Határon túli magyarság

2023.12.05. 18:46

Novák Katalin a muravidéki magyarsággal találkozott

A Muravidékre látogatott kedden Novák Katalin köztársasági elnök, hogy a szlovéniai magyar közösséggel találkozzon. A muravidéki látogatásra a magyar államfőhöz csatlakozott Natasa Pirc Musar szlovén elnök is. A látogatás zárásaként a két államfő moderált beszélgetésen vett részt a felújított dobronaki kulturális központban. A témák között a nemzeti kisebbségek helyzete, a dubaji COP28 klímacsúcs témái és Novák Katalin ott elmondott beszéde is szerepelt.

MW

Muravidéken töltötte a napot Novák Katalin (b) magyar államfő, ahol a szlovén elnökkel is találkozott

Forrás: Novák Katalin / Facebook

Novák Katalin kiemelte: köztársasági elnökként feladatának tekinti, hogy minden magyar embert képviseljen, ez vonatkozik a határokon túl élő magyar kisebbségre és a diaszpórában élő magyarokra is. 

A világban bárhol jár, ahol jelentős számú magyar kisebbség él, igyekszik felkeresni őket, és átadni a magyar emberek üdvözletét, hiszen egy nemzet tagjai vagyunk,

mutatott rá, hozzátéve: a Muravidéken jó megtapasztalni azt, hogy lehet békében és egymást támogatóan is élni nemzeti kisebbségként a többségi közösség tagjaival.

Novák Katalin elmondta: Szlovéniában az ott működő magyar vállalkozások, gazdasági szereplők is támogatást élveznek. 

Ebben az országban nem ellenségként, hanem erőforrásként tekintenek a magyar kisebbségre, amely hozzátesz a gazdasághoz

 – hangsúlyozta. Novák Katalin kitért a kárpátaljai magyarok helyzetére, akiknek a háború fenyegetése mellett a kisebbségi jogaik védelméért és magyarságukért is meg kell küzdeniük.

A klímacsúcs kapcsán a köztársasági elnök arra emlékeztetett, hogy sokan vannak, akik a klímavédelem érdekében próbálják a fiatalokat lebeszélni a gyermekvállalásról. 

Azonban a család nem az oka, hanem megoldása az éghajlati válságnak, a fiatalokat pedig nem szabad klímaszorongásban tartani, hanem bátorítani kell őket, többek között a gyermekvállalásra is.

Mert kinek védenénk meg a földet, ha nem a gyermekeinknek, fogalmazott Novák Katalin.
Natasa Pirc Musar kiemelte: Szlovénia és Magyarország is példakép lehet sok országnak abban a kérdésben, ahogyan a kisebbségi kérdéseket rendezik. Elmondta azt is, hogy a határon túli szlovénok életének nyomon követése számára prioritás. 

Magyarországon járva mindig pozitív visszajelzést kap az ott élő szlovénoktól, nincsenek nagy gondok, kevés a probléma

– mondta.

A klímacsúccsal kapcsolatban elmondta, hogy a résztvevők mindegyike tudatában volt a helyzet komolyságának, hiszen az emberiség legnagyobb kihívása előtt áll. A szlovén államfő a szemléletváltás fontosságára hívta fel a figyelmet.
A magyar államfő és Natasa Pirc Musar szlovén államfő ezt megelőzően megtekintette a Lendvai Két Tanítási Nyelvű Középiskola felújított részeit, majd látogatást tett a radamosi Korai Fejlesztő Központban. 

A lendvai középiskola az egyetlen kétnyelvű középiskola a Muravidék, illetve Szlovénia szlovén-magyar kétnyelvű területén. Az új helyiségeket Szlovénia és Magyarország támogatásával alakították ki.

A Kárpát-medencei óvodafejlesztési programban 316 millió forint támogatásban részesültek a muravidéki magyarság intézményei. Ezen összegből egyebek mellett egy hiánypótló intézmény jött létre Korai Fejlesztő Központ néven Radamoson.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában