Veszprém megyei sikerek a pécsi versenyen

Múlt szombaton nyárias időben rendezték a Pécs Expó Szlalomshow-t, amely a Dunántúli Szlalomkupa idei második fordulója volt.

Napló-információ

Csoportkép a Veszprém megyei pilótákról

Forrás: SR Sportegyesület

A Veszprém megyei pilóták szép számban képviseltették magukat a megmérettetésen, és mindent megtettek, hogy elhozzák a lehető legtöbb serleget.

A helyszín hat órakor nyitott, és ahogy gyűltek az autók a depóban, úgy melegedett az idő. Hét órától volt lehetőség a nevezésre és a pályabejárásra, majd kilenc órakor rajtoltak az első versenyzők. A nyolcvan­nyolc indulónak négyszer kellett teljesítenie a kijelölt technikás szlalompályát, ahol a vezetési tudást, koncentrációt nagyban nehezítette a tikkasztó meleg, de néhány technikai hibát kivéve nem volt csúszás az eseményen.

A rendezők, sportbírók a már megszokott profi módon bonyolították le a rendezvényt, és a negyedik kör végét követően alig fél órával már eredményt is hirdettek tizenegy kategóriában. A négy futamból az egy legjobb kör alapján a Tapolcáról érkezett Szollár Norbert érte el az abszolút legjobb időt a Suzukijával, akit a veszprémi Ender Attila BMW-vel követett a dobogó második fokára, melléjük a Mazdát terelgető Tóth Gergely állhatott harmadikként.

Csoportkép a Veszprém megyei pilótákról Fotó: SR Sportegyesület

A kategóriák legjobbjai: I. kategória: 1. Mulicz László (Veszprém), 2. Illés Zoltán, 3. Dudás Vig József. II. kategória: 1. Till István, 2. Papp Zoltán, 3. Marthy Huba. III. kategória: 1. Szollár Norbert (Tapolca), 2. Tóth Gergely, 3. Szilágyi Zoltán. IV. kategória: 1. Német Péter, 2. Váry Kovács Gergő (Ajka), 3. Radványi Dávid. V. kategória: 1. Ender Attila (Veszprém), 2. Hodoscsek Zoltán (Veszprém), 3. Szabados Tamás. VI. kategória, prototípus: 1. Todero Zoltán, 2. Cserveni Kornél, 3. Niedetzky Csaba. VII. kategória, junior: 1. Dicső Dominik, 2. Bőczin Ármin, 3. Resál Martin. VIII. kategória, Lada-show: 1. Mogyorósi Zoltán, 2. Németh Balázs, 3. Király Gábor. IX. kategória, női: 1. Huzián Lilla, 2. Juhász Judit Lilla, 3. Horváth Kinga Zsófia (Veszprém). X. kategória, gokart junior: 1. Bózsa Gergő, 2. ifj. Mészáros Attila, 3. Ambrus Krisztián. XI. kategória, gokart: 1. Mészáros Attila, 2. Fejes Norbert, 3. Bognár László.

A következő ­Dunántúli Szlalomkupa-futamot a Veszprém Arénánál tartják június 20-án, vasárnap, ahol ismét izgalmas pályán szurkolhatnak kedvenc verseny­zőiknek a nézők.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!