Szombat - folyamatosan frissítve

Útviszonyok a megyében

2009. december 19., 06:57 szerző: Kiss Nikolett, Deák Dóra
Megyei körkép - Szombaton délnyugat felől tovább vastagodik a felhőzet, fokozatosan egyre erősödik a havazás. Igen nehéz közlekedési feltételek várhatók. Erős, néha viharos északi, északkeleti szél hordja a havat.
Úttakarítás

Útviszonyok a megyében koraeste

Veszprémben és környékén megállás nélkül havazik. A lehullott hó vastagsága meghaladja a 15-20 cm-t. Az élénk szél miatt számítani kell az utakon hóátfúvásokra, amelyek megnehezítik a közlekedést.
 
A továbbra is kemény hideg miatt (-8-9 fok) továbbra is csaknem reménytelen az utak takarítása. A megyeszékhelyen és környékén csak a főútvonalakra jutnak hóeltakarító gépek, másutt a letaposott hótól rendkívül csúszósak az utak.
 
Akinek nem muszáj, semmiképpen ne induljon útnak személygépkocsival. Az éjszaka nagyon keménynek ígérkezik közlekedési szempontból, csak a legfelkészültebb sofőrök vállalkozzanak hosszabb útra. Nem árt a hólánc felszerelésének begyakorlása sem.
A fagy enyhültével megérkezett Pápára és környékére a havazás. A dél óta folyamatosan szakadó hó (most kb. 3-5 cm) lelassította a város közlekedését. A városgondnokság gépei, tolólapos kistraktorjai folymatosan takarítják a közterületeket, a járdákat, a gyalogátkelőhelyeket, és a lépcsők környékét. Sószórók és tolólapos munkagépek pucolják el folyamatosan a havat a főbb utakról és a mellékutak egy részéről. A városba bevezető utakon és a városkörnyék falvaiban kritikus helyzet alakulhat ki, ha a havazás a közeljövőben nem áll meg.

Tapolca - A reggel megkezdődő erős havazás estére sem mérséklődött. A mínusz 5-7 Celsius fok körüli hőmérséklet kedvezett a hótakaró folyamatos vastagodásának. A hatalmas mennyiségű hó miatt a város útjait nagy erőkkel kezdték el takarítani a tolólapos munkagépek, így a közlekedésben szombat estig nem volt fennakadás, igaz a forgalom is jóval kisebb volt, mint általában.

15 óra

Devecser környékén folyamatosan havazik, reggel óta 5-10 cm hó esett, -6 fok van napközben is. Az utak mindenütt fehérek, letaposott hótól sikosak.

Veszprémben és környékén tovább tart az erős havazás. Az élénk szél hóátfúvásokat okoz. Különösen nehéz közlekedni a 8-as úton Veszprém és Városlőd között Gombás pusztánál, ahol az átfúvások hótorlaszokat is emelnek. A főút két nyomvonalon, lassan járható.

A Balatonon az erős szél miatt még nyoma sincs a jegesedésnek. Eplényben viszont a síaréna már fogadja a téli sportok szerelmeseit: a síelőket kiváló hóviszonyok és működő felvonók várják.

13 óra

 A napközben is erős fagy (-8 fok) és az intenzív szél miatt esélyük sincs az utakat takarítóknak, talán ezért sem járnak sűrűn, néhol egyáltalán  nem. Veszprémben és környékén minden út letaposott hótól fehér, fagyos, rendkívül csúszós.

A megyeszékhelyen a munkanap és a hétvégi bevásárlóroham együttes hatása miatt nagyon erős a gépkocsiforgalom, a főutakon és a parkolók környékén időnként megbénul. A várakozás, a lassú haladás és a jeges útviszonyok türelemre intik az autósokat, nem érdemes sietni, nem ér meg egy koccanást vagy súlyosabb balesetet.

Aki teheti, hamar tegye le az autóját vagy ne induljon útnak. Érdemes folyamatosan tájékozódni honlapunkon, és felhívni mások figyelmét is az állandóan frissülő helyzetjelentéseinkre.

A kezdeti szórványos hóesést követően Veszprémben és környékén intenzív havazás kezdődött délben, amelyhez egyre erősödő szél is párosul. Megnövekedett a hófúvás veszélye. Akinek nem muszáj, már ne induljon útnak, különösen a bakonyi és a Balaton-felvidéki mellékutakon.

Pápán:  A város és a városkörnyék főbb utcái, útjai szárazak, jól járhatók. Pápa néhány mellékutcája lefagyott, jeges, az autósoknak vigyázniuk kell a gázadással és a fékezéssel egyaránt. A járdákat, lépcsőket, gyalogátkelőhelyeket folyamatosan figyelik, és ha szükséges, sózzák a városgondnokság munkatársai. Fennakadást csak az aránylag nagy hideg okozhat, illetve a belvárosban tapasztalható megnövekedett forgalom. Parkolni szinte lehetetlen, javasolt a várkerti ingyenes parkoló használata, ahonnan a belváros üzletei kettő perc alatt gyalogosan is elérhetők.

Ajkán szállingózik a hó.

Időjárás:

Vas, Zala, Somogy, Baranya, Tolna megyében reggel már egyre erősebben esett a hó, de már a Dráva mentét elérte az intenzív havazást adó felhőtömb is, amely halad tovább az ország belseje felé. A déli órákra a Dunántúl legnagyobb részén már erős havazás alakult ki, amely délután, este fokozatosan kiterjedt a keleti tájakra is.
A jellemző hőmérséklet:
Kora délutánra -7, vasárnap reggelre -10, a Dráva mentén -14, kora délutánra -9 fok köré várható. Kora déluán kiadták a narancs riasztást a Közép-Dunántúlra.

Folyamatosan frissülő előrejelzés itt!

Útviszonyok országosan:

21 óra:

Járhatatlan út sehol nincs, közúton minden település megközelíthető.

Körmend környékén a havazás következtében a legtöbb főúton akadozik a közlekedés. A kamionparkolók megteltek, de ahol még van hely, oda rendőrök terelik a forgalmat.

Elakadt kamionok akadályozzák a közlekedést az M0-s autóúton:

-          az M1-es autópálya felé vezető oldal 10-es km-énél, a diósdi emelkedőnél,

-          az M5-ös autópálya felé vezető oldal 3-as km-énél, a bevásárlóközpontnál.

Utóbbi akadály miatt a várakozó kamionsor az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán a 25-ös km-től, a herceghalomi csomóponttól csak nagyon lassan halad.

Az M3-as autópálya káli szakaszán, a főváros felé vezető oldal 97-es km-énél egy kamion egy személyautóval ütközött. A helyszínelés idején csak a leállósáv járható.

Kisebb koccanásokra, megcsúszásokra mindenütt lehet számítani. A megváltozott közlekedési feltételek miatt vezessenek a megszokottnál óvatosabban!


Este

A Dunántúlon reggel óta havazik. A Balatontól délre eső területeken, a Bakonyban, Vas és Zala megyében 10-15 cm-nyi hó hullott. A havazás már átterjedt a Dunától keletre eső területekre is: Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar megye kivételével mindenütt havazik.

A frissen behavazott területeken az úttakarítás ellenére havas, hókásás az úthálózat, nagyon nehezen lehet közlekedni.

Nehezen járhatók az autópályák is: az M1-es és az M7-es autópálya, továbbá az M0-s autóút teljes szakasza szintén havas, latyakos, jelentősen lelassult a közlekedés.

A sűrű havazásban romlottak a látási viszonyok is.

Akinek nincs halaszthatatlan dolga, a következő órákban ne induljon útnak.

Balesetek, elakadások:

Járhatatlan út még nincs, de a rendőrök rövidesen lezárják az autók elől Fejér megyében, az Adony és Perkáta közötti összekötőutat.

Körmend környékén a havazás következtében a legtöbb főúton akadozik a közlekedés. A kamionparkolók megteltek, de ahol még van hely, oda rendőrök terelik a forgalmat.

Elakadt kamionok akadályozzák a közlekedést az M0-s autóútón:

-          az M5-ös autópálya felé vezető oldal 3-as km-énél, a bevásárlóközpontnál,

-          az M1-es autópálya felé vezető oldal 10-es km-énél, a diósdi emelkedőnél.

Az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán:

-          Bicske után, a 34-es, a 48-as és az 53-as km-nél baleset miatt akadozik az előrejutás,

-          a tatabányai szakasz 56-os km-énél egy szalagkorlátnak csúszott kamion foglalja el a leálló sávot.

Az M7-es autópályán a főváros irányában:

-          az érdi emelkedőn (21 km) a havas burkolaton kamionok akadtak el,

-          az 17-es km-nél egy kamion és egy személyautó futott egymásnak, sávlezárás lassítja a haladást,

A 74-es főúton Vasvár előtt a havas burkolaton újabb nyolc kamion akadt el.

A 83-as főúton a győrszemerei emelkedőnél is elakadt kamionok képeznek akadályt.

Az M70-es autóúton, a tornyiszentmiklósi határ felé vezető oldal 9-es km-énél két személyautó csúszott egymásnak. Letenye és Muraszemenye között csak egy sáv járható.


16 óra:

A Dunántúlon reggel óta mindenhol havazik. A Balatontól délre eső területeken 10 cm-nyi hó hullott, a Bakonyban, Vas és Zala megyében 6-8 cm-nyi a friss hó vastagsága. A Duna mentén is 1-2 cm-nyi az új hó. A havazás már átterjedt a Dunától keletre eső területekre: esik Bács-Kiskun és Csongrád megye nagy részén.

A frissen behavazott területeken az úttakarítás ellenére havas, hókásás az úthálózat, nehezen lehet közlekedni.

Az M1-es és az M7-es autópálya, továbbá az M0-s autóút teljes szakasza szintén havas, latyakos, jelentősen lelassult a közlekedés.

A sűrű havazásban romlottak a látási viszonyok is.

Balesetek, elakadások:

Az M7-es autópályán az érdi emelkedőn Budapest felé a kamionok elakadtak.

14.40 órakor

 Zala megyében a 86-os főúton Zalalövő és Körmend között, ahol korábban a burkolat tisztítás idejére a rendőrök lezárták az utat – megindult a forgalom. A terelés megszűnt.

 Körmend környékén a havazás következtében több főúton akadozik a közlekedés. A kamion parkolók megteltek.

A 76-os főút Katafa közelében csak egy nyomon, és személyautóval nehezen járható.

A 74-es főúton Vasvár belterületén három elakadt kamion mentését végzik. Csak a személygépkocsikat engedik tovább.

Az M1-es autópálya Hegyeshalom elé vezető oldalán, a tatabányai szakasz 56-os km-énél egy külső szalagkorlátnak csúszott kamion foglalja el a leállósávot.

A 83-as főúton, a győrszemerei emelkedőnél elakadtak a kamionok. A forgalom szűnetel.

A 86-os főúton Szombathelyen egy kamion és egy személyautó ütközött össze. A helyszínelés idején a 71-es km-nél csak egy sáv járható.

Az M70-es autóúton, a tornyiszentmiklósi határ felé vezető oldal 9-es km-énél két személyautó csúszott egymásnak. Sávlezárás mellett vizsgálják a baleset körülményeit.

A havazás most terjed át a Dunától keletre eső területekre. A megváltozott közlekedési feltételek miatt vezessenek a megszokottnál figyelmesebben!


13.30

Az intenzív nyugat-dunántúli havazás következtében Zala megyében a 86-os főúton korlátozták a kamionok közlekedését. Rédics és Körmend között a 75-ös, a 74-es és 76-os főút útvonalra terelik a tehergépkocsi forgalmat. A Magyar Közút célgépei Rédics és Zalalövő között megkezdték a kritikus emelkedős szakaszok tisztítását.

A 86-os főúton Szombathelyen egy kamion és egy személyautó ütközött össze. A helyszínelés idején a 71-es km-nél csak egy sáv járható.

 Az M70-es autóúton, a tornyiszentmiklósi határ felé vezető oldal 9-es km-énél két személyautó csúszott egymásnak. Sávlezárás mellett vizsgálják a baleset körülményeit.

Délben

A Dunántúl nagy részén havazik, a frissen leesett hó vastagsága 1 és 4 cm között változik. Lenti és Keszthely térségében legerősebb a havazás, ott romlottak a látási viszonyok is. A havazás nyomán latyakos, hókásás az úthálózat.

Az északi országrészben Edelény és Szikszó térségében esik a hó, de hószállingózást jelentettek Borsod-Abaúj-Zemplén megye többi részéből, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyéből, Nógrádból pedig Salgótarján környékéről is. A felsorolt területeken sótól nedvesek az utak.

A látási viszonyok általában jók, azonban a csapadékos területeken lecsökkent a látótávolság.

10 óra

Az ország nyugati részén Körmend, Lenti és Nagyatád térségében havazik.

Szállingózik a hó Ajka, Nagykanizsa, délen Szentlőrinc térségében, továbbá Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén és Hajdú-Bihar megye nagy részén, Jász-Nagykun-Szolnok megyében Tiszafüred környékén. A csapadékos területeken hókásás, latyakos az úthálózat.

A mellékutak Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében – a korábbi havazás nyomán - letaposott hótól csúszósak.

A látási viszonyok jók, párásságra csupán Vas, Zala, Veszprém, Komárom –Esztergom megyében, valamint Gyöngyös, Jászberény, Szikszó, Debrecen és Vásárosnamény környékén kell számítani.

A szombat reggel indult havazás miatt járhatatlanná vált a 86-os főút Zalában, ezért elterelik a forgalmat - tájékoztatta a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-t. Salamon Róbert alezredes közölte: a főút Lenti és Zalalövő közötti szakasza az időjárási körülmények miatt nem járható. A rendőrség a forgalmat Zalalövőnél és Lentinél egyaránt Zalaegerszeg irányába tereli.

Kora reggel

Borsod-Abaúj-Zemplén megye keleti felén valamint Polgár és Mátészalka térségében szállingózik a hó.

A főutak hó- és jégmentesek.

A Dunántúlon és a Duna-Tisza közén általában szárazak. Északon és a Tiszántúlon a Magyar Közút munkagépei által kijuttatott olvasztóanyagok hatására az ún. sónedves szakaszok a jellemzőek.

A mellékutak Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a letaposott hótól csúszósak.

Heves megyében és Salgótarján, délebbre pedig Kiskőrös környékén hókásásak.

Jég-, vagy hóbordás mellékutak a jellemzőek Körmend, Vasvár, Keszthely és Nagykanizsa, a Dunától keletre pedig Solt, Szolnok és Gyomaendrőd térségére.

Sűrű köd van Heves térségében, a látótávolság 50-100 méter.

Közepesek a látási viszonyok Jász-Nagykun-Szolnok megyében, valamint Szikszó és Dunaújváros térségében. Az átlagos látótávolság 200 méter körüli.

Ködfoltok zavarják az autózást Keszthely, Paks és Szekszárd tájékán.

Forrás: Magyar Közút, ÚTINFORM

Kiss Nikolett, Deák Dóra

Facebook