Lóerő

2014.03.26. 10:30

Kamarás Iván motorra született, de óvatosan bánik a kétkerekűekkel

Kamarás Iván a motorozás szerelmese. A színész hosszú évek óta hódol szenvedélyének, saját bevallása szerint néhányszor szenvedett már kisebb balesetet, de ez soha nem szegte kedvét.

Nagy Imre

Mindig is odavolt a motorokért, gyerekkorától kezdve mindent gyűjtött, ami a járművekkel kapcsolatos. Ennek ellenére sokáig félve ült fel a kétkerekűekre.

- A motorozás régi szerelem nálam, kiskoromban gyűjtöttem a matricáktól elkezdve mindent, ami ehhez kapcsolódik, sőt gyerekként kipróbálhattam egy kis Rometet is, ami hatalmas élmény volt. Az első saját kétkerekűmet olyan korán kaptam meg, hogy még nem is vezethettem haza, mert nem volt jogsim. Be kell vallanom, először tartottam a motorozástól, talán azért, mert még kezdőként elestem egy Simsonnal, később azonban legyőztem a félelmemet - emlékezett vissza Iván, aki azt is elmesélte, hogy az évek során előfordultak vele kisebb balesetek.


Kamarás Iván útjaira néha a fiait is elviszi, ilyenkor sokkal óvatosabb (Fotó: Redlemon Media)

 

- Már 15 éve motorozom, legutóbb nagyon hosszú idő után tavaly volt egy kisebb csúszásom, amikor megtapasztaltam, hogy egy kis figyelmetlenségből is könnyen lehet baleset. Ennek ellenére nincs bennem félsz, néha a fiaimat is viszem motorral, persze olyankor ezerszer jobban odafigyelek mindenre. Ha azt mondanák a srácok, hogy ők is szeretnének motorozni, nem állnék az útjukba. A lényeg, hogy jól tudják kezelni a gépet, és ésszerűen közlekedjenek - magyarázta a színész, aki az Amerikai Egyesült Államokban sem mond le szenvedélyéről.

- Nemrég vettem magamnak Amerikában egy cruiser motort, ami hasonlít a chopperre. (A cruiserek túrákra valók. Jellemzőjük a kényelmesebb ülés, a nagy köbcenti viszonylag alacsony fogyasztással és erővel. Szélesebbek egy átlag choppernél, és hatalmas szélvédőkkel rendelkeznek - a szerk.). Imádok vele repeszteni a széles utakon. Itthon viszont egy városi motorral közlekedem. Míg autóval négy-öt dolgot tud elintézni az ember egy délelőtt, addig motorral akár nyolc teendőt is lehúzhatok a listámról. Számomra fontos a pörgés, a legnagyobb sebesség, ami nem azt jelenti, hogy őrült módon száguldozom a motorral. Figyelek a biztonságra, de feszített tempóban élek, és nem szeretem, ha lassan mennek a dolgok. Korábban például nem interneteztem, mert idegesített, hogy nehezen töltött be egy-egy oldal. Most már el sem tudnám képzelni az életemet a net nélkül, hiszen a munkám fontos része. Amikor itthon vagyok, és hívnak egy amerikai castingra, egyszerűen készítek magamról az okostelefonommal egy próbafelvételt, amit a leggyorsabb internet segítségével töltök fel a megadott szerverre. Így pillanatok alatt eljut az anyagom a címzettekhez, ami nagyban megkönnyíti a munkámat. Ezeket a filmeket magam vágom, így semmilyen gondot nem okoz, ha nem vagyok éppen abban az országban, ahol a válogatás zajlik - tette hozzá Iván.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!