Álláspont

2024.02.24. 20:26

Varju László: Kocsis Máténak kellene lemondania (videó)

Meglepő kijelentést tett a nemrég másodfokon is bűnösnek ítélt országgyűlési képviselő.

MW

Varju László

Forrás: MTI

Fotó: Bruzák Noémi

„Nem követett el semmilyen bűncselekményt” – nyilatkozta az Indexnek Varju László DK-s országgyűlési képviselő – írta a Mandiner. A portálnak Varju azt mondta, hogy

„koncepciós pert” folytatnak ellene, ez ellen pedig minden eszközzel küzdeni fog

– ígérte.

Azzal kapcsolatban, hogy Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője lemondásra szólította fel, azt mondta, hogy „ő nálam elvesztette minden lehetőségét amikor pedofilokat mentegetett”.

Éppen ezért úgy gondolom, hogy neki kell távoznia a közéletből

– fogalmazott.

Kövér Lászlóhoz fordult Varju László ügyében Tényi István

A Fővárosi Ítélőtábla másodfokon is bűnösnek mondta ki a DK-s Varju Lászlót az ellene felhozott vádakban. A táblabíróság a garázdaság és választás rendje elleni bűntett mellett az országgyűlési képviselőt testi sértés miatt is elítélte.

Ezzel az üggyel kapcsolatban fordult Kövér Lászlóhoz a közérdekű bejelentéseiről ismert Tényi István – tudatta a Mandiner.

Tényi azt kérte a házelnöktől, hogy az Országgyűlési törvény 91. szakaszának (2) bekezdése, továbbá a Házszabályi Rendelkezések (HHSZ) 149. § (5) és (7) bekezdése alapján

az összeférhetetlenség vizsgálata érdekében terjesszen elő képviselői indítványt a Mentelmi, Összeférhetetlenségi, Fegyelmi és Mandátumvizsgáló Bizottságnak.

Tényi a bejelentésében az Országgyűlési törvény 88. szakaszára hivatkozott, amely kimondja: „Ki kell mondani az összeférhetetlenségét annak a képviselőnek, akit – képviselői megbízatásának ideje alatt – bűntett miatt jogerősen elítéltek, kivéve ha a közügyek gyakorlásától eltiltották.”

A teljes cikk ITT olvasható.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában