Otthon

2014.11.10. 14:50

Itt az ideje a teleltetésnek

A hideg évszakra készülve arra is gondolnunk kell, hogy megóvjuk növényeinket a fagyoktól.

Tóth B. Zsuzsa

Unferdorfer József dísznövénykertész azt tanácsolja, hogy a hideg idő beállta előtt vigyük be télire a fagyérzékeny növényeket, vagy gondosan takargassuk be őket.

A hagymás dísznövények, a nárciszok, jácintok, tulipánok, krókuszok ültetése idejének ez az utolsó pillanata, ajánlatos azokat már a földbe dugni. Hagymájuk magasságának háromszorosát kell mértéknek venni, olyan mély lyukba helyezzük.

- Ha időben elültetjük, még van alkalmuk jól beágyazódniuk a hagymáknak, így sikerrel túlélik a fagyokat és tavasszal teljes pompájukban virágoznak majd. Ahogy a régi öregek mondják, amikor a gyerek kimarad az iskolából, akkor kell felszedni az elvirágzott hagymásokat, és amikor újra iskolába megy, akkor kell elduggatni azokat. Persze, a tavasszal virágzottakat akár a földben is hagyhatjuk, de tanácsos legalább három évente felszedni. A profi kertészek ezt évente megteszik. Olyankor le kell szedegetni a sarjhagymákat, azokat most egy sekély árokba csak szórjuk be, aztán jövőre szedjük ki és a következő évben már elültethetjük. Akkor virágozni is fognak. A nagy hagymákkal is jót teszünk, ha az aprókat leválasztjuk róluk, hiszen elveszik egymástól a tápanyagot különben. Azok esetében tavasszal, az elvirágzást követően majd óvatosak legyünk, ne akarjuk túl korán levágni az elvirágzott szárat, mert nem tud újra virág fejlődni a hagymából. Akkor szerencsés levenni a szárat, amikor az szinte már magától elválik a hagymától. Amikor aztán a hagymát felszedjük, permetezzük le gombaölő szerrel, hogy a nyári pihentetés után ősztől zavartalanul fejlődhessen magyarázza a kertész. Hozzáteszi, hogy az évelő, de nem fagytűrő muskátlit is bevihetjük lassan a télikertbe, lépcsőházba. A lantanát, futójázmint, begóniákat úgyszintén.

- Mielőtt téli helyére visszük a növényeket, vágjuk vissza azokat drasztikusan, a méretük egyharmadára, ne sajnáljuk őket, bármilyen szépek is most még. Ezzel ugyanis megalapozzuk a jövő évi virágzás sikerét. Az év utolsó növényvédelmi tevékenysége legyen egy rovarölős, gombaölős permetezés. A sárga, beteg leveleket szedjük le, nem baj, ha kevés levél marad a növényen. Hűvös helyen teleltessük, öt-tíz fokban, hiszen ez pihenési időszak, ilyenkor nem kell nőnie, virágoznia. Fényt azonban kapjanak a növények. Sok begónia, muskátli viszont félhomályban is jól telel.

Ügyeljünk arra, hogy a teleltetés ideje alatt a növények ne kapjanak majd sok vizet, inkább keveset. Az se baj, ha csak akkor öntözünk, amikor a cserép felszíne kiszáradt már. Arra persze figyeljünk, hogy ne fagyjanak meg a telelő virágok - mondja a kertész. Egyes bokrokat pedig elég csak gondosan betakargatni a fagyok előtt, ilyen például a füge, tulipánfa, a különféle rózsák töve.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!