Otthon

2014.04.16. 16:29

Last minute húsvéti ötletek

Általában sokan hagyják az utolsó pillanatra az ünnepi készülődést, meg a piros tojásokat, pláne, ha kevés idejük marad hét közben a díszítéssel, kreativitással foglalkozni. De még előttünk a hétvége, így összegyűjtöttünk pár "utolsó pillanatos"ötletet!

Kekk Sára

Először is lássunk pár papírboríték nyuszit, amikhez nem kell más, mint pár fehér boríték, illetve papírtasak, színes papír és olló. A boríték-nyuszihoz vágjunk ki két fület fehér papírból, illetve a belsejéhez színesből két hasonló, csak kisebb formát. Hajtsuk be a boríték lezáró fülét, majd ragasszuk rá a  nyuszi füleit. Fordítsuk meg a borítékot, majd vágjunk ki a szemeket és az orrot is színes papírból és ragasszuk fel. Használhatunk színes ceruzát is a szemek, illetve a száj elkészítéséhez is. A paír orrocska helyett ragasztunk papírból, fonalból vagy vattából készült pom-pomot is a borítékra. Töltsük fel finom húsvéti édességekkel a gyerekek számára, adjuk át ilyen borítékban a húsvéti képeslapokat szeretteinknek vagy használjuk egyszerű dekorációként lakásunkban. A papírtasakból készített nyuszik szintén ilyen egyszerűek. Célszerű először a nyuszink pofiját felrajzolni vagy ragasztani, hiszen ha már megtöltjük a tasakot, nehezebben boldogulunk majd vele. Miután a fej kész, vágjuk ki a füleket, hasonlóan a borítékos nyuszihoz. Töltsük fel félig a papírzacskót, majd a füleket a zacskó két oldala közé felragasztva zárjuk le azt. Szintén remek meglepetést szerezhetünk ezzel a gyerkőcöknek, de ha édesség helyet más nehezéket teszünk a zsákocskákba akár asztaldíszként is hasznát vehetjük.

De ne csak a díszítésről essen szó, a tojásfestéshez is készültünk egy villámötlettel. Nincs szükségünk másra, mint néhány apróbb matricára, egy mélyebb edényre, papírtörlőre és tojástartóra. Első lépésként főzzük meg a tojásokat, majd alaposan törölgessük szárazra, közben a tojásfestékünket keverjük ki a tálban. A tojásokra ragasszuk fel a matricákat, attól függően, milyen mintákat szeretnénk a tojásokra, majd egy kanál segítségével mártsuk bele a festékbe. A tojásfesték papírján feltűntetett hatóidő elteltével vegyük ki a tojásokat a festékből és egy papírtörlő segítségével itassuk le a felesleges festéket. Miután a tojás megszáradt, vegyük le a matricákat és készen is vannak a pöttyös hímesek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!