Katamarán

2023.09.22. 18:21

Kifutottak első útjukra a Bahart új hajói (videó)

Újabb fontos mérföldkőhöz érkeztek a balatoni fejlesztések azzal, hogy kifutottak első útjukra a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) új hajói, amelyek új minőséget hoznak a balatoni közlekedésbe – mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára pénteken Siófokon az új hajók sajtónyilvános megtekintésén.

MW

A siófoki Hotel Yacht kikötője 2023. szeptember 22-én. Ezen a napon kifutottak első útjukra a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) új hajói

Forrás: MTI

Fotó: Szigetváry Zsolt

Dömötör Csaba kitért arra, hogy a kormány jelentős támogatást nyújtott ehhez a megújuláshoz, amikor 2019-ben döntött a Bahart több mint hatmilliárdos tőkeemeléséről. Ez tette lehetővé a több mint 5 milliárdos beruházást, amelynek révén két új komp és két új katamarán áll szolgálatba hamarosan a tavon – mondta    

Ezzel egy régóta esedékes adósságot törlesztünk, hiszen a mostanáig közlekedő kompok és katamaránok negyven éve működnek itt a Balatonon

– tette hozzá.

Az új hajók javítják a Balaton környékén élők közlekedési lehetőségeit, a turisták számára nagyobb élményt jelentenek, több kerékpárt tudnak szállítani, és rövidül az átkelési idő

 – mondta az államtitkár.

Megjegyezte, hogy várhatóan sokan használják majd az új kompokat, ami mérsékelheti a Balaton körüli autós forgalmat is.

 Az új kompok a tervek szerint idén év végéig állhatnak majd forgalomba, a katamaránok pedig a következő hajózási szezon kezdetekor 

– közölte Dömötör Csaba.

Az egyik új komp a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) siófoki telephelyén tartott sajtótájékoztató napján, 2023. szeptember 22-én
Fotó: Szigetváry Zsolt / Forrás:  MTI

A Komáromban készült, és nyár elején a Dunán, majd a Sió-csatornán a Balatonhoz szétszerelt állapotban eljuttatott hajók közül egy kompot és egy katamaránt már sikerült összeszerelni, de még hátravan a beüzemelés, a hatósági szemlék, és a személyzet betanítása – közölte Veigl Gábor vezérigazgató. 

Ez csak az egyik apropója a sajtónyilvános eseménynek, a másik, hogy 77 évvel ezelőtt, szeptember 21-én Széchenyi Istvánhoz kötődően indult el az első gőzhajó a tavon, amely a balatoni hajózás napja lett

 – tette hozzá.

A Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) siófoki telephelye 2023. szeptember 22-én
Fotó: Szigetváry Zsolt / Forrás:  MTI

Az új hajókról elmondta:

 a műszaki megújulás mellett fontos szempont volt az utasigények magasabb szintű kiszolgálása és a férőhelyek számának növelése. A kompon az elmúlt években nagyon dinamikus és folyamatosan emelkedő utasszám volt tapasztalható. Míg 2010-ben 800 ezer utas kelt át Szántód és Tihany között, tavaly már közel 1,4 millió

– ismertette. Megjegyezte,

 a személyhajókra is igaz, hogy növekszik az utazóközönség igénye és száma is. Különösen igaz ez a kerékpárosokra, akiknek csak az idei évben több mint 20 százalékkal növekedett a számuk a személyhajókon

 – emelte ki.

A vezérigazgató hangsúlyozta, az új hajók műszaki színvonalukban, üzembiztonságukban, környezeti kibocsátásukban, utaskomfortjukban, valamint vezetési technológiában is XXI. századi, színvonalat képviselnek.

Olyan prototípusokról van szó, amelyeket kifejezetten a Balatonra, a Bahartnak építettek, figyelembe véve a Balaton speciális adottságait

– fogalmazott.

Az egyik új katamarán a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) siófoki telephelyén tartott sajtótájékoztató napján, 2023. szeptember 22-én
Fotó: Szigetváry Zsolt / Forrás:  MTI

Kitért arra is, hogy az új katamaránok elsősorban menetrendi hajóként fognak üzemelni, de fontos szerepet kapnak majd programokban, vagy rendezvények helyszíneként is. Végül reményét fejezte ki, hogy a négy új hajó az első része lesz a Bahart teljes megújulásának, amit majd a rév- és személyhajókikötők megújulása, valamint a cég flottájának további bővítése követhet.

A régi balatoni katamaránok maximális utazósebessége 12–13, a fiatalabbaké 17–18 kilométer/óra, a régi kompoké 12–13, míg az újaké 15–16 kilométer/óra, ezért, de az új járművek befogadókapacitása is nagyobb ezért csökkenhet a várakozási idő a parton – hangzott el a bemutatón

Szentkirályi Alexandra, kormányszóvívő is megosztott két bejegyzést közösségi oldalán az új „szerzeményekről”

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában