Lóerő

2014.06.17. 14:40

Jótékony motorosok

Pápa - Vasparipák százai, bőrszerkós széllovasok, a rock and roll életérzés hívei, valamint sok-sok érdeklődő lepte el a 24. Pápai Játékfesztiválon az Erzsébet ligetet, ahol idén is megtartották a jótékonysági motoros napot.

Munkatársunktól

A Bakonyi Betyárok Motoros Baráti Kör által szervezett remek hangulatú rendezvény változatos és látványos programokkal szórakoztatta a szépszámú közönséget.

- Minden évben jótékony célból szervezzük meg a hagyományos motoros napunkat, amely nagy örömünkre a Játékfesztivál egyik fő programpontjává vált. Nem célunk, hogy versenyezzünk a Fő téri programokkal, sokkal inkább üde színfoltja vagyunk a fesztiválnak. Mostanra kialakult a motoros napunk karaktere, és az arra kilátogatók köre. Idén a Vajda Márta Óvoda speciális csoportjának gyűjtünk adományokat, amiből speciális mozgásfejlesztő eszközöket vásárolnak majd - nyilatkozta Kövi Gábor, a Bakonyi Betyárok Motoros Baráti Kör elnöke. Mint mondta, rendezvényükre a Dunántúl több településéről, így például Balatonkeneséről, Győrből, Komáromból, Mosonmagyaróvárról, Sopronból és Székesfehérvárról is érkeztek motoros klubok, amelyeknek tagjai mindig remekül érzik magukat Pápán.

A kilencedik alkalommal megszervezett jótékonysági motoros nap csúcspontja a felvonulás volt (Fotó: Polgár Tibor)

 

- Sokan azért is szeretnek hozzánk jönni, mivel mi nem motoros találkozót, hanem egy motoros napot szervezünk, ahol sok a civil és családias a hangulat, mindehhez pedig kiváló környezetet kínál az Erzsébet liget - fogalmazott a 11 tagot számláló pápai motoros egyesület vezetője.

A programok között szerepelt veterán motorokból és autókból álló kiállítás, motoros szimulátor, motoros ügyességi versenyen, street-fighter show, valamint szkanderverseny. A legkisebbekre is gondoltak: a gyerekek számára ugrálóvárat, légvárat és csónakázótavat biztosítottak. A kilencedik alkalommal megszervezett jótékonysági motoros nap csúcspontja ismét a nagyszabású felvonulás volt, több mint kétszáz motor robogott végig a városon a Fő tér és a lakótelepek érintésével. A motoros ünnep este koncertekkel zárult, nagy sikerrel fellépett az Ajka Rock Band, a Magic Cats, a Rockers Band, valamint a Sleepwalkers nevű formáció. A szervezők becslései szerint több mint félezer ember fordult meg a jótékonysági motoros napon, melynek lebonyolítását a pápai önkormányzat, illetve a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ is támogatta.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!