Otthon

2015.03.23. 16:26

A szép bőrvirág

Még virágzik a hóvirág, és már virágzik többek között a bőrvirág. Ennek most azért örülök különösen, mert a sok rózsaszín fürt azt jelenti, a tavalyi telepítés jobban sikerült, mint az előző.

Őrsi Ágnes

Talán nem azért volt sikeresebb, mert hatásosabb volt a rábeszélés, két más okra gondolok.A virág körüli földbe beleástam pár adag kávézaccot szűrőpapírral együtt, mert az is lebomlik, ezzel is javítva a talajt. Arra is gondoltam, talán szívesen venné a növényem, ha tudna valamire támaszkodni, ezért körberaktam terméskővel.

Ezt a kőtámaszt alkalmaztam az íriszeknél is, hasonlóan jó eredménnyel. Mivel úgy tapasztaltam, hogy az írisz vagy nőszirom gumója – hivatalosan gyöktörzse – nagyobbrészt a föld felszínén van, az új helyre költöztetett példányokat is csak félig ültettem be.Azzal igyekeztem stabilizálni őket, hogy lapos termésköveket raktam a gumókra. Szavak nélkül is értettük egymást, erőteljesek, szépek lettek a virágok.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!