Pápa

2017.05.25. 18:20

A katolikus iskola jubileumai

PÁPA Kettős jubileumot ünnepel idén a Szent István Római Katolikus Általános Iskola. 125 esztendővel ezelőtt készült ela Fő téri iskolaépület, ebben működött a Katolikus Fiú Népiskola egészen az 1948-as államosításig. Egyúttal pedig 25 éves a régi épületben újraindított Szent István iskola.

Polgár Tibor

- 1992-ben országosan is az első katolikus iskolák egyikeként indult el a pápai. Az iskolaszervezés nehéz munkáját az atyák mellett a lelkes pedagógusok és szülők vállalták fel. Ezúton is köszönjük mindannyiuk áldozatos munkáját! Sokat tett, sokat küzdött az iskola alapításáért első igazgatónk, Gömbös Károlyné és Móring apát úr, Zsiga atya, Gyula atya. Szeretettel és hálás szívvel emlékezünk rájuk. Az Iskolabizottság tagjainak fáradozása, a keresztény értékek melletti elkötelezettségük nem volt hiábavaló - nyilatkozta a Naplónak Gombásiné Takács Gyöngyi, a Szent István Római Katolikus Általános Iskola igazgatója. Hozzáfűzte: az elmúlt két és fél évtized bebizonyította, hogy az induláskor megfogalmazott célkitűzés, miszerint bölcs tudást és ép hitet kell adniuk diákjainknak, megvalósul.

A gálaműsorban fellépő diákok nagy tapsot kaptak a közönségtől Fotó: Szent István iskola

- A Szent István Római Katolikus Általános Iskola elismert intézmény a városban. Mindezt csak a tanulók, a szakmailag jól felkészült pedagógusok, az iskolát segítő szülők, valamint a lelki, erkölcsi és anyagi támogatást biztosító Veszprémi Érsekség összefogásával érhettük el. A mustármag mára már szárba szökkent és gazdagon terem- fogalmazott az igazgatónő. Megtudtuk tőle: a Szent István iskolából az előző 25 év alatt több mint 1500 diák ballagott el, akik tisztességes és értékes, keresztény emberekként megállják helyüket a felnőtt életben.

- A jelenlegi, illetve az egykori diákok, szülők és pedagógusok nagyon büszkék az iskolájukra. A kettős jubileumot számos rendezvénnyel ünnepeljük az idei esztendőben. Ezek sorából kiemelkedik a Jókai Mór Művelő-dési és Szabadidő Központ (JMSZK) színháztermében bemutatott gálánk. A színpadon fellépő több mint 200 diák színvonalas produkcióit nagy tapssal jutalmazta a termet zsúfolásig megtöltő közönség - jegyezte meg mosolyogva Gombásiné Takács Gyöngyi.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!