Lóerő

2015.02.17. 12:47

Danuviával Európa útjain

Balatonederics - Több, mint tízezer kilométeres veterán motoros túrát tervez néhány megszállott motoros.

Tóth B. Zsuzsa

Krejczinger István elmondta lapunknak, hogy Mohos Csabával és Schenek Balázzsal együtt az idén nyáron szeretnék bebarangolni Európát a világon egyedülálló módon három egyforma gyártmányú, 50 éves, kis teljesítményű Danuvia motorral. Terveik szerint a földrész legészakibb szárazföldi csücskét, a Norvégiában található Nordkappot is érintenék. Mindezt azért, hogy bemutassák a motorok és motorosaik kitartását. Valamint emléket állítsanak Bus Antal mezőgazdásznak, aki 1968-ban egy Danuvia motorral több éven át tette meg az utat. Ő ugyan nem érte el a norvégiai pontot, de 33 nap alatt 8.700 kilométert tett meg.

István és barátai a Rozsdamarók Veteránjármű Egyesület tagjaiként az egyesület fennállásának 15. évfordulóját is ünnepelnék ily módon, valamint veteránjármű parkjuk kultúrtörténeti jelentőségét ugyancsak hangsúlyoznák és nemzetközi viszonylatban szintén méltó helyére emelnék. Az út során terveik szerint felkutathatnak olyan személyt, írást, amely az ötven évvel ezelőtti úttal kapcsolatos. Istvánék úgy vélik, hogy teljesítményükkel a Guiness rekordok könyvébe is bekerülhetnek. Az indulást ez év június 29‐re tervezik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!