Ukrán válság

2024.04.11. 05:56

Oroszország rakétacsapást mért Mikolajivra

778. napja tart a háború a szomszédunkban. Hírfolyamunkban az MTI, a Magyar Nemzet, a Mandiner és az Origo híreiből válogatunk.

MW

Az orosz hadsereg rakétacsapást mért a dél-ukrajnai Mikolajiv városára, aminek következtében az előzetes adatok szerint négy helyi lakos vesztette életét és öt sérült meg

Forrás: AFP

Fotó: -

Megérkezett ideiglenes angliai támaszpontjára az Ukrajnának átadott két brit aknaszedő hajó

Megérkezett csütörtökön ideiglenes angliai támaszpontjára az Ukrajnának átadott két aknaszedő hajó, amely korábban a brit királyi haditengerészet kötelekében szolgált.

A tárca és a brit haditengerészet közös csütörtöki tájékoztatása szerint a Cserkaszi és Csernihiv nevekre átkeresztelt két hajó - amely korábban a Shoreham és a Grimsby elnevezést viselte - egyelőre a dél-angliai Portsmouth kikötőváros haditengerészeti támaszpontján állomásozik, mivel a montreux-i egyezmény alapján jelenleg nem tud eljutni a Fekete-tengerre.

Ez a nemzetközi egyezmény, amelyet 1936-ban írtak alá, Törökországra bízta a Boszporusz és a Dardanellák tengerszorosain áthaladó hadi- és ellátó hajók ellenőrzésének kizárólagos jogát.

A konvenció alapján korlátozható a hadihajók áthaladása a szorosokon háborús időkben.

A török hatóságok nemrégiben cáfolták azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint engedélyezték volna az Ukrajnának átadott két brit aknaszedő áthaladását a Boszporuszon.

A brit királyi haditengerészet csütörtöki tájékoztatása szerint a Cserkaszi és a Csernihiv ebben a helyzetben "belátható ideig" Portsmouth támaszpontján állomásozik, és a későbbiekben a brit és az amerikai haditengerészettel közösen, brit területi vizeken gyakorlatokon vesz majd részt.

A végső cél azonban az, hogy az Oroszország által indított háború vége után a két hajó a Fekete-tengeren tevékenykedjen, és felszámolja a létfontosságú tengeri útvonalakon telepített aknákat – áll a brit haditengerészet beszámolójában.

Paul Pitcher, a brit felszíni hadiflotta parancsnoka a tájékoztatáshoz fűzött nyilatkozatában kiemelte, hogy 

Oroszország hatalmas mennyiségű aknát telepített a Fekete-tenger 800 négyzetkilométernyi térségében.

Pitcher hangsúlyozta, hogy az ukrán gazdaság erőteljesen rá van utalva az e tengeri útvonalakon továbbított gabonaexportra.

A londoni védelmi minisztérium ugyancsak csütörtök este ismertetett tájékoztatásában ugyanakkor közölte, hogy Ukrajna a konfliktus kezdete óta az orosz fekete-tengeri flotta hajóinak harmadát elsüllyesztette vagy működésképtelenné tette. A tárca szerint „szinte biztos”, hogy Ukrajna az idei év első hónapjaiban több gabonát exportált tengeri kikötőiből, mint a háború kitörése óta bármikor.

Robert Fico együttműködést ajánlott Ukrajnának a békemegoldások keresésében

A szlovák miniszterelnök együttműködést ajánlott Ukrajnának a békemegoldások keresésében, és azt kívánta, hogy "mihamararabb" váljon az Európai Unió tagjává. Ez Robert Fico és ukrán hivatali kollégája, Denisz Smihal közös sajtótájékoztatóján hangzott el a két kormánynak a kelet-szlovákiai Nagymihályban (Michalovce) megtartott együttes csütörtöki ülése után.

Fico a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség jelentése szerint kijelentette: 

azt szeretné, ha az ukrajnai háború békésen és igazságosan, az ország területi egységét és szuverenitását tiszteletben tartó megoldással rendeződne. 

Megjegyezte, hogy orosz haderő bevetése Ukrajna területén a nemzetközi jog megsértése volt, és együttműködést ajánlott Kijevnek a békemegoldások keresésében. Azt kívánta, hogy Ukrajna „mihamarabb” váljon az EU tagjává, és a csatlakozási tárgyalások terén megszerzett tapasztalatai alapján felajánlotta a segítségét ebben. 

Szlovákia támogatása Ukrajna uniós csatlakozási ambíciói tekintetében nem spekulatív, hanem teljes értékű támogatás

– szögezte le Robert Fico a szlovák hírügynökség szerint.

Az ukrán miniszterelnök megköszönte az országa uniós integrációs tervére vonatkozó szlovák felajánlást, a két kormány együttes ülését pedig úgy értékelte: az bizonyíték arra, hogy sikerült előre lépni a két fél közös céljainak elérésében. 

Érdemi előrelépést tapasztaltunk a kölcsönösen előnyös együttműködés elérésében

– fogalmazott Denisz Smihal.

A közös kormányülésen konkrét megállapodások is születtek. Egyebek között abban, hogy vasúti összeköttetést építenek Kassa és Kijev között, munkacsoportot hoznak létre az atomerőművek fűtőanyaga beszerzésének diverzifikálása céljából, valamint arról is, hogy felújítják a Nagykapos (Velké Kapusany) és Munkács közötti elektromos távvezetéket, valamint a felsőnémeti (Visné Nemecké) határátkelőt.

A TASR jelentése szerint Robert Fico kijelentette: 

garantálni fogják, hogy az ország területén létrejöjjön egy szállítási korridor az ukrán agrárexporttermékek számára azon országok felé, amelyeknek szükségük van ezekre a termékekre. 

A szlovák miniszterelnök viszont rámutatott: ha ebben az ügyben nem lesz megállapodás, akkor Szlovákia megtiltja ezeknek az ukrán termékeknek a szlovákiai tranzitját is.

Az Ukrajnának nyújtandó szlovák segítség kérdésében Denisz Smihal elmondta, hogy hazájának egyebek között aknamentesítő gépekre van szüksége. Robert Fico a háborúval kapcsolatban megjegyezte: kereskedelmi alapon Szlovákia hajlandó együttműködni Ukrajnával katonai területen is.

Oroszország rakétacsapást mért Mikolajivra

Az orosz hadsereg rakétacsapást mért a dél-ukrajnai Mikolajiv városára, aminek következtében az előzetes adatok szerint négy helyi lakos vesztette életét és öt sérült meg – közölte csütörtökön közleményben az ukrán déli műveleti parancsnokság.

A közlés szerint ipari létesítményekben, lakóházakban és járművekben keletkeztek károk. Helyi jelentések szerint ezzel egy időben a szomszédos Herszon megyét is támadták az oroszok rakétákkal, erről részletek egyelőre nem ismertek.

Four people died as a result of the Russian shelling to Ukraine's Mykolaiv
Az orosz hadsereg rakétacsapást mért a dél-ukrajnai Mikolajiv városára, aminek következtében az előzetes adatok szerint négy helyi lakos vesztette életét és öt sérült meg
Fotó: - / Forrás: AFP

Az ukrán főügyészség a Telegramon közölte, hogy ötre nőtt az előző napi, Odessza megyét ért orosz ballisztikus rakétatámadás halálos áldozatainak száma, miután a kórházban egy férfi belehalt sérüléseibe.

Ivan Fedorov, a délkeleti Zaporizzsja megye kormányzója a Telegramon arról tájékoztatott, hogy az orosz tüzérség tüzet nyitott a régióban lévő Huljajpole településre, ahol a támadásban saját háza udvarán megsérült egy 46 éves nő. A kormányzó arra emlékeztetett, hogy a frontmenti településeken lakókat kérésükre ingyenesen evakuálják.

Az orosz erők csütörtöki támadásaikkal megsemmisítették a Kijev környékén lévő tripilljai hőerőművet

– mondta el az Interfax-Ukrajina hírügynökségnek Andrij Hota, a Centrenerho állami energetikai vállalat felügyelőbizottságának elnöke. Kiemelte, hogy 

minden munkás életben van, aki a támadás alatt műszakban volt. 

A találatok következtében a turbinaműhelyben nagy kiterjedésű tűz keletkezett, teljesen leállt a termelés. Még mindig dolgoznak a tűz megfékezésén - tette hozzá. 

A tripilljai hőerőmű a kijevi, a cserkaszi és a zsitomiri régiók legnagyobb villamosenergia-ellátója. A vállalat sajtószolgálata arra emlékeztetett, hogy március 22-én teljesen megsemmisült a zmijivi hőerőmű, amely a legnagyobb volt a harkivi régióban, 2022. július 25-én pedig az orosz csapatok elfoglalták a donyecki régióban található Vuhlehirszk hőerőművét.

Az állami tulajdonú Ukrenerho áramszolgáltató vállalat az éjszakai orosz légitámadás nyomán arra szólította fel a lakosságot, hogy este hét és kilenc óra között korlátozzák a nagyfogyasztású elektromos készülékek használatát. A vállalat arra emlékeztetett, hogy Harkiv megyében vészhelyzeti leállások vannak az áramszolgáltatásban, a dnyipropetrovszki régióban lévő Krivij Rih városában pedig az ipari fogyasztókra vonatkoznak korlátozások.

Az ukrán határőrség arról számolt be, hogy dróncsapással megsemmisítettek egy korszerű orosz Polje-21 típusú elektronikus hadviselési rendszert. 

Ezt a rendszert 2016 óta szállítják a megszálló hadseregnek, és a műholdas navigációs csatornák elnyomására szolgál

– magyarázta a határőrszolgálat.

A Három Tenger Kezdeményezés tagállamaival tárgyal Volodimir Zelenszkij

Volodimir Zelenszkij Vilniusban részt vesz a Három Tenger Kezdeményezés országainak csütörtöki csúcstalálkozóján – tájékoztatott erről maga az ukrán elnök Telegram-bejegyzésében.

A legfontosabb feladat jelenleg, hogy megtegyünk minden erőfeszítést a légvédelmi erőnk megerősítéséért, hogy mielőbb fedezzük a hadsereg szükségleteit, és hogy biztosítsuk a nemzetközi támogatást annak érdekében, hogy legyőzzük az orosz terrort

– közölte Zelenszkij az X-en, miután elsőként a vendéglátó ország elnökével, Gitanas Nausedával tárgyalt.

Lett hivatali kollégájával, Edgars Rinkeviccsel az ukrán elnök kétoldalú, tíz évre szóló biztonsági megállapodást írt alá, melyben Lettország kötelezettséget vállalt arra, hogy éves hazai összterméke (GDP) 0,25 százalékát Ukrajna katonai támogatására fordítja.

Riga ezenfelül arra is elkötelezte magát, hogy segítséget nyújt Ukrajnának a kiberbiztonság, az aknamentesítés és a pilóta nélküli repülőeszközök fejlesztése területén, és támogatja Ukrajna EU- és NATO-csatlakozását

– közölte Zelenszkij az X-en.

Orosz vadászgépek cikáztak az ukrán város felett (videó)

Két orosz Szu–25-ös vadászgépet videóztak le az ukrajnai Chasiv Yar városa felett. Az orosz–ukrán háborúban Ukrajnának nincs meg a megfelelő védelme a légitámadások ellen, így az alábbi videón látható két orosz vadászrepülővel sem tudtak mit kezdeni a helyiek. A két repülő szabadon cikázhatott a térség fölött, a videó megosztója szerint éppen egy éles bevetést filmezhettek le.

A Magyar Nemzet teljes cikke ITT olvasható el. 

Az ukrán parlament elfogadta a mozgósításról szóló törvényt

Az ukrán parlament csütörtökön elfogadta a mozgósítást szigorító törvénytervezetet - közölték képviselők.

Megtörtént, elfogadták a mozgósítási törvényt, 283 képviselő szavazott igennel

- mondta  Olekszij Honcsarenko ellenzéki képviselő a Telegram közösségi portálnak. Az ukrán parlamentnek (Legfelsőbb Tanács) 450 tagja van.

Az önkéntesek hiányával küzdő Ukrajna hosszú hónapokig dolgozott  törvénytervezet szövegén, amely a megszálló oroszok elleni több mint kétéves háború után vitákkal terhelt volt.

A szövegből, amely jelentősen növeli a behívást elkerülni próbáló érintettek büntetését, törölték a 36 hónapot fronton töltött katonák leszerelését előíró záradékot is.

A 2023 nyarán indított sikertelen ellentámadás, és a csökkenő nyugati támogatás miatt meggyengült ukrán hadsereg a front több pontján próbálja fékezni az orosz támadásokat. Ehhez emberekre és lőszerre van szüksége. Mivel Ukrajna nehezen talál önkénteseket, most először szélesítette a mozgósítást, és 27-ről 25 évre csökkentette a behívási korhatárt.

Az új mozgósítási törvény úgy rendelkezik, hogy az idézés akkor is kézbesítettnek minősül, ha a kísérlet sikertelen. 

Kézbesítési időpontnak azt a napot tekintik, amikor a posta feljegyzést készít arról, hogy a címzettnek nem tudták átadni. Tíz nappal ezután a katonai parancsnok a rendőrséghez fordulhat azzal a kéréssel, hogy vegye őrizetbe és állítsa az illetékes katonai bizottság elé a behívást megkerülő állampolgárt.

ZELENSZKIJ, Volodimir
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök (j) felkeres egy katonai egységet
Fotó: - / Forrás: MTI/EPA/Ukrán elnöki sajtószolgálat

A mozgósítást kijátszók esetében korlátozzák a gépjárművek vezetését. A konzuli szolgáltatásokat is korlátozzák a 18 és 60 év közötti, katonai regisztrációs okmányokkal nem rendelkező ukránok esetében. Azok az ukránok, akiknek egynél több autójuk van, az úgynevezett gépjármű-mobilizáció keretében elveszíthetik azt.

Mostantól szigorúbb büntetéseket szabnak ki a mozgósítás alól kibújni próbálókra. A szöveg egy külön digitális rendszer létrehozásával megkönnyíti a regisztrációs eljárásokat is.

Az új törvény várhatóan több százezer katonaköteles ukrán állampolgár mozgósításával fog járni. A Sztrana ukrán hírportál szerint 

Ukrajna mozgósítási potenciálját mintegy 700 ezer főre becsülik. 

Korábban a hatóságok arról beszéltek, hogy körülbelül 500 ezer embert kell mozgósítani, bár később pontosították, hogy ezt a számot némileg csökkenteni fogják.

A törvényt el kell küldeni Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek, aki majd hivatalosan kihirdeti. Mint Jaroszlav Zseleznyak parlamenti képviselő korábban elmondta, a törvény egy hónappal a kihirdetése után lép hatályba.

Ukrajnában megsérült két hőerőmű

Ukrajnában a DTEK energiaholding két hőerőműve sérült meg – számolt be a cég sajtószolgálata a Telegram csatornán.
„A vállalkozások berendezései súlyosan megsérültek” – írja a kiadvány. Az energetikai mérnökök megkezdték a következmények felszámolását és a berendezés újraindítását.
Korábban robbanások történtek Ukrajna több régiójában: Lviv, Volyn, Harkov és Ivano-Frankovszk-ban is. Harkov polgármestere, Igor Terekhov arról tájékoztatott, hogy a metró leállt a városban. Ukrajna egész területén légiriadót hirdettek.
Emellett robbanásokat jelentettek Kijev térségében is. Aktiválták a légvédelmi rendszert.

Robbanások három ukrán régióban

Robbanások hallatszottak Ivano-Frankovszk régjűban április 11-én reggel egy hatalmas orosz légitámadás közepette – számolt be a Suspilne hírügynökség.

Ezenkívül robbanásokat jelentettek Zaporizzsja és Harkov régiójából is – jelentették a regionális vezetők a Telegramon. 
Sajtóbeszámolók alapján infrastrukturális létesítmények sérültek meg a támadások során.

Oroszország Szumit támadta

Az orosz erők a nap folyamán 28 különálló támadásban kilenc települést támadtak a Szumi megyében. Legalább 119 robbanást rögzítettek – jelentette a regionális kormányzat április 10-én. 

Kinzhal rakétafenyegetés Kijevben

A légierő április 11-én figyelmeztetett, hogy az orosz erők Kinzhal hiperszonikus rakétát indítottak Kijev irányába. 

Nagyszabású orosz támadás Ukrajna-szerte

A légierő április 11-én a hajnali órákban légiriadót adott ki az ország nagy részére, beleértve a távoli nyugati régiókat is. A támadások károkat okoztak az infrastruktúrában Harkov és Kijev régióiban is.

Kína nem fogad el kritikát

Kína nem fogad el „kritikát vagy nyomást” Oroszországgal való kapcsolataival kapcsolatban, miután Washington arra figyelmeztetett, hogy Pekinget fogja felelőssé tenni, ha Moszkva nyereséget ér el Ukrajnában.

Ukrán-brit megállapodás

Ukrajna és az Egyesült Királyság keretmegállapodást írt alá a védelmi és fegyvergyártási ágazatban való együttműködésről - közölték tisztviselők Kijevben. A kooperáció része annak a háborús erőfeszítésnek, amely Ukrajna hazai fegyveriparát szövetségeseivel együttműködve építi fel.

Fokozódó NATO-szerep

Nyolc északi és balti nemzet szorgalmazza Ukrajna további támogatását. A svéd külügyminiszter, Tobias Billström kijelentette, hogy az ország támogatja „a NATO fokozott szerepvállalását az Ukrajnának nyújtott biztonsági segítségnyújtásban, valamint a katonai támogatás és felszerelés koordinálásában”. A nyolc ország felállít egy szakértői csoportot, amelyik Ukrajna európai uniós csatlakozási törekvéseit segíti.

Orosz bírálat

Az orosz külügyminisztérium bírálta azt a tervet, hogy Svájcban tartsanak békekonferenciát Ukrajnáról, mivel az amerikai választások motivációját látják a háttérben.
A konferenciát június 15-16-án tartják, és a svájci sajtó szerint Joe Biden amerikai elnök is részt vesz rajta.
„Az amerikai demokratáknak olyan eseményekről készült fényképekre és videókra van szükségük, amelyek azt jelzik, hogy az „Ukrajna” projektjük még mindig életben van” – mondta Maria Zaharova orosz külügyi szóvivő a Tass állami hírügynökségnek.

Felháborodás Ukrajnában

Ukrán katonai vezetők nyomást gyakoroltak a politikusokra, hogy hagyják figyelmen kívül azt a törvénymódosítási tervezetet, amely lehetővé tenné a több mint 36 hónapja szolgáló katonák leszerelését.

Ukrán katona nézi, ahogy egysége 152 milliméteres 2Sz3 Akacija önjáró löveggel az orosz állásokra tüzel a kelet-ukrajnai Donyecki területen fekvő Bahmut közelében
Fotó: Efrem Lukackij / Forrás: MTI/AP

A törvénytervezet februárban ment át első olvasatba a parlamentben. A kritikus záradékot azonban szerdán a második olvasat előtt eltávolították, miután a hadsereg főnöke és a védelmi miniszter fellebbezést nyújtott be. A katonák több pénzügyi juttatása is kikerült a törvénytervezetből.

A döntés hatalmas felháborodást váltott ki a katonák és családtagjaik körében.

Kifogynak a rakétákból

Egy magas rangú amerikai tábornok arra figyelmeztetett, hogy Ukrajna "meglehetősen rövid időn belül" kifogy a tüzérségi lövedékekből és a légvédelmi rakétákból további amerikai támogatás nélkül. 

"A készletek vészesen kifogyóban vannak, ezt a partnerek is tudják" - mondta Christopher Cavoli. Szerinte most öt orosz tüzérségi lövedékkel szemben csak egyet tud kilőni Ukrajna, de ez az arány hamarosan 10:1-re romlik.

Zelenszkij nem kért semmi újat

Videókapcsolaton keresztül felszólalt a Delphi Gazdasági Fórumon az ukrán elnök. Volodimir Zelenszkij elsősorban Harkovról és a várost érintő támadásokról beszélt, kiemelve, hogy a sikeres védekezéshez további légvédelmi rendszerekre, nagy hatótávolságú fegyverekre és vadászrepülőkre van szükségük.

Magyarország segít

Magyarország területére 2024. április 10-én az ukrán-magyar határszakaszon 5019 fő lépett be. A román-magyar határszakaszon belépők közül 4764 fő nyilatkozott úgy, hogy Ukrajnából érkezett.
A beléptetettek közül a rendőrség 53 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.

Ez történt szerdán:

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában