Megyer

2015.02.24. 13:46

Egy egész falu kiadó! - Két napra még alpolgármester is lehet Megyerben

Megyer polgármestere akár az alpolgármesteri címet is bérbe adná a faluval együtt a bevételért.

Tóth B. Zsuzsa

Pajer Kristóf meglepő hirdetése szerint bárki kibérelheti a falu hét házát két napra. Sőt, akár még a közügyekbe is beleszólhat alpolgármesterként a nemes cél érdekében.

– Nem az én ötletem, külföldön ez bevált szokás ennél jóval nagyobb településeken. A turizmusból származó bevétel segíthetne, hogy befejezzük a megkezdett beruházásokat. Azaz a majdnem készre felújított vendégházakat. Úgy 18-an laknak a faluban, a bejelentettek száma kétszer ennyi sincs, talán 28-30 lehet. De van óvodásunk, iskolásunk, vannak fiatalok és idősek. A célunk, hogy ne haljon ki a falu, ezért fel kell hívnunk valahogy a figyelmet a páratlan szolgáltatásokra, amelyeket nyújtunk  - mondja a polgármester.

Egyszerre közel negyven vendéget tudnak fogadni a parányi faluban, de ez a szám még emelkedhet úgy tizenöt százalékkal a polgármester becslése szerint. Családias a légkör. A Budakesziről tíz évvel ezelőtt idekerült fiatal Pajer Kristófot is keresztnevén szólítják. Ő pedig még a frappáns hirdetést is tegező hangnemben tette közzé. Néhány órája jelent meg csupán, de mint mondja, már több megkeresés érkezett rá a főváros kerületeiből.

– A törvény lehetővé teszi, hogy a polgármester külsős alpolgármestert nevezzen ki. De a Kormányhivatalban azért biztos elcsodálkoznának – mondja nevetve. Aztán hozzáteszi, hogy ide nem berúgni jönnek a vendégek, hanem nyaralni, vagy például csapatépítő tréningre.

– Kristóf jól csinálja – vallják többen a környéken is. Valóban így lehet. A tiszta, rendezett kistelepülésre egy út vezet be és onnan ki, a csend, a nyugalom határtalan erre. Még az egyik felújítandó parasztház előtt ácsorgó puli sem ugatja meg az idegent.

– Abban lesz a falumúzeum, száz éves bútorokkal van tele az épület – mondja Egly Gusztáv, a helyi szociális szövetkezet munkavállalója. Gusztit kérte meg a polgármester, hogy mutassa meg a falut. Mondván, ő Törökbálinton dolgozik, csak hétvégeken van itthon. A szövetkezetet egyébként azért hozták létre, hogy az itt élők házait fenntartsa. A tulajdonosok pedig takarítanak, füvet nyírnak, gondoskodnak róla, így megélhetést nyújt számukra.

Egly Gusztáv a helyi szociális szövetkezet munkavállalója szerint egész évben vannak vendégek a kistelepülés felújított és ízlésesen berendezett vendégházaiban (Fotó: Tóth B. Zsuzsa)

A közösségi épület szépen felújított parasztház. Egyben polgármesteri hivatal, tanácsterem, könyvtár, amire éppen kell. Mármint az egyik fele. A másik, ami egykor istálló volt, most gyönyörű fabútorokkal berendezett negyven fős, tágas  étkező. Itt reggeliztetnek, ebédeltetnek.

– A szakácsnőnk, Bakonyi Anikó remek ételeket főz és összefogja a vendégeket. Ez is sokat számít – magyarázza Guszti. Anikóval sajnos nem találkozunk, mert éppen beteg.

Az étkezőben elidőzünk egy kicsit. A vályú még áll, most padként szolgál. Tévé van, de bárpult szintén és a házban wifi is. Rózsás, de nem giccses függönyök, kerámiák, egykori, mára kissé lecsorbult mázas kannák teszik otthonossá a házat. Az ablakokban régi színes üvegek szűrik meg a fényt. Ízléses a berendezés, újak a bútorok, romantikus a parasztmennyezetet. Minden harmonikus. Központi fűtés keresi a vendégek kényelmét, de az összhang kedvéért meghagyták a régi kályhákat is. Falusi turizmushoz nem kell ennél több.

Ahogy Kristóf is mondta, valóban minőségi a vendéglátás nálunk, ehhez nem fér kétség. Eddig pályázati támogatás segítette őket, ami pedig még hiányzik, azt megoldják maguk a bérleti díjakból. Mert még rászorul például a focipálya környéke és néhány ház külső felújítása ugyancsak hiányos. De állítja, hogy ez nem pénzben, hanem időben mérhető. Előbb-utóbb elkészül minden, reményeik szerint még az idén. Ahogy némelyik épületben már pellettel fűtenek. A kályhából jó meleg árad, előtte frissen mosott ágynemű garnitúrák száradnak.

Ignácz Veronika konyhai kisegítő éppen hurka sütéshez készül a közösségi épület mindennel felszerelt konyhájában (Fotó: Tóth B. Zsuzsa)

– Most mentek el a vendégek. Igen, nálunk egész évben vannak. Akár disznóvágást is rendezünk a kedvükért, remek böllérünk van Gyömörőn – mondja Guszti. A modern, mindennel felszerelt konyhában Ignácz Veronika konyhai kisegítő éppen egy nagy tepsi hurkát, kolbászt, káposztát tol be a sütőbe.

– A szomszéd településen élek, egy gyermekem van. Megélünk a munkából – mondja Veronika kedvesen. Aztán az egyik vendégházba lépünk be a tágas, lócával, asztallal berendezett tornácról Gusztival.

– Most mentek el a vendégek, nyugodtan lépjen rá a szőnyegre cipővel, csak eztán takarítanak – bátorít. Akkora a tisztaság, így, vendégek után is, hogy bármelyik takarítónő örülne a láttán, A szép környezetre valószínűleg a vendégek is vigyáznak, minden újszerűnek látszik. Pedig sokan laktak, nyaraltak már itt, Szilveszterkor például tele volt a falu vendéggel. Minden szobához külön fürdőszoba tartozik. Mondanom se kell talán: teljesen felújított és csillog-villog valamennyi az Orgona házban. Mert hogy a vendégházak nevet is kaptak.

– Ez Rita, a nászutas ház, ez a legelegánsabb. Lajos kora beli bútorokkal rendeztük be, még néhány apróság ugyan hiányzik. Eddig nem adtuk bérbe, idén jöhet az első vendég – tárja ki a ház ajtaját Guszti. Valóban ez lehet a legszebb. Tetőtől talpig romantika és jó ízlés. Asszonykézről árulkodó nyomok. A csendbe belebőg egy tehén az udvarról. Guszti nevet, azt mondja, a falusi romantikához ez szintén hozzá tartozik. Aztán elárulja, hiszen nem titok, hogy Kristóf külföldön élő nagybátyja és annak felesége sokat segít. Hozzák a bútorokat, lakástextileket, kiegészítőket. Amire nincs szükség, azt megveheti, akinek tetszik.

Kint esik az eső, hideg van és szürke minden, de nem kell hozzá nagy fantázia, hogy a városi ember leendő nyaralása helyszínét lássa a megyeri házakban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!