Otthon

2017.07.24. 15:55

Gondoskodjunk róluk,ha nyaralni megy a család

A nyaralás ideje alatt sokszor gondot okoz dísznövényeink megfelelő védelme. Hiszen a melegben könnyen kiszáradhatnak, az pedig végzetes lehet számukra.

Tóth B. Zsuzsa

Vannak olyan szobanövények, amelyeket elég havonta egyszer locsolni, mint például a jatropha, de viszonylag jól bírja kevés öntözéssel a korallvirág, a zamia és a dracénák minden családtagja is, ahogy a jukkák, szanzavérák szintén. Azonban a páfrányfélék kevésbé. Jó megoldás lehet, ha hosszabb távollét esetére egy műanyag palackot színig töltünk vízzel, mű-anyag kupakját mécses láng-ja fölé tartott szeggel kilyukasztjuk több helyen, és lezárjuk vele a palackot. Felfordítva nyomjuk a virág cserepébe, a víz majd folyamatosan csöpög belőle, de nem több egyszerre, mint amennyi kell. Kisebb cserepeket tehetünk agyaggranulátummal megtöltött lapos tálba, az agyagdarabkák tetejére. Közé öntsünk vizet, ami folyamatosan párolog a melegben, és a növényt nedvesen tartja - mondja Lantos Krisztina virágkötő. - Ha nincs olyan személy, rokon vagy barát, akiben teljesen megbízunk, hogy az adott időszakban a megfelelő mennyiségű vizet fogja adni növényeinknek, akkor érdemes bevetni pár házi praktikát, amelyek ellátják a növényeinket az éltető vízzel, amíg mi nyaralunk.

A víz mennyisége nagyban függ az adott időszak időjárásától is, így érdemes erről előre tájékozódni, hogy tudjuk, nagyjából mennyi vízre lesz szükségük a növényeknek. Ha mindössze egy hétre szeretnénk elutazni nyaralni, egy egyszerű műanyag zacskóval is megoldhatjuk a növények itatását. Fontos, hogy ne állítsuk a növényeket ebben az esetben olyan helyre a lakásban, ahol napfény éri őket közvetlenül. Alaposan locsoljuk be a növény földjét, majd a cserépbe szúrjunk le néhány hosszabb rudat vagy pálcikát. A rudak kifelé dőljenek, lehetőleg ne érintkezzenek a növénnyel. Vegyünk egy nagyméretű műanyag zacskót, és húzzuk rá a növényre úgy, hogy a pálcikák megtámasszák azt a növény körül. A zacskó nyílását jól zárjuk le, mert így a földből kipárolgó nedvesség majd visszajut a virágföldbe - tanácsolja Kriszti. Öntözhetünk vízszívó alátéttel is. Ezt a módszert azoknál a növényeknél tudjuk alkalmazni, amelynek a cserepe vízelvezető nyílással van ellátva.

A vízszívó alátét lehet bármilyen anyag, amely magába szívja a nedvességet. Például textil, filc, de akár egy újságpapírköteg is. Az alátét egyik felét fektessük vízzel telt mosdóba vagy kádba, míg a másik felét tegyük a csepegtetőre vagy a kád szélére, ahová a növényeket majd rá tudjuk helyezni. A vízszívó anyag megszívja magát nedvességgel, így a növények alulról folyamatosan a kellő mennyiségű vizet fogják felszívni.

Ezt az öntözési módszert akkor érdemes alkalmazni, ha sok cserepes növényt kell egyszerre meglocsolni a szabadság ideje alatt. Amennyiben csak pár cserép virágot hagyunk magukra a nyaralás idejére, elég, ha egy egyszerűbb öntözési módszert alkalmazunk. Fogjunk egy pamutcsíkot vagy egy vastagabb fonalat, az egyik végét nyomjuk bele a virágföldbe, a másik felét helyezzük el egy vízzel telt edénybe. A növény a textilcsík segítségével fel tudja venni a számára szükséges vízmennyiséget. Ma már több nagyobb kertészeti szaküzletben és áruházban vásárolhatunk automatikus öntözőberendezéseket, amelyek szobanövényekhez vannak méretezve.

Címkék#Tapolca

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!