Olvasó

2017.05.16. 08:06

Lourdes-i zarándoklat

Május 1-jétől május 6-ig Fuchs Tibor atya vezetésével indult zarándoklat az ajkai Jézus Szíve-plébániáról a Szűzanya 19. századi jelenésének helyére, a franciaországi Lourdes-ba.

Olvasó

Szűz Mária itt jelent meg 1858. február 11-én először, majd még 17 alkalommal az egyszerű és tanulatlan 14 éves lánynak, Bernadette Soubirousnak, bűnbánatra, imádságra szólítva fel az embereket. A jelenés barlangjában forrás fakadt, melynek vize által számos csodás gyógyulás történt az elmúlt közel 160 év folyamán.

Lourdes-ban töltött első napunk délelőttjén sok ezer hívővel együtt vettünk részt a nagy nemzetközi szentmisén, melyet a Francesco Moraglia velencei érsek mutatott be Lourdes óriási modern, föld alatti bazilikájában. Megható volt látni, hogy mennyi beteg embertársunk volt jelen és fordult bizalommal a Szűzanyához és az Úr Jézushoz. Ilyen alkalmakkal mindig átjár az Anyaszentegyházhoz való tartozás és az egyház egyetemességének öröme, hogy a különböző népek gyermekei – akik mind Isten gyermekei vagyunk –, együtt ünnepeltük az Oltáriszentséget.

Délután bejártuk „Bernadette útját", a templomtól, melyben a kút áll, melyben megkeresztelték, a malmon át, ahol gyermekkorát töltötte, egészen a régi börtönépületig, ahol elszegényedése után lakott a családja, és amely a jelenések ideje alatt is otthonául szolgált.

Majd megtekintettük jelenések barlangját és a három templomból álló együttest, amely Lourdes főterén áll.

Este gyertyás körmeneten vettünk részt, amely a jelenési barlangtól indul, és megkerüli a templom előtti hatalmas teret, miközben a sokaság együtt imádkozza a rózsafüzért és Mária- énekeket énekel. Csodálatos volt látni a sok gyertyát, ahogy az „Ave ave ave Maria" refrénre a magasba emelkedtek, és különböző nyelveken együtt kérni a Szűzanya közbenjárását.

Második lourdes-i napunk egyedülálló élménnyel indult, ugyanis a Massabielle-barlangnál vehettünk részt magyar nyelvű szentmisén, melyet Tibor atyával a veszprémi Szent Mihály-bazilika éppen Lourdes-ban tartózkodó plébánosa, Nagy Károly atya mutatott be. Majd reggeli után a templom melletti domb oldalába épített, ember nagyságú szobrokból álló keresztúti stációknál végeztük el a keresztúti áhítatosságot. Nagy büszkeség töltött el minket a 10. állomásnál, ahol emléktábla igazolta, hogy ezt a stációt Magyarország katolikusai állíttatták 1912-ben.

Szombaton késő este érkeztünk vissza Ajkára sok-sok élménnyel, kegyelmekkel gazdagodva. Köszönjük Istennek a kapott áldást és kegyelmeket, Tibor atyának pedig a lelki vezetést, a szentmiséket és közös imákat!

Dr. Kovács Gabriella

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!