Kultúra

2014.10.17. 09:40

Zenei üzenetközvetítők

Isten azért teremtette és adta a zenét az embernek, hogy emlékeztesse szellemi hazájára, arra a szakrális országra, ahonnan jött és ahová majd megtér földi útja végén idézte Szent Ágoston gondolatát Hegedűs Endre zongoraművész a nyár utolsó koncertjén.

Toldi Éva

A Vörösberényi nyári zenei estek utolsó koncertjén az erődített templomban muzsikus házaspárok léptek fel négy- és nyolckezes zongoradarabokkal.

Az est vendégei, Hegedűs Katalin és Hegedűs Endre, Várnagy Andrea és Farkas Zsolt egy különös, sajátos muzsikus formációban, mint magyar zongorás négyes járták idén hangversenyeikkel a Balaton-partot.

Koncertjeiken a zeneirodalom klasszikusainak műveiből készült átiratok hangzottak fel.

A program bevezetéseként a református közösség nevében Faust Gyula lelkész köszöntötte a vendég művészeket. Az esten játékukkal szolgálnak majd, hiszen az ének, a zenélés is istentiszteleti cselekmény, tehát szolgálat - fejtette ki a lelkész.

Hozzátette: a Mennyei Atya pompás lakomát készített ezúttal is meghívottjainak, az egybegyűlt hallgatóságnak, mert a zenei élmény lelkiekben táplál; megtisztíthat, hitben megerősíthet, szeretetben kiteljesíthet.

A koncerten elsőként Beethoven Egmont-nyitányának nyolckezes zongoraátirata csendült fel, majd Felix Mendelssohn-Bartholdy német zeneszerző egy romantikus zenedarabja, mely mint egy zenei festmény a lovagkort idézte fel, bravúros, kürtszignálokat sejtető zenei betéteivel a lovagi tornák hangulatát jelenítve meg.

Az egyes zeneszámok között a zongoranégyes tagjai beszéltek a felhangzó zeneművekről és művészi munkásságukról, művészeti törekvéseikről is.

A friss Kossuth-díjas Hegedűs Endre például elmondta, hogy állandó zenei formációjuk nem csak Magyarországon, hanem a világon is egyedülálló.

Sokat koncerteznek Európában és Amerikában is, ezenkívül művésztanári tevékenységet is folytatnak tette hozzá. Ő például rendszeres zongorakurzust vezet a budapesti Patrona Hungariae gimnáziumban diákoknak, de társai járnak jótékonysági hangversenyekre hátrányos helyzetű gyermekek otthonaiba is. A fellépő művészeknek meggyőződésük, hogy káros az a hozzáállás, mikor a komolyzenészek bezárkóznak és csak egy vájtfülű rétegnek játszanak zenét osztották meg a közönséggel.

Nyitni szeretnének a zeneszerető civil közösség felé és zenei érdekességekkel igyekszenek közel kerülni a fiatalokhoz, hogy megérintse őket is a klasszikus zene mélységeivel és oldott vidámságával is mondták el Balatonalmádiban.

Mind a négyen elkötelezett keresztények, katolikus és református házaspárok, háromgyermekes szülők, és az evangéliumi üzenet közvetítőjeként is járják az országot, a világot tudtuk meg róluk.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!