Lóerő

2014.09.25. 18:35

Gumifüstölés, lóerőpróba, szlalom az arénánál

Veszprém - Gumifüstölés, lóerőpróba és sok érdekes program a Szlalom-kupa idei utolsó fordulóján.

Heffler Péter

A Veszprém Arénánál idei negyedik, egyben utolsó körére került sor vasárnap a Veszprém Szlalom ügyességi versenynek, mely a Dunántúli Szlalom-kupa nyolcadik fordulója és baleset-megelőzési nyílt nap is volt egyben. Az SR Sport Egyesület és az SZ&T-T Rally Team szervezésében 2011 óta rendeznek itt versenyeket, melyek közül a mostani több szempontból is rekordot döntött, ugyanis nemcsak a nevezők, hanem a nézők számában is új csúcs születhetett, a nap folyamán közel négyezer benzingőz-őrült fordult meg a szalag túloldalán. A kormányt pedig összesen százharmincegyen tekergették a vadonatúj vonalvezetésű, ezernégyszázötven méter hosszú pályán, amit a közönség és a driftesek nagy kedvencének számító körforgalmon túl, bóják, gumilassítók, az új elemként bevezetett visszafordítók, eltolt lassítók és az úgynevezett cipőfűző tarkítottak.

A verseny holtidejében nagy sikert arató magánszám, Sulyok Bálint és a vörösen füstölő BMW (Fotó: Baumann Béla)

- Immáron hét éve szervezek ilyen versenyeket, de ez a mai tényleg különleges nap volt. Ragyogó idő, igazi autócsodák, remek programok és sok-sok érdeklődő, így tudnám összefoglalni az idei negyedik Szlalom-kupát - kezdte ifj. Mulicz László. - Az eddigi legtechnikásabb pályával fogadtuk az indulókat, amin igen változatos vezetési stílusokat láthattunk. Így volt, aki az időre és volt, aki kilinccsel előre autózva a szépségre ment, de egy dolog közös volt mindenkiben, a szlalomozás iránti szenvedély. Például volt egy borulásunk is, de a versenyző hamar kikalapálta a gépet és folytatta a száguldást - igaz, már szélvédő nélkül - utalt a Szlalom-kupa rendezője Kovács Vilmos produkciójára . Az említett esemény a háromkörös verseny első etapjában történt, és a sofőr tényleg gond nélkül már ott is volt a második rajtoltatásnál. Akinek pedig az ilyen történések, vagy mondjuk Sulyok Bálint magánszáma, esetleg a gokartverseny sem volt elég, azok különféle programokon szórakozhattak, mint például motoros szimulátor, a katasztrófavédelem tűzmegelőzési programjai, tesztjei vagy roncsvágó bemutatója.

Egy borulás anatómiája, avagy Kovács Vilmos Wartburgjával jött, látott, borult, majd tovább versenyzett (Fotó: Baumann Béla, Heffler Péter)

A nagy lóerőpróba végén összesen tizenkettő kategóriában hirdettek győzteseket, az abszolút elsőséget pedig Bognár Martin (Citroen) szerezte meg Kis Sándor (Lada) és Lovász Kornél (BMW) előtt, de aki csak kilátogatott vasárnap a Veszprém Arénához, az már nyert.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!