Otthon

2017.03.13. 11:49

Biológia szakkör az iskolában - Vigyázzák és megismerik második otthonukat

Révfülöp - Az általános iskola szeptemberben indult biológia szakköre olyannyira népszerű, hogy alkalmanként még az alsó tagozatok, sőt, az óvodás kistestvérek is bekéretőznek kertészkedni.

Tóth B. Zsuzsa

A szakkört vezető tanárnő, Szabóné Kuzsner Gréta célja, hogy a növények, állatok között töltve az időt szeressék és tiszteljék a természetet a gyerekek, kialakuljon bennük a felelősség érzet a környezetük iránt. A szakkörben a mindennapi életben is használható tudást kapjanak. Mindebben a szülők is partnerek. Annál is inkább, hiszen ma az iskolában a diákok egyébként már nem tanulnak kertészkedést, növényápolást a gyerekek. Igaz, a falusiak mindegyike láthat jó példát otthon, vagy a nagyszülőknél. Mégis felettébb érdeklődőek a révfülöpi iskola tanulói, nem is nehéz felkelteni a figyelmüket. A felső tagozatosok szakkörében több, mint húsz diák tevékenykedik rendszeresen. Míg az első foglalkozásokon irtóztak, sikítoztak, ha egy bogarat, pókot láttak, mostanra megbarátkoztak az apró állatokkal. A minap például nem győzték csodálni a napozó bodobácsokat és katicabogarakat az iskola udvarán a kisebbek, miközben a nagyobbak már a virágágyások és a veteményes kialakításával voltak elfoglalva. Néhányan bármikor képesek kapát, gereblyét ragadni, de a többieket sem kell sokat noszogatni a kertészkedésre. A tanárnő rozmaringot, kakukkfüvet, mentát, citromfüvet, bazsalikomot, oregánot ültet velük.

A révfülöpi iskolások örömmel tevékenykednek a biológia szakkörben. A képen Kovács Dorina, Gőgös Kamilla, Kovács Huba, Tulner Ráhel, Kancsó Melani, Somogyi Mátyás, Török Annamária látható Fotó: iskola

Sokan vittek palántát, hagymákat, retek magot otthonról, és voltak, akikkel a még óvodás kistestvérük is elment a szakköri foglalkozásra. Az alsó tagozatosok némelyike szintén örömmel csatlakozik ilyenkor a nagyobbakhoz. A biológia szakkör tagjai kihasználják a Balaton közelségét, gyakran lesétálnak a partra, hogy annak élővilágával ismerkedjenek. Az ilyen kiruccanásokat különösen kedvelik a gyerekek. A téli időszakban persze sokszor a tanteremben voltak kénytelenek tartani a szakkört, sokat játszottak és megmérettetésekre is készültek. A Barátunk a természet versenyre évekkel ezelőtt folyamatosan neveztek az iskola diákjai, ugyan az elmúlt időszakban volt egy kis szünet, idén azonban újra versengenek. A Herman Ottó Verseny első fordulóján pedig már túl vannak. A gyerekek szülei közül sokan gazdálkodnak, a diákok közt pedig akadnak, akik orvosnak, biológusnak, mezőgazdásznak készülnek, számukra plusz alapot ad a szakköri munka. Amellett jó levezetés délután, a tanórákat követően. Sőt, a környezetük tisztán tartására is ügyelnek, akár hulladék gyűjtésre is kaphatóak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!