Húsz esztendő múltán

Véletlen volt, hogy ugyanazzal a busszal mentünk mindketten. Beszélgettünk az otthoni dolgokról, ami ilyenkor szokásos és sajnáltuk, hogy odahaza nem sok szórakozási lehetősége van a fiataloknak. Így került szóba többek között a nemzetiségi énekkar is, ami sajnos akkorra már feloszlott, tovább szűkítve a helyi kulturális palettát. Egyszer csak megkérdezte tőlem, hogy mi, fiatalok miért ne énekelhetnénk? Azonnal rávágtam, hogy miért ne? Nagyon fellelkesültünk mindketten és valami megmagyarázhatatlan, jó érzéssel mentünk haza.

Nem tudtam, miként kezdjek hozzá a szervezéshez, kit nyerhetnék meg az ügynek. Ezért is maradtam a családi berkeken belül. Anitával már ketten voltunk. Húgomat, Ritát sem kellett noszogatni, azonnal igent mondott. A helyi német dalokról nem sokat tudtam, viszont gyakran hallottam, ahogy még az énekkar, vagy az idősek nyári estéken az udvaron, vagy a templomban énekeltek. Nagyon tetszett a többszólamú éneklés, mert ha már ketten voltak, egyikük mindjárt tercelt . Ez számomra egyfajta különlegességként hatott. Kellett tehát egy negyedik tag, egy fiú, hogy a férfi és női tercelés is megszólalhasson. Ekkor esett a választás Herber Tamásra, akiről tudtuk, zeneiskolába járt és trombitán tanult. Ő is azonnal támogatta az ötletet legnagyobb örömünkre. Így lettünk négyen.

1994. november 5-ét írtuk. Ez volt az első alkalom, hogy összejöttünk négyen próbálni. Nagyon hideg idő volt. A Kultúrházban kaptunk helyet. Emlékszem, nem volt fűtés és kabátban, sapkában kezdtünk énekelni, ami külön-külön tűrhető volt, de együtt sajnos nem működött.

Helyi segítséget nem találván felkerestem egykori gimnáziumi énektanáromat, Mayer Károlyné, Jutka nénit, tőle kérvén szakmai támogatást. Nagyon kedvesen fogadott és tetszett is neki ez a kezdeményezés. Megbeszéltük, elmegyünk hozzá és meghallgat minket. Ez rövidesen meg is történt. Hogy mi lett az eredménye? Elvállalt minket és utána még egy évig jártunk hozzájuk a saját lakásukba. Férje, Karcsi bácsi is mindig biztatta a kis csapatot és örömmel várt minket. Az egy év alatt családtagokká váltunk náluk.

A sok gyakorlás meghozta gyümölcsét. Fellépés fellépést követett, mindig nagy sikert aratva. Harmonikán ekkor még Schlecht József kísért. Az idő múlásával bárhová is mentünk, szinte mindenhol voltak ismerős arcok, akik megismertek minket, gratuláltak, biztattak.

Szerettük volna, hogy Nagytevelen újra egy nagy énekkar működjön és csatlakozzanak azok, akik az énekléshez kedvet éreznek! Babits Emil, a Nagyteveli Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke szervező munkájának köszönhetően ez 1996 januárjában meg is valósult. Ettől kezdve már Herber József lett a kórus állandó kísérője. A kórus eredményességét jól mutatja, hogy még ugyanabban az esztendőben ezüst minősítést szerzett. A következő már arany minősítés volt, és egyenletes, kitartó munkájuknak köszönhetően elérték a kitüntetéses arany minősítést is. Összekovácsolódott a csapat, igazi nagycsaláddá vált.

Fellépések sora következett nem csak helyben, hanem regionális, országos szinten is. Eljutottak Ausztriába, Németországba, ahol szintén sok-sok tapssal jutalmazták éneküket. Az idő kereke forog és gyorsan teltek az évek. A kórustagok gyakran cserélődtek, ahogy az élet éppen hozta, egy valami azonban sohasem változott; mindig tudtak hinni és bízni a jövőben! Így érkeztünk el 2014. november 8-hoz, amikor is kórusunk 20 éves fennállását ünnepelte családtagok, barátok, ismerősök körében. A megtett út sokszor eléggé göröngyös, embert próbáló volt. Külön köszönet Mayer Károlynénak, aki a nehezebb időkben is az énekkar mellett állt és nem hagyta veszendőbe menni az addig elért eredményeket! Egy énekkar életében 20 esztendő nem kis teljesítmény! A dicséretek mögött rengeteg munka és áldozatvállalás áll, mind a karvezető, mind a tagok és családtagjaik részéről. Megtanultunk az éneklés mellett jobban odafigyelni egymásra és még számtalan dolgot. Hittel valljuk, hogy éltetnünk és tovább adnunk kell azt a kultúrát, mit német elődeink magukkal hoztak és megőriztek. Ezáltal vagyunk azok, amik vagyunk. Nélküle sokkal szegényebbek lennénk.

Sokszor eszembe jut az a beszélgetés, ott a zsúfolt buszon. Legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy valami olyasmit kezdünk el, ami ennyi időt megér és ilyen szép eredményeket ér el, öregbítve nem csak a kórus, hanem Nagytevel hírnevét is. Jóleső érzés, hogy a dalos elődök munkája nem megy veszendőbe, van követőjük. Ha velük énekelek, mindig nagyszüleim arcát látom, Rézi mamát, aki házunk előtt vár a kispadon.

Isten áldása legyen a kóruson!

Waldmann Ernő

Nagytevel

1994. novemberében helyi fiatal (Waldmann Rita, Waldmann Anita, Waldmann Ernő és Herber Tamás) kezdeményezésére, Mayer Károlyné vezetésével alakult a nagyteveli dalkör. A Tewlana Liederschall (Teveli énekvisszhang) nevet vették fel. 1996. januárjában a kórus kibővült, jelenlegi létszáma 16 fő. A kórusnak fontosnak tartja, hogy a lassan feledésbe merülő népdalkincset újra felelevenítsék, megismertessék és megszerettessék a fiatalokkal is.