Kultúra

2008.11.05. 03:28

Zenés irodalmi felolvasás

<b>Balatonfüred</b> - A Magyar Jövő című irodalmi és társadalom-élettani folyóirat balatoni számának szerzői és a NAP Alapítvány Kiadó szerkesztői mutatkoztak be a múlt héten író-olvasó találkozón a városi könyvtárban.

Kellei György

Az est házigazdája dr. Laczkó András főszerkesztő, irodalomtörténész volt, akinek két könyvét, A másik lábamat is... és a Versvilágok II. címűeket is bemutatták a találkozón. Szó esett a Magyar Jövő idei utolsó számáról is, amelyben Veszprém megyéből Szendrei Ildikó interjúját és Reviczky Krisztina verseit olvashatjuk. 

A Keszthelyen élő költő, műfordító, Cséby Géza pedig több írással szerepel az összeállításban. Laczkó András a Versvilágok II. kötetéről elmondta, hogy többek között Tóth Árpád, Radnóti Miklós, Ratkó József, Baranyi Ferenc, Kerék Imre egy-egy költeményét elemzi. 

Maczó János
felelős kiadó Október című eszmefuttatását olvasta fel a találkozón, majd szólt a folyóirat és az alapítvány eddigi tevékenységéről, további feladatairól. 

Kellei György
író, újságíró a Bejárat a mennyországba című regényének folytatásából, a Bejárat a pokolba című regényből olvasott fel. 

Matyikó Sebestyén József
költő, irodalomtörténész Nádasok zsoltára című verseskötetéből mondott el néhány költeményt, míg Nagy Adrienn író készülő kötetének jellemző részleteivel ismertette meg a közönséget. 

Almássy Katinka
költő egy prózai írását adta elő, majd Maczó János átadta a Fehér Mária-díjakat. 

A díjat egy varrónő-költőnő emlékére alapította a kiadó. Emlékdíjat, illetve oklevelet kapott Matyikó Sebestyén József, valamint Almássy Katinka és Kellei György, posztumusz díjban részesült az idén elhunyt Balogh Győző színész, énekes, író. 

Ugyancsak díjazott lett Cséby Géza, aki nem tudott eljönni Balatonfüredre. A találkozón közreműködött a Bécsben élő Margit Urbanetz-Vig hegedűművész.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!