Otthon

2014.06.30. 17:10

Igyekeznek kiszélesíteni a teret - Veszprém megye legszebb díszkertje (4.)

Szakértőnk véleménye szerint itt minden a helyén van, jól átgondolhatták a kert felépítését és a funkcióját.

Varga Ibolya

Huszonöt évvel ezelőtt kezdte kialakítani a belváros szívében, ahol nem mérik bőkezűen a szabad területeket, a kertjét Joó Ildikó. Ritka is, hogy az ilyen értékes területen földszintes családi ház legyen, olyan, ahonnan a nappaliból egy lépés a terasz, másfél a kert, és gyakorlatilag a szabadban élik le az életüket. Itt kávéznak, étkeznek, beszélgetnek, csak annyi időt töltenek a házban, amennyit muszáj. Ezért is nagyon fontos, hogy jól alakítsák ki a teret. Emiatt negyedszázada egy kertépítő szakembert kértek meg, hogy az alapokat meghatározza. Azóta persze már minden átalakult, egy sor fát kivágtak, és nem feltétlenül ültettek újabbakat a helyükre.

Joó Ildikó és férje, Joó Imre szívesen tartózkodik a kertben, ahol úgy alakították ki a teret, hogy szellős legyen az udvar (Fotó: Penovác Károly)

Ildikó tudatosan arra törekszik, hogy mindenütt legyen elég zöld, virágozzék is az összes ágyásban valami, de ne legyen zsúfolt a kert. A stílust meghatározza az is, hogy férje, Joó Imre egy időben gyakran járt üzleti úton Hollandiában, Ildikó többször elkísérte, és sokat ellesett az ottani kertkultúrából. Növényeket is hozott magával. Például ezt a szúrós, kaktuszhoz hasonló fát, amit régen majomkenyérfának nevezett, de aztán látott egy természetfilmet Chiléről, és megtudta, hogy ez chilei fenyő. Egyébként toboz a termése, tehát az nem volt kérdés, hogy fenyő. Hollandiában, Belgiumban a tengerparton tömegével láthatók ezek a növények.

(Fotó: Penovác Károly)

Úgy tűnik, idén a füge is hoz termést, pedig tavasszal még azt gondolták, hogy elpusztul, de aztán mégis összeszedte magát. A teret az egyik oldalról egy fal határolja, a belvárosi köz része. Erre borostyánt futtatott, de úgy, hogy látni lehessen azért a téglákat is. Itt helyezték el a két falikútjukat is, és muskátlit ültetett beléjük Ildikó. Az egyikre a házzal együtt tettek szert. Az előző tulajdonos rájuk hagyta mindazokat a dolgokat, amire már nem volt szüksége, még műlábat is találtak a lomok között. A másik falikutat Imre hozta valahonnan, mert megtetszett neki.

Van néhány leander, ez manapság már nem hiányozhat egy szép kertből. Az egynyári virágok közül most éppen a varjúháj virágzik, meg a bársonykák vagy más néven büdöskék.

Nincs elkülönített konyhakert, egy kisebb területen egy szőlőtőke él, ami évente tíz kiló termést is ad, mellett málna, ribizli, pár tő paradicsom növekszik. A fűszernövények sem hiányoznak, Ildikó csak kiszalad egy zöld ágért, ha különlegesen finom ízű ételt főz.

 

Címkék#kert#pápa

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!