2011.08.31. 13:03
Határterhelésen - A veszprémieknél nem maradt vezéregyéniség
Veszprém - A felkészülési eredmények nem kellemesek, de nem is meglepőek. A csapat most kezdi meg azt az időszakot, amely során a sportforma javulásnak indul - Mocsai Lajos, az MKB Veszprém KC vezetőedzője fogalmazott így szerdán, a megyeszékhely férfi kézilabdaklubjának évadnyitó sajtótájékoztatóján.
A hagyományos eseményen a szakvezetőn kívül két játékos képviselte az együttest: Iváncsik Gergő mint csapatkapitány volt jelen, az új játékosok közül pedig Schuch Timuzsin foglalt helyet a sajtó munkatársai előtt felállított asztalnál. A többiek - mint megtudtuk - ekkor még az aznap késő délutáni edzésig kiszabott, kétnapos szabadságukat töltötték.
A médiamunkásokat, a szurkolókhoz hasonlóan, persze nem elsősorban a nyári igazolások bemutatkozása érdekelte, hanem az, hogy a klubnál hogyan látják a felkészülési mérkőzések rendkívül gyenge eredményeit.
Az egyesület vezetőségét képviselő dr. Magyarády Péter jó érzékkel bele is vágott a közepébe.
- Sokféle reakciót váltott ki az elmúlt három hét, de ez nincs befolyással a célkitűzésekre, amelyek nem változtak tavaly óta: bajnoki cím, Magyar Kupa-elsőség, a Bajnokok Ligájában pedig a legjobb nyolc közé jutás. Játékerőben nincs lényeges különbség a tavalyi és az idei csapat között, azonban látni kell, hogy Dejan Peric és Nikola Eklemovic személyében két vezéregyéniség távozott az együttestől. Jelenleg nincs olyan játékos a keretben, aki vezér tud lenni. Az új igazolásokkal kapcsolatban én komoly reményeket látok, de még rengeteg csiszolnivaló akad. Ezt a munkát Mocsai Lajos elvégzi - mondta el az MKB Veszprém KC ügyvivő menedzsere, aki megjegyezte: a vereségek beleférnek, azok arányával azonban már baj van. - Egy-két meccsen szétestünk, ennek azonban nincs döntő oka, inkább ok apró dolog, amelyeket össze kell gyűjteni.
Ezt követően Mocsai Lajos kapott szót. A mesteredző azzal kezdte, hogy számos olyan komoly játékerőt képviselő csapat akad, amely a Veszprémhez hasonló nagyarányú vereségekbe szaladt bele a felkészülés alatt.
- A legfontosabb feladat az, hogy a csapat megfelelő fizikai és sportág specifikus munkát végezzen. A felkészülési eredmények nem kellemesek, de nem is meglepőek. A csapat most kezdi meg azt az időszakot, amely során a sportforma javulásnak indul. Az elmúlt három hét alatt 12 mérkőzést játszottunk, eközben rengeteget utaztunk és edzettünk is. A játékosok eljutottak a határterhelésig - nyilatkozta.
Mocsai Lajos hangsúlyozta: a nyár több kísérletet és tanulságot hozott.
Iváncsik Gergő elsőként a csapatkapitányságról ejtett szót.
- Még új a dolog, de természetesen óriási megtiszteltetés, hogy Veszprémben kapitány lehetek. Várom az ezzel járó feladatokat.
A kiváló szélső a mögöttük álló, gyengén sikerült időszakot is elemezte.
- Az önbizalmunkkal nem volt gond, inkább azért zuhant meg a csapat, mert azokat a dolgokat, amelyeket elterveztünk, nem tudtuk megvalósítani. Nyilván ebben az időszakban kevesebb a siker, de a végén már nem találtuk a közös hangot és tanácstalanná váltunk. Azt viszont leszögezném, hogy nincs ekkora különbség a mi csapatunk és a Löwen, vagy a Berlin között.
A veszprémi nevelésű Schuch Timuzsin a román Constanta csapatától érkezett vissza a bakonyi városba.
- Veszprémben nagyon profik a körülmények és ezzel párhuzamosan magasabbak az elvárások is, a közönséget pedig nem kell bemutatni. Úgy érzem, jó úton haladunk, de még időre van szükségünk. Hármas védőként nagyon fontos, hogy tökéletesen összeszokjak a társakkal. Ez még hátravan.
Az MKB egy dupla bajnokival kezdi a 2011/2012-es szezont: pénteken a Pécs együttesét fogadja (18.30), majd már vasárnap a baranyaiak otthonában lép pályára (18.00). Jövő héten ismét két bajnoki találkozó vár a címvédőre, szerdán az FTC lesz Perezék vendége, szeptember 11-én, vasárnap pedig Orosházára utazik az alakulat.
A szerdai sajtótájékoztatón szóba került a Veszprém átigazoláspolitikája és a magyar válogatott közötti összefüggés kérdése is. Magyarády Péter úgy fogalmazott, hogy nem szeretné, ha az új igazolásoknál szempont lenne a válogatottság. Pontosabban az, hogy az illető mindenképpen a magyar nemzeti csapat tagja legyen. Mocsai Lajos, aki mint köztudott szövetségi kapitány is, ezzel szemben a sűrű versenyprogram miatt pozitív dolognak tartja a válogatott és a veszprémi egyesület szoros együttműködését.