Olvasó

2014.05.28. 05:15

Negyed százada alakult

Megemlékezést tartottak az Ellenzéki Kerekasztal egykori megalakulásának helyszínén, a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen a Veritas Történetkutató Intézet szervezésében, majd egy emléktáblát is lelepleztek az összejöveteleknek helyet adó könyvtár falán.

A nagy érdeklődésre jellemző, hogy a résztvevők teljesen megtöltötték az Aula Magnát. Az emlékülés résztvevőit prof. dr. Szakály Sándor egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, a Veritas főigazgatója és prof. dr. Mezey Barna egyetemi tanár, az ELTE rektora köszöntötte.

Az egykori ellenzékiek mellett ott volt özvegy Mádl Dalma asszony, özvegy Antall Józsefné, Kutrucz Katalin, Boross Péter miniszterelnök, több miniszter, államtitkár, egyetemi tanár és civil érdeklődő is.

Dr. Kónya Imre ügyvéd, a Független Jogász Fórum első elnöke személyes élményeit mondta el az alakulással és az Ellenzéki Kerekasztalra tett javaslat körülményeivel kapcsolatban, majd prof. dr. Kukorelli István foglalta össze gondolatait az EKA szerepéről a magyar közjogi struktúra kialakításában.

A vidéki Ellenzéki Kerek-asztalok működéséről nagyon kevés adat áll rendelkezésünkre, de a pécsi EKA tevékenysége jól dokumentált. Az egyik akkori szervező, prof. dr. Kengyel Miklós egyetemi tanár a Pécsi Tudományegyetem, főleg a jogi kar szerepéről tartott előadást dokumentumok ismertetésével. Előadásában beszámolt a hatalom részéről megkísérelt bomlasztási tevékenységekről, és arról, hogy az éppen megalakult ellenzéki szervezetek véleménye csak a pártsajtó szűrőjén át juthatott el az olvasókhoz. Problémát okozott az is, hogy kezdetben magánlakásokban tudtak összeülni.

Antall József csak később, Nagy Imre újratemetése után jelent meg az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalásain. Szerepéről a későbbi tárgyalások folyamán prof. dr. Gergely András egyetemi tanár, a Károli Gáspár Református Egyetem és a Veritas részéről személyes emlékeit felelevenítve beszélt. Kiemelte Antall József mellett Szabad György higgadt tárgyalásvezető stílusát, konszenzusra törekvését és bemutatta azt a folyamatot, amelyik a négy igenes népszavazáshoz vezetett.

Dr. Kövér László, az Országgyűlés elnöke zárszavában személyes közreműködésének ismertetése mellett kitért arra, hogy ha nem lett volna Ellenzéki Kerekasztal, akkor a Fidesz sem jöhetett volna létre. Orbán Viktornak az 56-os mártírok újratemetésén a Hősök terén elmondott beszéde nélkül nem lett volna országosan ismert a Fidesz, megmaradt volna az egyetem falai között. Beszélt arról, hogy kezdetben próbálták őket összemosni az SZDSZ-szel, de ők akkor is megpróbáltak középen maradni a népi és az urbánus vonal között. Valójában nem is értették a köztük feszülő ellentétek mibenlétét. Végezetül megállapította, hogy az EKA nélkül ma egészen más politikai viszonyok lennének és biztosan nem az a politikai generáció kormányozná az országot, amelyik most kapott újabb négy évre lehetőséget.

Mayer Ferenc,

Ajka

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!