Lombard Pápa

2014.05.07. 10:45

Új vezetőedző a Lombard élén

Pápa - Határozott elképzelésekkel vette át a Lombard élvonalbeli focicsapatának irányítását Nagy Mihály, a Pápai Egyesített Labdarúgó Club szakmai igazgatója.

Polgár Tibor

Amint arról beszámoltunk, a Lombard és Tóth Bálint vezetőedző útjai különváltak. A döntéssel egyúttal Doma Ernő pályaedző is távozott. A pápai játékosokat a szezon három bajnokiján Nagy Mihály irányítja, segítője Kovács László kapusedző lesz.

- Meglepte a felkérés?

- Váratlanul ért a dolog, nyilatkozta Nagy Mihály, aki korábban a Lombard második számú együttesének vezetőedzője is volt. - Bíró Bálint sportigazgató kedden kora délután közölte velem mi történt az első csapatnál az elmúlt két napban. Egyúttal jelezték, megadják nekem a lehetőséget a Lombard élén.

- Meg sem fordult a fejében, hogy nemet mond?

- Természetesen nem. A szakemberek közül Kovács Laci bácsi mellett én vagyok a legrégebbi bútordarab a klubnál. Persze nem vagyok álszent, az első osztályban nagyon ritkán lehet munkához jutni, ezért nem hiszem, hogy bárki nemet mondana egy élvonalbeli csapat kispadjára.

Kenesei mögött Tóth Bálint, mellette Doma Ernő a kispadon. A két szakember távozott a klubtól (Fotó: Penovác Károly)

 

- Milyen célokkal vágnak neki a munkának?

- A klubvezetés azt kérte tőlem, tartsuk szem előtt, kik azok a játékosok, akikre a következő szezonban is számítani lehet, és építsünk rájuk a hátralévő három összecsapáson. Emellett szeretnék látni, hogy el tudom-e magam fogadtatni a csapattal, valamint az irányításommal pozitív előrelépés történik-e a gárda játékában.

- Az első tíz hely egyike még elérhető. Ez sem került szóba?

- Nem. Semmiféle számszerű elvárást nem fogalmaztak meg a vezetők.

- Ha minden kedvezően alakul, a következő szezont is az ön irányításával kezdi majd meg a labdarúgó együttes?

- Ha láthatóak lesznek a pozitív jelek, akkor a vezetőség elképzelése szerint akár folytathatom is a munkát. De persze erről még korai beszélni.

- Ha jól sejtem, a csapat megismerésével nem lesznek problémái.

- Napi kapcsolatban vagyok a játékosokkal, közülük jó néhányan játszottak a kezem alatt a Lombard második csapatában, tehát ismerik az elveimet. Mondhatni szerencsés helyzetben vagyok, mert kiváló a viszonyom minden egyes labdarúgóval, külföldivel és magyarral egyaránt.

- Lesz szemmel látható változás a csapat összeállításában, játékában?

- Az biztos, hogy a tötyögős, kivárós játékot nagyon nem szeretem. Biztos vagyok benne, amíg a futballisták erőnléti állapota engedi, igyekeznek majd megvalósítani az elképzeléseimet. Ám hogy ez mire lesz elég, azt majd csak a tétmeccsek döntik el.

 

Csalódott és szomorú a szakember

Tóth Bálint: - Tudomásul vettem a tulajdonos döntését, és mivel nem én mondtam le, csalódott vagyok. Miért is ne lennék szomorú, amikor nem fejezhettem be a munkát, miközben már csak három forduló volt hátra. Bíró Péterrel vagyunk olyan viszonyban, hogy elfogadjuk egymástól az igent és a nemet is, különösebb indoklás nélkül. Fiatal ember vagyok, miért is ne lennének terveim? Olyan típus vagyok, aki mindig a realitás talaján áll, sok örömöm volt a pápai edzősködésben, remélem lesz még lehetőségem dolgozni más csapat mellett is a jövőben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!