Lóerő

2015.11.22. 18:28

Az egykori versenyző már a tanítványaiért izgul

Ajka - Versenyzőből motokrosszoktató lett Somlóvári Dániel. A 26 éves fiatalember életének másfél évtizede a motorzajról és a benzingőzről szólt. Meg az izgalomról, először saját magáért, majd a tanítványaiért.

Tisler Anna

Somlóvári Dániel tizenegy évesen kezdett motorozni. Hamarosan a legeredményesebb krosszversenyzők között jegyezték. Egy 80 köbcentis Yamaha volt az első járműve.

– Édesapám szerette a technikai sportot, így gyakran jártunk versenyekre nézőként – emlékezett Dániel, aki hamar beleszeretett a motorozás hangulatába, az izgalmakba. Jó bizonyítványáért ötödik osztályos korában kapott egy motort.

– Az első edzőm Kopnyik Péter volt. Hárskútra jártam gyakorolni. Jól haladtam, azt gondoltam, már mindent tudok, amire egy kezdő versenyzőnek szüksége lehet. Aztán, amikor az első versenyemen a többiek úgy köröztek le, mint ha álltam volna, elgondolkodtam, és utána még erősebben edzettem – számolt be a fiatalember. Később Grillmayer Gábor tanítványa lett, és Hondára váltott. A versenyzést Németh Kornél mesteredző csapatának tagjaként 125 köbcentis kategóriában fejezte be.

Katona Zoltán, Somlóvári Dániel és Katona Áron a pályán Fotó: Tisler Anna

– Fájt, amikor 2011-ben meg kellett hoznom ezt a döntést. A motorozás drága sport, a gazdasági válság miatt a családi vállalkozás nem bírta el ennek a költségeit, támogatót pedig nehéz találni. A sportágtól azonban nem akartam elszakadni, így oktatóként maradtam a pályán – mesélte Dániel, aki négy éve Ajkán foglalkozik gyerekkel.

– Többükre büszke vagyok, főként a sümegi Borbás Balázsra, aki egy első és egy harmadik helyezéssel fejezte be a szezont, és mind a tíz versenyén dobogóra állt. Neki az édesapja is versenyző volt. Egy másik tanítványom, az ötesztendős ajkai Katona Áron másfél éve jár hozzám. Az ő édesapja is versenyzett. Munkásságom elismerésének és megtisztelőnek tartom, hogy ők is rám bízták gyermeküket – mondta Dániel.

– Döntenem kellett: vagy jó apa leszek, vagy jó edző – fogalmazta meg Katona Zoltán, aki jó apa akart lenni, így keresett egy edzőt a kisfiának.

Az édesapa elmondta, Áron életében jelentős szerepe van a motorozásnak, többet beszélgetnek otthon erről a témáról, mint más családok, de nem erről szól az életük. Áron úgy él, mint bármelyik gyerek. Ő akart motorozni, a család pedig biztosította ezt.

– Támogatjuk mindaddig, amíg neki ez örömet okoz. Nem tűzünk ki célokat, hogy ha elkezd versenyezni, hányadik helyen kell végeznie – tette hozzá Katona Zoltán. A család azt szeretné, hogy ez a kisfiúnak öröm és egy kellemes dolog legyen. Ne feszülten menjen ki a pályára, hanem vidáman.

Somlóvári Dániel hozzátette, hogy a motorsport nem arról szól, hogy kimegyünk a pályára, edzünk, majd hazamegyünk. Ez egy életforma. Komoly erőnlétet kíván, ezért a versenyzőknek rendszeresen kell futniuk, erősíteniük. A versenyeket szabad téren tartják, így esőben, a felázott pályán, de kánikulában talpig beöltözve is helyt kell állni. A figyelem sem lankadhat.

– Gyakran hallom, hogy jó a versenyzőknek, mert nincs félelemérzetük. Ez így nem igaz, bennük is ott van egy egészséges félelem, csak ők ezt a teljesítményük fokozására tudják fordítani – mondta az edző. A téli és kora tavaszi hónapokban a versenyzők készülnek, alapoznak, majd márciusban ismét kezdődnek a versenyek, a küzdés a helyezésekért. A kisgyermekek tanításához türelem kell. Világosan meg kell fogalmazni az elvárásokat és megértetni velük a határaikat is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!