Lóerő

2017.03.16. 18:35

Magyarok a világ járműgyártásában - Tematikus kiállítás és show

Veszprém - Március 24-26-a között rendezik meg az Auto-Mobil és Tuning Show-t és a Hungexpo G pavilonjában, és 5. alkalommal a Magyarok a világ járműgyártásában című tematikus kiállítást.

Napló-információ

A hazai járműgyártás minden mérföldkövét felidéző tárlat látványosan mutatja be mindazokat a járműveket és eszközöket, melyeket magyar származású feltalálók, formatervezők és mérnökök adtak a világ mobilitásának. A szervezők szerint a több száz éves múltat és jelenkori autóipari nóvumokat felvonultató kiállítás kitűnő lehetőséget biztosít arra, hogy átfogó ismereteket szerezzünk az autózás gyökereiről és folyamatos fejlődéséről, illetve a látogatók személyesen is találkozhatnak a március 24-én 13 órakor kezdődő show-ba meghívott vendégekkel.

A Győrben gyártott Audik a tavalyi kiállításon is jelen voltak

A színpadi műsorban látható lesz a kocsi kocsi, mint mindennek a kezdete (Kocs: Komárom-Esztergom megyei község - a szerk.), és ott lesznek a kocsi hagyományőrző egyesület tagjai, akik életben tartják ez a szép tradíciót. Annak idején a kocsi mesteremberek találták fel a forduló első tengelyt, azt megelőzően a szekérnek fix tengelye volt. A harmadik ló bekötésének lehetőségét is ők fejlesztették ki, valamint a rossz utakra való tekintettel bőrből lengéscsillapítót készítettek az utas-szekrény alá.

A látványos show érdekességei közé tartozik a Gödöllői Agrártudományi Egyetem traktormúzeumából származó Fordson traktor, amit Henry Ford és Galamb József együtt tervezett. És várhatóan a ki-állításra érkezik a kecskeméti Mercedes-gyár tanműhelyében, a tanulók által megálmodott és megépített egyedi Mercedes-Benz CLA kabrió, valamint egy CLA Shooting Brake-ből készült pick-up.
A szakemberek remélik, hogy a kiállított járművek és a mögöttük álló személyek kellő motivációt adnak a fiatal generációnak arra, hogy az autóiparban képzeljék el jövőjüket.

A Szentgotthárdon készülő  Opel motor szintén látható lesz

A vásárváros 1000 négyzetméterén megtekinthető kiállítás egyik deklarált célja tehát, hogy megszólítsa a fiatalokat, vonzóvá tegye számukra az autóipari képzéseket és cégeket.

Várhatóan az esemény díszvendégei között lesz a dízelpápaként ismert Anisits Ferenc, a Bugatti Veyron motorjának tervezője, Hanula Barna és Stefan Lengyel professzor, aki világcégek tanácsadója, rangos egyetemek vendégprofesszora, és több mint 30 dizájndíjat elnyert munkásságáról is ismert - jelentette be Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke, az esemény ötletgazdája.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!