Lóerő

2014.08.21. 11:15

Kamera az autóban?

Egyre többen szerelik fel gépkocsijukat autós kamerákkal. Ezek a szemek pedig mindent rögzítenek, mutogatni nem érdemes, mint ahogy tilosban parkolni, vagy szabálytalanul előzni sem. Bár tudni kell, hogy hazánkban a jogszabályi háttér számos korlátot alkalmaz ebben a tekintetben.

Szijártó János

Egyre több helyen reklámozzák az autó szélvédőjére szerelhető kamerát, amit indulás előtt elég a szivargyújtóra kötni, elindítani és azonnal rögzíti mindazt amit a sofőr lát. Csakhogy több jogszabály is korlátozza a rögzítő eszközök használatát.

Adamovics László rendőr százados, a Veszprém Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának vezetője kérdésünkre elmondta, hogy a kamerák felhelyezése a szélvédő belső oldalára több szempontból is aggályos.

Az autóba szerelhető kamera nem takarhatja el a kilátást, nem zavarhatja a sofőrt, és nem ütközhet jogszabályba a használata (Illusztráció: Szijártó János)

- A törvények szerint semmilyen tárgy sem takarhatja el a kilátást a gépkocsivezető elől vezetése közben, sőt olyan dolog sem lehet az ablakon, vagy a sofőr látószögében, ami elterelné a figyelmét a forgalomról. Másrészt a hatályos adatvédelmi törvény nagyon szigorú szabályozással teszi lehetővé kamerák alkalmazását. Példaként említeném, hogy magánszemély közterületet nem figyelhet meg. Továbbá, ha valakiről kamerafelvétel készül, akkor annak a személynek a belegyezése nélkül a felvételt nem lehet felhasználni. Ha a kamera hangot is rögzít, akkor mindenkit akivel beszélgetünk tájékoztatni kell arról, hogy hangfelvétel készül. Ezek alapján az egyes szituációkat rögzítő kamerafelvételek legális felhasználása csak igen szűk körben lehetséges - fogalmazott a százados.

Ennek ellenére a gyakorlat szerint, egyre többen szerelnek autójukba digitális kamerát. Vélhetően abból indulnak ki, hogy egy vitás, perbe torkolló eset, vagy baleset, esetleg bűncselekmény előfordulásakor mégiscsak egyfajta bizonyítékként szolgálhat a rögzített felvétel, mégha az említett korlátozások érvényben is vannak.

A széles körű elterjedést egyébiránt nagyban elősegíti az alacsony, tízezres nagyságrendű ár, és az ehhez párosuló technikai tudás (HD minőségű videófelvétel, éjjellátó üzemmód). A speciális autós kamera dátum és időbélyeggel látja el a felvételeket, ezért a készülék által készített felvételek adott esetben bizonyítékként is felhasználhatók. Egyes esközökön infraled is elhelyezhető, ami lehetővé teszi az éjszakai felvételt. A technika tehát adott, a törvényi háttér korlátokkal, de valahogy mégis egyre többen vannak, akik felvételeiket az interneten is megosztják.

Tolatni is könnyebb, biztonságosabb

A tolatókamera szintén nagy szolgálatot tesz a sofőrnek. Aki ismeri, tudja használni, annak egy igazán remek társ az autóban. Bár hazánkban még itt is vannak kérdőjelek, hiszen amíg a hazai oktatók azzal foglalkozunk, hogy tükörből, vagy hátrafordulva jobb tolatni adott esetben, addig sok helyen már a tanulóvezetők is elsajátíthatják a kamera szakszerű használatát. Tény, hogy bármely módszerrel tolatunk, holttér mindig van, így a veszély, hogy valaminek nekiütközünk fennáll. A kamera ezt teljes egészében kiküszöböli. Az egyik autósmagazin adatai szerint az egyik autógyártó csak Európában ötvenötezer olyan autót adott el tavaly, amiben a tolatókamera felszereltségként benne volt. Népszerűségét jól jellemzi, hogy 2012-ben negyvenöt százalékkal többen kérték, mint előtte évben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!