Otthon

2014.09.15. 14:34

Földieper kis helyen

Amennyiben kicsi a hely a kertben, akkor sem kell lemondanunk a földi eper termesztéséről. Sőt, kis ügyességgel annak érési idejét ki is tolhatjuk tavasztól őszig.

Tóth B. Zsuzsa

Unferdorfer József dísznövénykertész egy remek módszert ajánl erre. Egy erre a célra készült virágnevelő, oldalán kilyuggatott álló henger közepébe állítsunk egy szintén kilyuggatott, perforált műanyag csövet, amelynek az alját bedugaszoltuk. Az lesz az öntöző, amelyet időjárástól és a növény nagyságától függően akár naponta fel kell tölteni vízzel. Annál is inkább, hiszen a növény nagy levelei is sok vizet párologtatnak el. A cső körül tápanyagdús föld legyen, amelybe az eper palántákat ültetjük kívülről, a lyukakon át.

Fotó: Tóth B. Zsuzsa

Az eszköz előnye az is, hogy mobil, hordozható. Mivel az eper kifelé hozza a hajtásait, azok a levegőben nem tudnak meggyökeresedni, így nem veszik el a tápanyagot az anyanövénytől, az eper több gyümölcsöt hoz. Ültessük be a tartót augusztusban és a következő évben már szinte száz százalékos mértékű gyümölcshozamra számíthatunk.kép: Unferdorfer József dísznövénykertész szerint kis helyen is lehet epret termeszteni

Címkék#eper

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!