Lóerő

2014.06.18. 12:15

Babettával a Balaton körül

Pápa - Ha világgá indulnál, azt mindenképpen Babettával tedd, mert mire a határig érsz, úgyis meggondolod magad. Az átlag haladási sebessége 35 km/óra, és higgyétek el, ekkor dübörög igazán a lóerő...

Nagy Imre

Így szól az első, megfontolásra érdemes jó tanács, amit több, akár használati utasításként felfogható követ. Íme néhány ezek közül!

- A kis jármű tömege 44 kilogramm, hogy könnyen tudd tekerni. Fogyasztása 1,7 liter száz kilométeren, hogy megkímélje a pénztárcádat. Üzemanyagtartálya 3 literes, hogy mindig elégedett lehess, ha teletankoltad. A jármű legnagyobb kapaszkodóképessége 10 százalék, hogy tudd: mindig számíthatsz rá. S hogy mindez miért lényeges?

Vidám baráti társaság, a Bohókás Babettás Barangolók indultak egy csendes péntek reggel Pápáról, hogy a legendás kismotorokkal körbejárják a Balatont. Az utat április óta tervezi a tizenegy fős társaság (hét férfiú és a technikai hátteret biztosító! négy fiatal hölgy). A négynapos utat szigorú terv szerint, meghatározott, a motorokat sem megviselő etapokban teljesítették, bár az élet néha felülírta az elgondolásokat.

A pápai indulásnál jelen voltam, és megtapasztalhattam a társaság felfokozott hangulatát. Még pakolás közben csíptem el Polgár Györgyöt, akitől természetesen a nem mindennapi vállalkozásról és a motormatuzsálemekről érdeklődtem.

A Babettás Barangolók teljes csapata és közel teljes járműparkja az első balatoni szálláshelyen (Fotó: Barangolók)

- A Babettában a kora a legjobb. A legtöbb motorunk 1978-as, egyetlen, a piros lóg ki a sorból, az egy 1982-es ifjú titán. Egyébként azért nyúltunk éppen a Babettákhoz, mert azt szeretnénk jelezni, hogy azért, mert valami régi, még tökéletesen működik, nem kell lemondani róla. Bízunk abban, hogy például a Harley Davidson fesztiválra oda tudunk lépni, és kontrasztot állíthatunk a motorok közt. A motorjainkat roncstelepekről összevásárolt darabokból újítottuk, több hónapos munkával. Mindegyikünk magának készítette, így saját kézügyességéhez mérten újította fel. Így aztán ismerjük a motorunkat az utolsó csavarig, összenőttünk velük. Az utat úgy terveztük meg, hogy naponta nyolcvan kilométer teszünk meg, ezt osztjuk el. Az ebédig negyven kilométert tervezünk, de valószínű daraboljuk húsz-húsz kilométerre az etapokat. A lányok a szerviz autót vezetik, ők szállítják a segédeszközöket, előttünk mennek, és a megállóknál bevárnak minket - fogalmazott Gyuri, az út egyik szervezője és résztvevője. Azt is elárulta, hogy a szórakoztatás, az értékek, az összetartozás és a barátság demonstrálása mellett egy másik célja is van az útnak. Nevezetesen az, hogy a városban, nemes lelkű adományozók felajánlásából gyűjtött ruhákat, játékokat, szabadtéri sporteszközöket eljuttassák a fonyódi II. Rákóczi Ferenc Gyermekotthon lakóihoz. Az elején úgy gondolták, hogy ezek majd elférnek egy személyautóban, később, ahogy a felajánlások érkeztek, kiderült, hogy mindehhez teherautó kell.

A csapat elindult, a legendás egysebességesek kigördültek az udvarról, majd szépen utánfutóra rakták őket, hiszen a túra maga Szigligetről indult, oda nem saját kerekükön jutottak a kismotorok. Itt el is váltunk azzal az ígérettel, hogy az útról részletesen beszámol a társaság. Álljon itt tehát egy rövidített útinapló, amihez az információkat Polgár-Gombás Adrienn bocsátotta rendelkezésemre a hazaérkezést követően.

A Babettások Szigliget felé menet némi velős pirítóst vettek magukhoz, majd tizenegy órakor indult a túra. Egy technikai malőr elhárítását követően Balatonalmádiban szállt meg a csapat. Itt tervezték meg a következő napot: a tapasztalatok alapján a Babettáknak több pihenőre volt szükségük, ezt minden létező módon ki is fejtették gazdáiknak. Egy hiányzó alkatrészért vissza kellett jönni Pápára, ám egy kedves szomszéd személyében remek szakemberre találtak, aki segített a hiba elhárításában. Azért másnap is bizonyítottak a motorok: Balatonkenesén már szinte a havas hegycsúcsokig emelkedtek. Innen a kerékpár-funkciót is kihasználva gurultak egyenesen Siófokig, az őrületek városáig , ahol a hatalmas forgalomban szinte elveszett a kis csapat. Becsöppentek egy Ducati-találkozóba, ahol óriási tapsvihar és éljenzés fogadta őket. Egyébként egész útjukat ez jellemezte: bárhol is haladtak át, fordultak meg, számos biztatást kaptak. Este a szálláson lazításképp születésnapot ünnepeltek. Vasárnap aztán irány a célállomás, a gyermekotthon. A lakók már nagyon várták a pápai Babettásokat. Körbevezették őket, elmesélték kis élettörténetüket, és nagyon örültek a kapott ajándékoknak. Az út folytatódott, a Balaton-kerülő túrán adódtak nehézségek, de ezeket rendre elhárították a motorosok, akik hétfőn érkeztek vissza a városba.

A csapat tagjai Mód László, Perger Attila, Gombás Bálint, Gulyás Norbert, Harcos Bertalan, Miklós László, Polgár György, Pozsonyi Viktória, Harcos-Császár Adrienn, Polgár-Gombás Adrienn és Benedek Alexandra voltak. S mivel a vidám társaság már három éve szervez különleges balatoni túrákat, érdeklődve várjuk a jövő évi folytatást.

- Megérkeztünk! Fantasztikus volt! Életem talán eddigi legmeghatározóbb néhány napja! Elgondolkodtató, mind fizikálisan, mind mentálisan erőt próbáló, de megérte! - összegezte a tapasztalatokat Adrienn.

- Az idő múlása tény, nem tehetünk ellene semmit. Minden megöregszik, ahogyan azt Babettáink is jól mutatják. Ám azért, mert valami régi, még nem a szemétre való. A múltat hordozza magában. Mi a mai kor emberének a retro? Hogy Abbát hallgatunk, vagy Szikora Robit? Bambit, vagy Traubit iszunk? Retro bulikba járunk? Ezt mindenki döntse el maga! Az biztos, hogy mi Babettával járunk a Balaton körül - szól a csapat, a Bohókás Babettás Balatoni Barangolók hitvallása.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!