Otthon

2014.12.29. 15:01

Új régi házak

Veszprém - Előfordul néha, hogy egy tervezőnek régi stílusú házat kell terveznie. Albóciné Ábrahám Gabriella építésznek többször volt ilyen feladata.

Őrsi Ágnes

Egy bank épült például Sopronban, amelynek teljesen bele kellett simulnia az utcaképbe. Akik nem tudták, mikor készült az épület, azt hitték, ugyanolyan korú házról van szó, mint az utca többi épülete.

- Betartottuk a környezetre jellemző arányrendszert, a párkánymagasságot, hasonló nyílászárókat alkalmaztunk. Veszprémben az Úrkút utca több épületével is a hajdani utca hangulatát igyekeztünk visszaállítani a korszerű anyagok és építéstechnológia segítségével. Volt itt olyan ház, amelyet az állapota miatt teljesen le kellett bontani, de előtte felmértük, lerajzoltuk az összes párkányt, és kinézetre ma ugyanolyan ház áll ott, mint amilyen a korábbi volt. Egy másikat a tűzfalas melléképület helyére terveztünk: a lakóház is tűzfalas lett, nyers téglaburkolattal, így megmaradt az eredeti hatás - számolt be Albóciné Ábrahám Gabriella. Az építész elmondta, hogy születik olyan megoldás is, hogy egy merőben új épületet húznak fel egy más stílusú környezetben. Ha az arányok rendben vannak, akkor a végeredmény kellemes, mint például a Hangvillánál. A cél mindig az, hogy az épület illeszkedjen a városképbe, akkor a ház szolid és visszafogott. Gond akkor van, ha az építtető és a tervező nem ért egyet, pedig az egymáshoz nem illő elemekből kialakított összkép csak egy kellemetlen eklektika lehet.

Egy jól sikerült új-régi ház a veszprémi vár alatti egyik utcában
Fotó: Őrsi Ágnes

- Egy kivételt ismerek, a Vajdahunyadvárat, amit különböző korok jellemző épületeiből rakott össze Alpár Ignác több mint száz éve, és ma is csodálatos az eredmény. Nem szeretem az öncélú megoldásokat, a kivagyiságot tükröző, a sorból kikiabáló épületeket. Ma már kimondottan nevetséges például egy sorházak közötti kis telken felhúzott kastélyszerű épület körerkéllyel, oszlopcsarnokkal. Nagy a polgármesterek felelőssége, hogy sikerüljön megőrizni a településképet nyomatékosítja a szakember, majd hozzáteszi, hogy van, aki ezt úgy oldja meg, hogy a döntést a főépítészre bízza. Tudomásul kell venni, hogy a régiesség a maga környezetében nagyon szép lehet, egy kosáríves tornác például. De mit keres egy székely kapu ott, ahol a környéken sem volt soha?

A legnehezebb mégis megfelelő funkciót találni a megbecsült régi házaknak - vallja Albóciné Ábrahám Gabriella, aki nagyon örül annak, hogy a veszprémi járási hivatal a volt Rozsos kúriába költözött. Éppen e példa nyomán az építész kíváncsian várja, hogy vajon mi lesz a várban, a piarista gimnáziummal, hiszen azt kopott állapotában is nagyon szép épületnek tartja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!