Olvasó

2017.08.07. 17:55

A lovas kultúrát ápolták Zircen - Bepillantás a népi hangszerek és a betyárok izgalmas világába

ZIRC - A Bakonyi Betyárnapok országos betyártalálkozót tizenkilencedik al-kalommal rendezték meg. A második napon is programok sokasága várta az érdeklődőket.

Civil Tudósítónktól

A rendezvény leglátványosabb attrakciója immár hagyományosan a 82-es főúton történő felvonulás volt szombat délután. Az autók, motorok közé beékelődő karavánt sokan várták az út szélén, a városközpontban hosszú sorfalat álltak a lóháton, lovas kocsin, ekhós szekéren utazó "pompának".

A városi sétautat követően a lovasok ünnepélyesen be-vonultak a rendezvénytérre, majd az ügyesebbek az akadálypályán tehették próbára tudásukat. A Bakonyi Vadkanok közreműködésével a betyárok világába nyerhettünk bepillantást, a színpadon pedig a Kelevézek szólaltatták meg népi hangszereiket. Ezt követően ifjúsági fúvószenekarok játszottak, a helyiek mellett Devecserből és Balatonfűzfőről.

A Zirc kárpátaljai testvértelepüléséről, Dercenből ér-kező Gyöngyösbokréta Népi Táncegyüttes a pénteki produkciója után újabb hagyományőrző tánccsokorral ajándékozta meg a közönséget. A meleg nyári estében Molnár György Koncertzenekara és Nádas György szórakoztatta a nagyérdeműt, színpadra lépett továbbá a Something Nice Zenekar, a betyáros bulira pedig Walkó Csaba sztárvendéggel lehetett hangolódni.

Emellett a tombola sorsoláson értékes nyeremények találtak gazdára. A szervezők az idei évben is több Csárdabéli Szépasszony és Bakonyi Betyár címet adtak át. A többiek mellett méltán viselheti ezentúl a kitüntetést az a család, amely egységesen házilag varrott betyáros ruhában jelent meg.

A betyárlét kortalan, ezért Csárdabéli Csinibaba, valamint a Bakonyi Betyárlegényke néven új címeket is alapítottak és adtak át. A Leghetykébb Betyárbajusz cím szintén gazdára talált, ezt a nem mindennapi elismerést Bujdosó Attila érdemelte ki, aki így joggal mosolyoghatott a bajsza alatt.

Kelemen Gábor

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!