Pápa

2014.09.25. 19:11

A kultúra szolgálatában

Pápa - A nemzeti művelődési kifejtése, ápolása, terjesztése és a társas élet emelése – a kezdetektől fogva a mai napig ez a célja a Pápai Jókai Körnek, amely csütörtökön ünnepelte újjáalakulásának 30. évfordulóját.

Polgár Tibor

A Jókai Mór Városi Könyvtár olvasóterme szinte teljesen megtelt a nagy múltú egyesület ünnepségére. A szép számban egybegyűlteket Veszpréminé Turtsányi Valéria, a Jókai Kör elnöke köszöntötte, majd az egylet korábbi korszakaiban jelentős szerepet vállaló tagok felidézték az eltelt harminc esztendő legfontosabb momentumait. Huszár János, a kör örökös és tiszteletbeli tagja húsz évig volt az egyesület főtitkára. Mint mondta, 1983-ban, a Jókai életével és munkásságával foglalkozó országos televíziós vetélkedőn résztvevő pápai csapat a sikeres szereplés hatása alatt alakította újjá a Pápai Jókai Kört, amely akkor már csaknem negyven éve inaktív volt. Az ezt követő, eseményekben igencsak gazdag éveket Huszár János, Nagyváradi József korábbi elnök, Válint Magdolna korábbi főtitkár, majd Veszpréminé Turtsányi Valéria foglalta össze.

– A Pápai Jókai Kör máig ható, példaadó civil szervezetként szolgálja a város kulturális életét – hangsúlyozta a jelenlegi elnök. – Az elmúlt évek során az egyesületünk lelkes tagjaival közösen ápoltuk az irodalom, a tudomány és a társművészetek értékeit. A kör egykori alapítóinak szándékai szerint kitüntető figyelemmel őriztük az igényes társas életet, a kör hagyományait – fogalmazott Veszpréminé Turtsányi Valéria. Hozzáfűzte: többek között megemlékeztek az irodalmi évfordulókról, író-olvasó találkozókat és különféle kulturális rendezvényeket tartottak. Programjaikat jeles helyi költők verseivel gazdagították, bemutatkozási lehetőséget biztosítottak tehetséges művészeknek.

Fotó: Polgár Tibor

– Egyesületünk tagjainak a közélet iránti nyitottságát példázza, hogy jelen vagyunk a város nemzeti ünnepein, jeles kulturális eseményein, és a civil háló szövetség tagjaként széleskörű kapcsolatokat ápolunk a város civil szervezeteivel. A kor kihívásaira adott válaszok mellett továbbra is legfontosabb feladatunknak tartjuk a Jókai hagyományok ápolását, irodalmi hagyatékénak közkincsé tételét – jegyezte meg a jubiláló egyesület vezetője, aki kiemelte: a Jókai Kör a közösségteremtő programjaival napjainkban is méltó helyet képvisel a város életében. Az ünnepségen közreműködött az Erkel Kórus, valamint a Jókai Kör irodalmi önképzőköre.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!