Megkoronázták III. Károly királyt (videó)

A királyt és hitvesét, Kamillát Justin Welby, Canterbury érseke, az anglikán egyház első számú vallási vezetője koronázta meg a londoni Westminster-apátságban.

III. Károly király és Kamilla királyné köszönti az egybegyűlt embereket a Buckingham-palota erkélyéről

Forrás: AFP

Fotó: Oli Scarff

A Buckingham-palota erkélyéről köszöntötte népét III. Károly és Kamilla királynő

Kétórás ceremónia után, hatalmas katonai díszkísérettel érkezett meg a londoni királyi rezidenciába, a Buckingham-palotába az uralkodópár. A palota előtti térre a rendőrség nem sokkal később beengedte az uralkodó üdvözlésére összegyűlt, 350 ezer fősre becsült tömeget, amely teljesen megtöltötte a palota és az Admiralitás között húzódó Mall sugárutat.

Ezután lépett ki a teraszra - rövid időn belül kétszer is - III. Károly és Kamilla királynő, mindketten koronával a fejükön. A brit monarchikus szokásjog alapján a férfi uralkodók hitvesét a királynői cím, saját korona és a felség megszólítás illeti meg.

Károly a kétezer gyémánttal ékesített birodalmi állami koronát (Imperial State Crown) viselte, Kamillán Mária királynő koronája volt. Ez a korona 1911-ben készült V. György király felesége, Mária számára.

III. Károly és Kamilla királynő a palota erkélyéről integetett az összegyűlt tömegnek, mellettük pedig a legközvetlenebb családtagok is ott álltak a trónöröklés rendjében. Két kivétel azonban akadt: Harry herceg és András herceg, előbbi saját döntése, utóbbi pedig viselt dolgai miatt vesztette el a jogát arra, hogy képviselje a királyi családot. 

Ez volt III. Károly király első ceremoniális megjelenése uralkodóként a Buckingham-palota teraszán, amelyre a királyi család tagjai rendszerint történelmi jelentőségű események alkalmából lépnek ki.

A királyi család elindult a Buckingham-palotához

A királyi házaspárt az udvar hintóállományának egyik legrégibb és leghíresebb példánya, a rendkívül díszes kivitelezésű, 1762-ben épült, aranyozott festésű, 9 méter hosszú Gold State Coach vitte vissza az apátságból a Buckingham-palotába.

Károly király és Kamilla királyné elindult a Westminster-apátságból a Buckingham-palotába
Fotó: PIROSCHKA VAN DE WOUW / Forrás: POOL/AFP

Megkoronázták a brit uralkodót

Megkoronázták szombaton III. Károly királyt, az Egyesült Királyság és 14 további nemzetközösségi ország uralkodóját.

A királyt Justin Welby, Canterbury érseke, az anglikán egyház első számú vallási méltósága koronázta meg Szent Eduárd koronájával a londoni Westminster-apátságban, az angol-brit monarchia ősi koronázó templomában.

A 440 drágakővel és féldrágakővel ékesített, 2,3 kilogramm súlyú 22 karátos aranykoronát - amely 1661-ben, II. Károly koronázására készült, de az utolsó előtti angolszász király, a normann hódítás évében, 1066-ban elhunyt Hitvalló Eduárd emlékét őrzi - csak egyszer, a koronázás napján helyezik minden uralkodó fejére, utána visszaviszik a londoni Tower ősi erődjének kincstárába.

Canterbury érseke, Justin Welby a koronázási ceremónia során III. Károly király fejére helyezi a Szent Edvard koronát
Fotó: Richard Pohle / Forrás: AFP

A koronázás pillanata után Welby érsek, majd az apátságban összegyűlt 2300 meghívott vendég egyszerre kiáltotta, hogy "God Save the King" (Isten óvja a királyt!).

A koronázás után Justin Welby, majd Vilmos walesi herceg, Károly és az 1997-ben elhunyt néhai Diana hercegnő elsőszülött fia, a brit trón várományosa is hűséget esküdött az uralkodónak.

Az érsek hűségesküjének hátterében az áll, hogy az anglikán egyház államegyháznak számit 1534 óta, amikor VIII. Henrik - miután kudarccal végződtek arra irányuló diplomáciai erőfeszítései, hogy a pápa semmisnek mondja ki házasságát Aragóniai Katalinnal - szakított Rómával, és külön törvények alapján saját magát tette meg az új anglikán államegyház, az Anglicana Ecclesia vezetőjévé.

VIII. Henrik megtartotta és a hivatalos uralkodói címek közé emelte a Hit védelmezője (Defender of the Faith) funkciót is, jóllehet ezt még a katolikus egyházfő adományozta neki csaknem másfél évtizeddel az egyházszakadás előtt.

A mindenkori brit uralkodó a mai napig az anglikán egyház főkormányzója - vagyis világi vezetője -, és a Hit védelmezője cím birtokosa. Az ő személyes felelősségi körébe tartozik a két legfőbb anglikán vallási méltóság, a canterbury-i és a yorki érsek, valamint az anglikán egyház püspökeinek kinevezése.

Vilmos walesi herceg megcsókolja az eskütétel után apját, III. Károly brit királyt 2023. május 6-án
Fotó: Yui Mok / Forrás: POOL/AFP

III. Károly a 39. uralkodó, akit a Westminster-apátságban koronáztak meg. Az első angol király, akinek fejére a történelmi dokumentumok tanúsága szerint kétséget kizáróan itt helyezték a koronát, a normann hódító, I. Vilmos volt 1066 karácsonyán.

A szombati ceremónián III. Károly feleségét, Kamillát is megkoronázták, mivel a brit monarchikus szokásjog alapján a férfi uralkodók hitvesét a királynői cím, saját korona és a felség megszólítás illeti meg.

Kamillát, az uralkodó második feleségét Mária királynő koronájával koronázta meg Welby érsek. Ez a korona 1911-ben készült V. György király felesége, Mária királynő számára.

Justin Welby, Canterbury érseke megkoronázta Kamilla kiálynét
Fotó: Yui Mok  / Forrás: POOL / AFP

V. György és Mária gyermeke volt a jelenlegi uralkodó nagyapja, az 1952-ben elhunyt VI. György király, aki II. Erzsébet királynő, III. Károly néhai édesanyja követett a trónon.

II. Erzsébet tavaly szeptemberben, életének 97., uralkodásának 71. esztendejében hunyt el, és halálának pillanata óta Károly a brit uralkodó.

III. Károly, aki novemberben tölti be 75. életévét, az angol-brit monarchia történetében a legidősebb uralkodó, akit megkoronáztak.

Károly király eskütétele

Megkezdődött a brit uralkodó koronázási ceremóniája

III. Károly király és hitvese, Kamilla a Buckingham-palotából díszes katonai kísérettel (The King's Procession) érkezett a Westminster-apátságba, az angol-brit monarchia ősi koronázó templomába.

A menet az Admiralitás felé vezető Mall sugárúton haladt, London kormányzati negyedének főutcáján, a Whitehallon jobbra fordult, és így érkezett az apátságba.

A hosszú koronázási palástot viselő király brit idő szerint 11 óra előtt néhány perccel lépett be a Westminster-apátságba a nyugat felé néző főbejáraton, és a koronázási ceremónia 11 óra után kezdődött Justin Welby, Canterbury érseke, az anglikán egyház első számú vallási méltósága vezetésével.

Megérkezett III. Károly király a koronázásra a Westminster-apátságba 
Fotó: Phil Noble / Forrás: POOL / AFP

Előzőleg elfoglalták helyüket a Westminster-apátságban a meghívott vendégek. A ceremónián 203 ország képviselteti magát, és jelen vannak a legnagyobb vallási közösségek vezetői is. Novák Katalin személyében hivatalban lévő magyar államfő most először vesz részt brit uralkodó koronázásán.

A vendégek között van Rishi Sunak brit miniszterelnök és mindegyik élő elődje: Sir John Major, Sir Tony Blair, Gordon Brown, David Cameron, Theresa May, Boris Johnson és Liz Truss.

Megérkezett a szertartásra Harry sussexi herceg, III. Károly másodszülött fia, Vilmos trónörökös öccse is, aki több mint három éve felhagyott a királyi család magas rangú tagjaként végzett munkájával, és amerikai feleségével, Meghan hercegnővel együtt Kaliforniába költözött.

Harry és a család viszonya azóta is feszült. A tervek szerint Harry nem is vesz részt a háromnapos koronázási hétvége további ünnepi rendezvényein, hanem édesapja koronázása után szinte azonnal visszautazik Amerikába.

A szombati ceremónián III. Károly feleségét, Kamillát is megkoronázzák, mivel a brit monarchikus szokásjog alapján a férfi uralkodók hitvesét a királynői cím, saját korona és a felség megszólítás illeti meg.

A várhatóan kétórás koronázási szertartás után a királyi házaspár díszfelvonulás (The Coronation Procession) élén visszatér a Buckingham-palotába.

Ezután III. Károly és felesége, valamint a királyi család több tagja megjelenik a palota híres erkélyén és üdvözli a tiszteletükre összegyűlt tömeget.

Ez lesz III. Károly király első ceremoniális megjelenése uralkodóként a Buckingham-palota teraszán, amelyre a királyi család tagjai rendszerint történelmi jelentőségű események alkalmából lépnek ki.

Így hagyta el a Buckingham-palotát III. Károly

A felvonulás a Buckingham-palotától a Mall-on át a Trafalgar Square-re, a Whitehallon át a Parliament Square-re, majd a Westminster-apátsághoz vezet. A visszaút is ugyanezen az útvonalon történik majd - írja a HírTV.

A királyi házaspárt a Diamond Jubilee State Coach, vagyis a gyémántjubileumi állami hintó szállítja a palotától mintegy két és fél kilométerre emelkedő apátsághoz.

KAMILLA királyné; III. KÁROLY
III. Károly brit király és Kamilla királyné a gyémántjubileumi állami hintón a londoni királyi rezidenciáról, a Buckingham-palotából az uralkodó koronázásának színhelyére, a Westminster-apátságba hajtat 2023. május 6-án
Fotó: Vadim Ghirda

A hat ló vontatta, háromtonnás, 5,4 méter hosszú, légkondicionált, hidraulikus felfüggesztéssel ellátott hintót II. Erzsébet királynő 2012-ben megünnepelt hat évtizedes uralkodói jubileumának tiszteletére készítette nyolcévi munkával egy ausztrál mesterember, Jim Frecklington.

Novák Katalin közösségi oldalán osztotta meg, hogy elindult férjével a koronázásra:

A királyt és hitvesét, Kamillát Justin Welby, Canterbury érseke koronázza meg a londoni Westminster-apátságban

Az udvar a brit kormánnyal egyeztetve 203 országból hívott meg vendégeket a ceremóniára.

Jelen lesz Novák Katalin köztársasági elnök is, akinek személyében először vesz részt brit uralkodó koronázásán hivatalban lévő magyar államfő.

A London közepén, a parlamenttel szemközt emelkedő apátság több mint 900 éve az angol-brit uralkodók hagyományos koronázó temploma. Itt koronázták meg hetven éve, 1953. június 2-án, trónra lépése után csaknem másfél évvel az akkor 27 esztendős II. Erzsébet királynőt, III. Károly édesanyját, és 1066 karácsonyán a normann hódítót, I. Vilmost is.

II. Erzsébet életének 97., uralkodásának 71. évében, tavaly szeptember 8-án elhunyt, és halálának pillanata óta elsőszülött fia, Károly volt trónörökös a brit uralkodó.

A szombati ceremónián III. Károly feleségét, Kamillát is megkoronázzák, mivel a brit monarchikus szokásjog alapján a férfi uralkodók hitvesét a királynői cím, saját korona és a felség megszólítás illeti meg.

Pontos menetrend

A percnyi pontossággal kidolgozott menetrend alapján a Westminster-apátság kapui helyi idő szerint reggel fél 8-kor nyílnak meg a vendégek előtt.

Az államfők és a külföldi kormányok képviselői fél tíztől foglalhatják el helyüket, a külföldi uralkodóházak tagjai 10:25 órakor, a brit uralkodó hozzátartozói 10:35 órakor érkeznek.

III. Károly király és hitvese 10:20 órakor indul a Buckingham-palotából díszes menet (The King's Procession) élén a Westminster-apátságba.

Újságírók és tévéstábok a Westminster apátság előtt 2023 május 4-én 
Fotó: Paul Ellis / Forrás: AFP

A menet az Admiralitás felé vezető Mall sugárúton halad, London kormányzati negyedének főutcáján, a Whitehallon jobbra fordul, és így érkezik az apátságba.

A királyi házaspárt a Diamond Jubilee State Coach, vagyis a gyémántjubileumi állami hintó szállítja a palotától mintegy két és fél kilométerre emelkedő apátsághoz.

A hat ló vontatta, háromtonnás, 5,4 méter hosszú, légkondicionált, hidraulikus felfüggesztéssel ellátott hintót II. Erzsébet királynő 2012-ben megünnepelt hat évtizedes uralkodói jubileumának tiszteletére készítette nyolcévi munkával egy ausztrál mesterember, Jim Frecklington.

A király brit idő szerint 10:53 órakor lép be a Westminster-apátságba a nyugat felé néző főbejáraton, és a koronázási ceremónia 11 órakor kezdődik.

A Sors Köve

III. Károly koronázására visszaszállították Edinburghból Londonba a skót történelem egyik legnagyobb becsben tartott ereklyéjét, a Sors Kövét.

A 150 kilogrammos, 66 centiméter hosszú, 42 centiméter széles vörös homokkőtömb évszázadokon át a skót királyok koronázási trónja volt. E különleges státusa késztette I. Eduárd angol uralkodót arra, hogy 1296-ban Londonba hurcolja a már akkor történelmi múltú szikladarabot, azt remélve: a Sors Kövének birtoklása önmagában elegendő lesz ahhoz, hogy Skócia meghódoljon az angol korona fennhatósága előtt.

Pontosan 700 évvel később, 1996-ban II. Erzsébet királynő - John Major akkori brit miniszterelnökkel egyeztetve - visszaadta az ereklyét Skóciának, de azzal a megállapodással, hogy a Sors Kövét a brit uralkodók koronázásának idejére London visszakapja.

A követ annak a koronázó trónnak az aljában helyezik el, amelyet I. Eduárd rendeletére 1300-ban készítettek, és azóta is eredeti céljára használják koronázások alkalmával.

A várhatóan kétórás koronázási ceremónia után a királyi házaspár díszfelvonulás (The Coronation Procession) élén visszatér a Buckingham-palotába.

Ezután III. Károly és felesége, valamint a királyi család több tagja megjelenik a palota híres erkélyén és üdvözli a tiszteletükre összegyűlt tömeget.

Ez lesz III. Károly király első ceremoniális megjelenése uralkodóként a Buckingham-palota teraszán, amelyre a királyi család tagjai rendszerint történelmi jelentőségű események alkalmából lépnek ki.

Folyamatos találgatások tárgya, hogy a teraszon jelen lesz-e Harry herceg, Károly másodszülött fia, aki több mint három éve felhagyott a királyi család magas rangú tagjaként végzett munkájával, és amerikai feleségével, Meghan hercegnővel együtt Kaliforniába költözött.

Harry és a család viszonya azóta is feszült, és nem javított ezen a helyzeten a herceg néhány hónapja megjelent Spare (Tartalék) című könyve, amely meglehetősen kényes részleteket tár a világ nyilvánossága elé a királyi család életéből.

Forrás: HírTV

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában