Nemesvámos

2015.02.06. 12:13

Felújították a vámosi iskolát

Nemesvámos – Korszerűsítették a Petőfi Sándor Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola energetikai rendszerét.

Marton Attila

A kormányzat célja, hogy olyan köznevelési rendszer alakuljon ki, ahol egy kistelepülésen élő gyermek ugyanolyan tudáshoz jut, és ugyanakkora eséllyel tanulhat tovább, mint egy nagyvárosi iskolában tanuló diák, hangsúlyozta Czunyiné Bertalan Judit, az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára a pénteki ünnepségen.

Hozzátette, e cél elérését szolgálja, hogy mára a gyerekek több mint fele ingyen kapja meg a tankönyveket. Ennek keretében vizsgálták felül a Nemzeti alaptantervet és a kerettantervet, továbbá hajtották végre a hozzá kapcsolódó tankönyvfejlesztést.

Czunyiné Bertalan Judit államtitkár arról is beszélt, szeptembertől hároméves kortól kötelező az óvoda, amely az esélyteremtés, a továbbtanulási esélyek növelésének és a felzárkóztatás szempontjából egyaránt lényeges változás. Az államtitkár bravúrnak nevezte, hogy a szeptembertől decemberig tartó fejlesztést tanév közben sikerült megvalósítani.

A nemesvámosi Petőfi Sándor Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskolában történt beruházásról Sövényházi Balázs polgármester beszélt. A munka során kicserélték a nyílászárókat, felújították és szigetelték a külső homlokzatot és a födémet, emellett a gázkazán helyett egy új, biomassza alapú faapríték kazánt állítottak üzembe, valamint termosztatikus radiátorszelepeket, továbbá egy puffertartályt is beszereltek. A polgármester bejelentette, a nemesvámosi iskola sikeresen szerepelt egy újabb pályázaton, amelynek keretében az oktatási intézmény épületére több mint ötven napelemet szerelnek fel.

Szokolainé Polyák Tünde iskolaigazgató arról beszélt, egy kistelepülés megmaradásában kulcsszerepe van annak, hogy működjön óvoda és iskola a faluban. Hozzátette, a fejlesztés révén gazdaságosabban és olcsóbban működtethető majd az intézmény.

Némedi Lajos veszprémi alpolgármester kiemelte, aki az oktatásba fektet be, az a jövőbe fektet be.

A mintegy 74 millió forintos beruházást 85 százalékban az Európai Unió, 15 százalékban pedig a magyar állam támogatta. Az ünnepségen részt vett Porga Gyula, veszprémi polgármester és Szauer István, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ veszprémi tankerületének igazgatója. A rendezvény végén Gere Dávid Márk római katolikus pap és Molnár Csaba református lelkész áldották meg a felújított iskolát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!