Lovas

2015.03.20. 14:22

A különc Lovas

Egy falu, ami keresztülnézett a pálinkásüvegen, túllépett a disznóvágáson és olyan téli programsorozatot szervezett, hogy képletesen így is mindenki megnyalta utána a tíz ujját.

Prevics Éva

Véget ért a Lovasi esték melynek keretében elő-adást tartott néhai Erőss Zsolt felesége, Vekerdy Tamás és Zacher Gábor is. Megtudhattuk, hogyan neveljük gyermekünket úgy, hogy kamaszkorában se veszítsük el, hogyan legyünk úrrá függőségeinken, Erőss Zsolt neje, Streczer Hilda pedig férjével történtek ellenére is a hegymászás szépségeit hangsúlyozta. Rajtuk kívül is számos érdekes előadó járt Lovason, a csillagászatról vagy a hazai barlangokról is hallhattunk, átélhettük a veszprémi Nagy Pál kalandját a Kilimandzsáró meghódítása közben. Lovas a télen hétről hétre olyan elfoglaltságot adott a helyieknek, amire tényleg érdemes volt odafigyelni. Rendre meg is telt a faluház, fiatalok és idősek egyaránt jelen voltak a közönség soraiban. Ezzel hivatalosan is megdőlt az a nézet, hogy a téli álmot alvó balatoniakat nem lehet kirobbantani ebben az évszakban otthonról. Dehogynem, csak jót kell csinálni. És igen, még mindig van varázsa az élő beszédnek, a találkozásoknak, a nagy gondolatoknak és az interaktivitásnak. Hiába, hogy az internettel a szobánkba hozhatjuk a világot, ezeket a kiváló előadókat élőben hallgatni soha nem mehet ki a divatból.

Lovas az idei télen mindent megtett a lakosaiért. Valószínűleg ugyanis a legtöbb, amit egy kistelepülés adhat éppen az, hogy olyan prog-ramokat tesz számukra elérhetővé, melyekre egyébként lehet, hogy nem jutnának el. Kedves Lovas, várjuk a következő telet!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!