Lóerő

2016.12.08. 15:25

Fény derült arra, mi kell a nőnek – legalábbis gumicsere közben

Körkép - Egy felmérés kimutatta, hogy a nők hatvannégy százaléka vezet rendszeresen autót, és minden második hölgy maga intézi a téli-nyári gumi cseréjét.

Heffler Péter

A tanulóautót elhagyva, életem első önálló vezetése előtt kapott tanács a mai napig ott cseng a fülemben. Na nem azért mert olyan jó lenne - bár a segítő szándék egyértelmű volt -, hanem inkább figyelmeztető jelleggel jut mindig eszembe. Ezt egy hölgy adta, és úgy hangzott, hogy nem számít, mi van mögöttem, ne foglalkozzak azzal, ami a visszapillantó tükörben látható. Persze, leginkább a sebesség tartására gondolhatott az illető, amikor ezt javasolta, de valahogy mindig eszembe jut, ha azt hallom: nők és az autó.

Egy közelmúltban készült felmérés eredménye szerint a nők szívesen intézik maguk az autó szervizeltetését Fotó: Shutterstock

A Gumi-Profi felmérése kapcsán is rögtön ez ugrott be, pedig a kutatásuk inkább irányult a hölgyek autó-karbantartási szokásaira. A felmérés például kimutatta, hogy a nők hatvannégy százaléka rendszeresen vezet autót, és ma már minden második hölgy maga intézi a téli-nyári autógumi cseréjét.

- Bár sokakban az a meggyőződés él, hogy műhelybe járni férfifeladat, tény, hogy a nők egyre bátrabban szervizeltetnek. Az eredmények jól mutatják az egyre tudatosabb hozzáállást, és fény derült arra is, mi kell a nőnek - gumicsere közben. A Budapesten élő nők ötvenegy százaléka intézi magának a szervizelést, de az ország más területén is minden második hölgy bátran megoldja ezt az alapból a férfiakénak ítélt teendőt. A fiatalabb nők 71,9 százaléka intézi maga a gumicserét, míg a 36-55 év közöttieknek már csak hatvanhárom százaléka.

Viszont a ritkán (maximum hetente egyszer) vezetők között alig akad olyan, aki magának intézné a cserét. Továbbá számottevő különbséget láthatunk a szervizhasználati szokásokat illetően, ha a családi állapotot is figyelembe vesszük. A párkapcsolatban élő nők kevesebb mint fele nem vagy csak ritkán intézkedik, míg az egyedülálló nők 86,3 százaléka viszi maga az autóját megjavíttatni - derült ki az összesen hatszázhuszonnyolc hölgy bevonásával készült felmérésből, ami arra is választ adott, hogy mire vágynak igazán a nők - legalábbis gumicsere alkalmával -.

A kutatás súlyozott átlageredményei szerint a nők ötvennégy százaléka elsősorban a megbízhatóság és ajánlás alapján választ szervizt, negyvenkét százalékuk pedig a szakszerű tájékoztatást is elvárja. Hogy komolyan vegyék és udvariasan szolgálják ki, azt minden harmadik hölgy igényli, és meglepő, de a gyorsaság egyáltalán nem befolyásolja választásukat - mutatta még ki a közelmúltban készült felmérés.

Mihaleczkó Béláné

Régóta vezetek, de még soha semmit sem szereltem az autómon, még kereket sem cseréltem. Az ilyesmit mindig szakemberre bíztam inkább.

Pethő-Pataki Szilvia

Még csak most tanulok vezetni, de nagyon érdekel az autó minden része, így az alapvető szervizelési fogásokat szeretném is majd elsajátítani.

Albertné Lontai Erzsébet

Régóta vezetek, de az autó szervizelését és a kerékcserét is a férjem végzi mindig. Őszintén megvallom, eddig egy rendszámtáblacserét hajtottam végre egyedül.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!