Köszönet

Nem tudom, hogy ketten vagy hárman ugrottak azonnal a segítségemre, én csak az egyiküket láttam, egy szőke, vékony fiatalembert. Lábra állítottak, meggyőződtek a működőképességemről, és utamra engedtek.

A közeli buszmegállóban egy ember beszélni kezdett hozzám, mikor meglátott, és pár szóval meggyőzött, hogy előbb a kórházba menjek, csak aztán haza. A 4-es busz sofőrje megvárta, míg fellépek az alacsonypadlós buszra és míg leülök. E buszon később egy néni figyelt rám.

A kórházban kedvesek voltak és végtelenül türelmesek, mindenkinek volt hozzám egy vigasztaló szava. Dr. Vida-Szűcs Sándor vezetésével hamar elláttak, normál sétatempóval a hét órás buszt elértem volna. Most egy félórával később közlekedő busszal jöttem haza, aminek magas volt a lépcsője. Ez a gépkocsivezető is türelmesen megvárta, míg felszállok, itthon pedig míg lemászok a buszról: nem csöngetett rám, nem kezdte bezárni az ajtót.

Mindazoknak, akik bármilyen módon segítettek, akik figyeltek rám, akik mielőbbi gyógyulást kívántak, köszönetemet fejezem ki ez úton, és Isten áldását kérem mindannyiukra, életükre, munkájukra, szolgálatukra.

Kurek Annamária

Veszprém