó. Megjegyezte, a jó hangulat nemcsak a műsorszámok alatt volt jellemző: amíg a zsűri tanácskozott, Hegedüsné Szabó Éva vezetésével öröménekléssel várták a döntéshozatalt a csoportok.

– A közös éneklés élményével gazdagodva mindenki elégedetten távozott az eseményről, mert ahogy Kodály Zoltán vallotta, „az ének felszabadít, bátorít, gátlásokból, félénkségből kigyógyít” – zárta a Kenderszer Kulturális Egyesület vezetője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!